Értékmentés Ehedben

*Négy új női népviseletet készítettek el és öltöttek fel

A jelenbe hozták át a múltat

Jó hangulatban mulatott a múlt hét végén mintegy száz ember Ehedben, de egyúttal a múlttal, a kis falu értékeivel is ismerkedtek. Csak kíváncsiság, kitartás és szervezés kellett hozzá.

Múlt szombaton este múltunk egy töredékével találkozhatott az a közel száz személy, aki elfogadta a meghívást, és az otthonülés helyett a közösségi alkalmat választotta esti programként. A Székelyhodoshoz tartozó kis falu kultúrotthona ismét megtelt jókedvvel, nótaszóval, élményekkel. Az est folyamán bemutatták az egykori ehedi népviselet felújított darabjait, de színpadra lépett a nyárádszeredai Ifjú-Bekecs néptáncegyüttes is. Ezután a nézőtérre költözött a tánc, amelyet ezúttal már a résztvevők járhattak, majd muzsikusok társaságában tartott a nótázás kora hajnalig.

A rendezvény szervezője, az ehedi gyökerű, marosvásárhelyi születésű Barabási Rozália szerint nehéz munka volt megteremteni az alkalmat, de megérte, csodálatos közösségi esemény volt, ahová sokan népviseletben érkeztek, és azt büszkén is viselték, és ahol több volt a vendég (és marosvásárhelyi is), mint a falubeliek.

Ládafiókból, fásszínből kerültek elő

A felújított ehedi kultúrotthon tavalyi avatójára készülve kezdett régi helyi fényképeket gyűjteni Barabási Rozália, amelyekből néhány, a falu múltját bemutató pannót készíttetett. Ekkor találkozott az 1920-1940-es évek helyi viseletével. Ezt követően kezdett ezek iránt érdeklődni a faluban, és néhány idős személy elővette és megmutatta, kettő pedig fel is ajánlotta neki megőrzésre a mellényeket, egy helyen pedig férfi- és női viseletdarab is előbukkant. Elmondta, hogy szó szerint földbe gyökerezett a lába, amikor ezeket a régi darabokat meglátta. A lányok és nők bordópiros mellényt viseltek (ebből mindenkinek kettő volt), ezt viselték ünnepnapon, templomban, közösségi eseményeken, míg az idős nők fekete darabot viseltek a templomba, temetésre, virrasztóba menet és nagyböjt idején. A kortól függően a szoknya rózsaszín, barna, szürke vagy sötétzöld volt.

A fényképek és a Sárosi Erzsébettől, Nagy Teréztől, Sárosi Olgától, Sárosi Norberttől, Szatmári Ildikótól és Balogh Erikától kapott viseleti darabok alapján az idén négy rend új ehedi női és két rend férfinépviseletet készíttetett el, visszahozva a mába a már szinte eltűnt ruhadarabokat. Ezt a pillanatot ünnepelték meg az ehedi kultúrotthonban egy remek közösségi est keretében múlt szombaton.

Nemcsak ruhadarab, hanem identitás

Saját bevallása szerint Barabási Rozália két világ között állt a múlt hétvégén, az egyik a város, ahol tanult, él, dolgozik, ahol zaj, rohanás és határidők vannak, a másik a kis nyárádmenti falu, ahol lelassul az idő, ahol köszönnek még az emberek, ahol még van értelme a kézfogásnak.

 A színpadon felállított pannókról visszaköszönő régi fényképek nem dekorációk, hanem múltunk embereit mutatják, akik ilyenkor felidéződnek, míg a teremben ezúttal helyet foglalók a ma emberei. Ilyenkor a múlt és a jelen találkozik, és a múlt emberei büszkék a maiakra, mert azok nem felejtették el az előttük járókat, kinyitották a ládafiát, elővették a megsárgult fotókat és a viseletet, és mert köszönetet mondtak mindazért, amit elődeik rájuk hagytak: az el nem vásó értékekért, mint a munka szeretete, a becsület ereje, a hit fénye és a közösség ereje.

Köszönet azoknak, akik kinyitották a szekrényt és a szívüket, akik elővették a féltve őrzött ruhákat, a fotókat, és köszönet a segítő kezeknek, amelyek széppé tették a rendezvényt, valamint azoknak, akik munkával, jó szóval, adománnyal támogatták azt – tette hozzá a szervező, rámutatva, hogy a most felmutatott tárgyak és viseleti darabok nem múzeumi kellékek, hanem élő hagyatékok.

Vannak, akik lemondtak az örökségről, és vannak, akik ragaszkodva óvták azt, mint az ehediek a viseletüket. Mert „ehedi viseletben állni, énekelni – az nem a ruha, hanem a büszkeség, az otthon, az identitás” – vallja Barabási Rozália.