„Sokunk sorsa sikerregény”

Egykori pedagógusok régi emlékei

László László frissen végzett egyetemista belépett a kolozsvári Mátyás-szoborral szembeni kis telefonközpontba. Innen szokott telefonálgatni, de azon az 1985-ös júliusi napon nem ez volt a cél. Kikért pár telefonkönyvet, és őszinte kíváncsisággal lapozgatta őket. A Szilágy megyei telefonkönyv különösen kedvesnek bizonyult számára, főleg a szilágysámsoni telefonszámoknál időzött el. Majd elégedetten és reménykedve távozott.

25 történelmet végzett kolozsvári egyetemista ugyanennyi vidéki tanári állás közül választhatott a négy tanulmányi év átlaga alapján. 24 óra alatt kellett információt szerezniük a szülői háztól távol eső településekről. Lászlónak fontos volt, hogy magyarul taníthasson, és telefonkönyvből sikerült megtudnia, hogy a szilágysági településen csak református parókia van, és a 30-40 telefontulajdonos neve szinte kizárólag magyar. Másnap meg sikerült megszereznie a szilágysámsoni történelem-földrajz katedrát.

László László 1958. május 26-án született Erdőszentgyörgyön, ami akkor rajoni székhely volt a Magyar Autonóm Tartományban. Édesapja, László Béla végzettsége szerint szabó, gyümölcsfákat oltott és gondozott, majd zöldségüzletben volt elárusító. Seprődi származású édesanyja, leánykori nevén Nagy Viktória pedig gépírónőként kezdte, majd lett „telefonista” a mentőállomáson, végül segédnővér a szülészeten. 

László László pályáját nem jellemzik éles kanyarok, de több volt, mint az, ami már negyedikes korától szeretett volna lenni, vagyis történelemtanár. Rögtön az elején, amikor a sokszoros túljelentkezés miatt nem jutott be az egyetemre, egy rövid ideig zöldségfeldolgozó üzemben dolgozott rakodómunkásként, majd valamivel hosszabb ideig szakképzetlen matematikatanárként Bözödön.

Amint említettük, az egyetem elvégzése után került Szilágysámsonba. A „falu lakosainak körében nagy népszerűségnek örvendő” tanár (egy, az ezredfordulón megjelent újságcikkből az idézet) jól érezte magát itt, komolyan vette szerepét, osztályfőnökként eljárt családlátogatni. Az általa vezetett „Pincekör” tagjaival pedig különböző pincékbe járt „irredenta” dalokat énekelni és beszélgetni. Legalábbis ezt olvasni az 1987-ban nyitott titkosszolgálati megfigyelési dossziéjában. Valójában a Pincekör egy amatőr színtársulat volt, mely onnan kapta a nevét, hogy pincékben folytak a próbák. (Sámson bortermő vidék tágas pincékkel.) A nótázásgatások és beszélgetések pedig inkább a hegyen történtek, de hát a titkosszolgálatnak nem volt lehetősége mindent pontosan megtudni, mert a Pincekörből nem sikerült senkit beszervezni.

László a rendszerváltásig tanított a faluban, de azután sem tért haza, a Szilágyságban maradt, itt alapított családot. 10 hónapig volt helyettes főtanfelügyelő. Aztán 2024-es nyugdíjazásáig a zilahi Silvania Főgimnáziumban tanított. Közben volt megyei tanácsos is, sokat írogatott, fordított, és előadásokat is tartott. Csak az utóbbi néhány évben magyarul és románul írt publikációinak felsorolása kitenne egy terjedelmes újságcikket.  

László Lászlónak nem csak történelmi tárgyú írásai vannak. Az első versét a Napsugár közölte, amikor elsős volt. Későbbi versei közül az 1980-as években néhányat elküldött a marosvásárhelyi Igaz Szónak, valamint a kolozsvári Utunknak, s bár biztatták, végül ezek nem jelentek meg.

Fegyverkezés? Ah! Csak játék.

Nincs mögötte gonosz szándék:

rakétából–békegalamb,

gépágyúból–csengő harang,

golyóbisból–finom falat,

tankból–traktor,

rabból–szabad!

Képzeletünk már nem szegény

sokunk sorsa sikerregény.

Mi vagyunk a jók, a hősök,

okosak, bátrak s erősök.

(részlet az Optimizmus című versből)

A Securitate ezzel szemben kellőképpen értékelte a szerző munkásságát, a költeményeket lefordíttatta románra, és a már említett megfigyelési dossziéjában „Az író” fedőnevet kapta. De ettől még a versek nem jelentek meg nyomtatásban. Ám jó szívvel ajánlhatjuk a három évvel ezelőtt kiadott sajátos humorú novelláskötetét, melyet nyomtatva és elektronikus formában is lehet olvasni. Címét, (A fehér vödör) az első tárgyról kapta, amit László a sámsoni szövetkezeti boltban vásárolt.

Legolvasottabb műve minden bizonnyal a Vincze Zoltánnal együtt megírt, 1999–2019 között használatban lévő A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai tankönyv marad; mai változatának szerzői között szintén megtaláljuk a nevét.

Kerekes Szilárd történelemtanár