SZURKOS JUDIT
Bús temető csendes susogása, oda járok hozzád tizenhárom éve már.
Ezen a napon minden más, újra mélyen érint meg a gyász.
„Ha elvesztünk valakit, a gyász természetes. Gyászolni kell, csendesen elvonulva a világ zajától, amikor senki nem látja.
A gyász nem a külsőségeken múlik, de nem is azon, hogy remeteként élsz, bánatosan és elkeseredetten.
A gyászt magad kelted életre, ott és akkor és ahányszor csak te akarod, és mindig része lesz az életednek, és egyben magánügye a lelkednek”.
Virágot viszek néma sírodra. Minden virág beszél, amit sírodra teszek. A virág elhervad rövid pár nap alatt, de az emlékek élnek. A bánat, a fájdalom, örökre megmarad, az idő bárhogy is halad.
Szememben könnyekkel, soha el nem múló, mély fájdalommal és szeretettel emlékezem szeptember 3-án drága feleségemre,
SZURKOS JUDITRA
szül. Szente
elhunytának tizenharmadik évfordulóján.
A Jóisten adjon örök nyugodalmat Neked! Csendes álmod fölött őrködik a szeretetem és a megemlékezésem.
Bánatos férjed, Géza. (-I)
