A mennyezet, amely hatszáz évet őriz Ádámos történetéből

Épített örökségünk

Ádámos községközpont, Kincses, Küküllődombó, Magyarherepe, Magyarkirályfalva és Sövényfalva tartozik hozzá. Első okleveles említése 1405-ből származik, 1435-ben Adamus néven említik. A falunak 1518-ban épített gótikus temploma van, ahol az unitárius egyház több zsinatot tartott. Festett kazettás mennyezete a legrégibb magyar mennyezetfestmény, ma a budapesti Néprajzi Múzeumban található. A mennyezeti festményeken a kápolnai Bornemissza család címere látható. A millenniumi ünnepségek alkalmával kopjafát állítottak a templomépítő Hadadi Kovácsi Sándor emlékére és a háborús hősök tiszteletére. Több nemesi udvarház is volt a faluban, így a Haller, a Mikes, a Wesselényi- és a Szánter-udvarházak.

(Folytatás a múlt pénteki lapszámból)

Rövid emlékeztető

Az unitárius templomról a következő adat 1526-ból ismeretes, amikor kazettás mennyezete készül. A diadalíven az 1909-es évi javításkor az 1518-as évszám tűnt elő, ami az előző századi építkezés befejezését jelezheti, vagy az e korra jellemző szentélyújítást. Egy okirat még arról is tanúskodik, hogy 1543-ban plébánosát Királyfalvára küldik kivizsgálásra.

Egykori csúcsíves nyugati és déli ajtaját később félkörívesre módosították. Szentélye keskeny, hosszúkás, diadalíve késő gótikus, ablakai fokozatosan mélyülő magas csúcsívvel készültek, de díszművek nélkül.

Kőbordás boltozata volt, amelyet a múlt században, a legutolsó renováláskor lebontottak, és kopár festésű deszkamennyezettel helyettesítettek.

Hajójának mennyezetét 1900-ig az a szép kazettás mennyezet díszítette, amelyet – mint már említettük – a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolt meg. Készítésének idejét a negyedik táblában, a pajzs mezejében látható évszám jelzi: 1526.

A község történetéről ötszáz évre nyúlnak vissza az okleveles adatok

A templomok és udvarházak környéke a falu legrégibb magva. A déli részen két út szögletében áll egy domboldalon a régi ortodox kis fatemplom és temető.

Kelemen Lajost idézve:

„…közelükben találjuk a zsidó temetőt is. E templomok közül az egyiknek ajtaján az 1692. évszám volt olvasható, és az ádámosi románság legrégebbi épületterméke volt”.

A nagy új templom már a falu felső részére épült. Magának a községnek a történetéről ötszáz évre nyúlnak vissza az okleveles adatok. De kétségtelen, hogy Ádámos ennél sokkal régebbi település.

A falu Sövényfalva felé eső domblépcsőjén, a régi kavicsbányáknál talált ősemberi agyagedény töredékek bizonyítják, hogy ott már több ezer évvel ezelőtt is emberi települések voltak.

Zsigmond király adománya

A falu első okleveles említése tehát 1405-ből való; ekkor Zsigmond király Radnóttal és több mint tíz más környékbeli faluval együtt Bogáthi Imre fiának, Péternek adományozta.

Ez a radnóti előnévvel szereplő Bogáthi família azonos volt a szász eredetű Altamberger családdal, de már a 15. század folyamán előkelő magyar családokkal házasodott össze, és elmagyarosodott. 

Később nagy szerepet vitt; de az 1600-as évek elején már ki is halt. Ádámoson 1438-ban ott találjuk a Baládfiakat is.

Abban az évben közülük Péter és Baládfi Tamás fia, István éppen osztályos pert folytattak egymás közt Ádámosért. Ez a család pedig ismét abból a nagy és híres Szalók nemzetségből származott, melynek a két Küküllő mentén, Küküllővártól a Székelyföldig számos faluja volt; a Baládfiakon kívül e nemzetségből ágaztak ki többek közti a kihalt Kendi, Darlaczi, Czikmártori és Hosszúaszói családok.

Ádámos legnagyobb birtokosai

A Baládfi és Bogáthi családokon kívül az 1526-i oklevelek valószínűleg házasság révén említik még idevaló birtokosokul az ádámosi Horváth, az ádámosi vagy csapói Porkoláb, az Orbonász, valamint az Arad megyei eperjesi Patócsy családot is.

A 16. század végétől a lecskei Sulyok és legvégétől a szamosfalvi Mikola családok a földbirtokosok.

A Mikolákból Ádámos régi birtokosai közül Mikola László volt az utolsó. Mikor az ő apja, Zsigmond itt malmot építtetett, ennek útja az unitárius egyház helyén vezetett át, amiből sok békétlenség következett.

Ennek megszüntetésére a katolikus Mikola László 1688-ban malma szombati vámját örökre az unitárius egyháznak engedte át temploma fenntartására.

Ádámosi birtokát különben később elzálogosította Csáky Zsigmondnak, s midőn a Mikola család 1738-ban kihalt, a számos örökségigénylő család közül Haller János erdélyi kormányzó és leányági utódai közül a Mikesek lettek egy időre Ádámos legnagyobb birtokosai. 

