Csütörtöki kimenő
Rossz hírrel kell kezdenem, bár nem szokásom az „egy rossz hír vagy egy jó hír”-típusú játék. Szóval, noha abban a reményben utaztunk el a jeles égei-tengeri szigetre (Görögország negyedik legnagyobb szigetére egy hétre – a turisztikai iroda all-inclusive kényelmet ígért), hogy szemtől szemben láthatjuk az ókori világ hét csudája közül őt, a kolosszust, a hatalmas szobrot, már nem volt meg. Nem lopták el, nem is bontották le, mint ideológiailag elavultat (a hellenizmus dicsérete a bizánci középkorban visszatetsző volt, sőt erősen reakciós tartalommal bírt az ikonoklaszták – képrombolók korában), egyszerűen egy földrengés végzett vele még időszámításunk előtt 227-ben. Nem próbálták, vagy kevés sikerrel rekonstruálni, ezért aztán csak egy 1 eurós képeslapon látható, viszont igen gyatra leképezésben. Szerencsére az agg Plinius és Sztrabon ókori történet- és földrajzi írók még látták és megörökítették. Ezt az infót a románul kitűnően beszélő idegenvezetőnktől szereztük meg, aki egy athéni líceumban történelmet tanít heti hat órában, és aki emellett görög és aromán családból jőve rendes görögként (bukaresti végzett gyanánt) archeológiával is tölti nyarait. Görögországban (Rodoszon) azért fejlettebb a régészet és a foci is, mert az átlaghőmérséklet nem süllyed 15 Celsius-fok alá.
Na még azt kell tudni a kolosszusról – ha már látni nem volt szerencsénk, igaz, az utazási ügynökség nem is tett ígéretet az all-inclusive keretén belül a kolosszus felkeresésére –, hogy a béketábor nagy örömére a szoborhoz szükséges anyagiakat az élelmes rodosziak úgy teremtették elő, hogy egy kudarcba fulladt ostrom után a helyszínen hagyott ostromgépeket – teherhajók hiányában, az ostromló ellenség a helyszínen hagyta, azokat pedig a mondott kalmárszellemű hellének eladták, és a kapott összeget a szobrász javadalmazására és az anyagbeszerzésre (bronz) fordították.
A sziget neve görögül virágot jelent.
Ebből már sejtheti az olvasó, hogy nem tétlenkedtünk a szigeten, melynek lakossága csupán 90 ezer fő, elvegyültünk az őslakosság között, de leginkább más 40 ezer turista között. Ugyanis a sziget idegenforgalomból él és virágzik. Akik pedig nem a turizmus fejlesztésén iparkodnak, és a szolgáltatásokban jeleskednek, azok a mezőgazdaság szebbik ágát művelik, a legendás szőlőművelésben és olajbogyóiparban tevékenykednek és gyarapodnak. Boraik kitűnőek, változatosak, vörös, fehér és rozé alapszínekben, és legalább tízféle ízben, zamatban és fokokban mérhető aromákban tündökölnek. A sajtolt extraszűz olaj, amelynek savtartalma nagyon alacsony, kitűnő táp- és gyógyszer.
A turisztikai szezon a németeknek egész évre szól, a legkitartóbbak, a lengyelek és skandinávok márciusban érkeznek, és november végén hagyják el a mediterráneumot.
Persze a pihenésnek is megadtuk, ami jár. Naponta több órát is töltöttünk egyfolytában a tengernek nevezett langyos víztömegben. Lebegtünk a felszínén, melynek hullámzása a szívverésre emlékeztetett, úsztunk, lubickoltunk, igyekeztünk messzire kerülni a hangoskodó lengyelektől és baltiaktól. A franciák és egyéb fürdőzők, köztük a hazaiak csöndesebbek voltak, nekik is a tenger a nyugalomról szólt, nem az üvöltöző jókedvről. Nem voltak a parton fel-alá cikázó vicik-vacakot árusító barnák és arabok, nem szólt a manele, a görög muzsika is csak szerivel, viszont az üdülőtelep kint volt a sziget egyik nyugati sarkában, már-már a rendetlen, bozótos, susnyákos pusztaságban, ahol a strandolásra alkalmas part (plage) is rövid volt, és nem túl sok napozóágy állott a fürdőközönség rendelkezésére. Az élelmes azonban korán kell, foglal, és egész napra magához ragadhatja a kívánt kényelmi bútordarabot. Nincs lopás, bátran kint hagyható a nem kívánt cucc.
Különben az időt a repülőgépekhez mértük, ugyanis a repülőtértől félórányira volt szállásunk, így aztán tizenöt percenként elrepült a fejünk felett egy-egy hatalmas gépmadár a legkülönfélébb repülőtársaságok felségjeleivel.
A kaját kérded? Változatos volt és bőséges, sok feta és olajbogyó, zöldségek, gyümölcs, sör és üdítők quantum satis. Kövér emberekből is sok, és szeptember közepén, ahogy ez természetes, rengeteg kisgyermekes család – tanulók kizárva – az európai oktatás nagyobb dicsőségére.
Káli méra.