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Ádámos legszebb leírását Kelemen Lajos Ádámos és régi emlékei 1982-ben megjelent Művészettörténeti tanulmányok című kötetében adja: 

„…a Kis-Küküllő bal partján fekvő falu egy része a térre épült, más része emelkedettebb, oldalas fekvésű, s a község alsó részén két, egymás mellé épített templom vonja magára a figyelmet. Közelükben néhány móddal épült régebbi nemesház mellett az iskolát találjuk. Szomszédjukban, a községi keresztutak találkozójánál kis piac alakult, boltokkal és mészárszékkel. Innen egy patakocska mellett utca húzódik dél felé, s vele párhuzamosan, a patak túlsó oldalán, a Nemesek utcájában a régi Küküllő megyei kisnemesség néhány egyszerű házát találjuk, míg a keresztúttól keletre három nagyobb szép kúriás belsőség terül el. Az egyik ezek közül a Horváth-Toldy Lajosnéé, a másik a Kovácsy család tulajdona volt; a harmadik pedig egy tipikus Küküllő megyei százados kúria, amely előbb a Pákei, a Kövendi Gál családé, s ezek után sokáig a Szántner családé volt.”

Ádámos régi emlékei

Az 1600-as évek fellendülése következtében egy időben nagyszámú és tehetős birtokos család kezdte uralni a vidéket, Ádámos már városias rangú településként vonult be a főúri és egyházi előkelőségek sorába. 

Több Székelyföldről idetelepült birtokos végül nemesi cím és címere birtokában a későbbiekben előszeretettel használta az Ádámosi nemesi előnevet. Például a rugonfalvi Benedekfi, a héjasfalvi Maróthi családok, de a híres Székely Bertalan festőóriás is. A Kolozsvárra elszármazott ádámosi Hunyadi Ferenc városi tanácsos és ügyvéd is innen eredeztette magát. 

A korabeli fejedelmek elfogadott és gyakorló vallása közé felnőtt legújabb kori erdélyi hit hívei, az unitáriusok által időszakonként készült összeírásaiból olvashatók a hívek nevei mellett a vagyoni-rangi besorolásuk is, így például az 1726-osban felsorolt Czikra, Kovács, Szabó, Kuti jó hírű jobbágycsaládokat említi. 

Nagy segítséget nyújt a jelenkori kutatók odaadó munkássága is abban, hogy megismerjük egy vidéknek és a megfelelő kornak az életmódját. Például egy közös, a Kolozsvári-Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskolája 2020-ban kiadta Molnár Lehel Az unitárius püspöki vizitáció rendszere a kora újkorban című munkáját, amelyben korabeli jegyzőkönyvek és regulák sorozataiból, zsinati határozatokból mazsolázhat az érdeklődő.

Visszatérve Ádámosra, az életszint és akkori kötelező életmód fenntartásáért nagyon sok román, cigány, de magyar szolga, zsellér és jobbágy sürgölődött ezeken a korabeli nemesi portákon, kúriák világában. 

A helyi kis- és nagybirtokosság a kisnemességgel együtt élt és dolgozott a saját és a közössége mindennapi és jövendő életének fenntartásáért. 

Ami jelkép maradt az utókornak

A megdolgozott földek, legelők, rétek, és szőlősök dűlő- és határnevei nagyon szépen visszaadják a területek eredeti rendeltetéseit. 

Az Erdélyi határ- és helynevek gyűjteményből olvasva az Ádámosra vonatkoztatott adatokat, szépen hangzó helyi nevekkel találkozunk: Alsó és Felső átal, Alsó verescsere, Pap-erdő – volt erdőrészek, Pap rétje – az unitáriusoké, Árok köze, Borzás-patak, Füzes-patak, Gázlók, Czigányrét – volt téglavető telep, Darvas-tó – volt nádas területe, Kertek mege, Malomberek, Ökrök szeglete, Tehenek szeglete, Pusztaszőlő, Szeretura – sós hely és egyebek. Talán már el is képzeljük az akkor bevett szabályok szerinti öltözködés szigorúságát, kötöttségét, formáit. 

Ugyanígy szinte látjuk a rendi és rangú viszonyok okozta viselkedési helyzeteket. Elképzelhetjük a napi életvitel csodáit, de nehézségeit is. Szinte látjuk a portákat záró-nyitó vasreteszes vastag tölgyfa kis és öregkaput, a zsindely fedte nagyházat, boltos tornácvégről nyíló konyhát, mögötte a félfedeles polcos kamrát, félig nyitott pinceszájat. 

Ahogy szürkülödött, elindultak a szolgák a fáklyákkal és a drága méhviasz gyertyáikkal. A hátsó fertálynak elég volt a faggyúkanócú lámpák és mécsesek árasztotta büdösebb világítás. Mindennel spóroltak akkortájt. A ház mögötti istálló, csűr és csűrös kertben végzett munka csakis a cselédség napi részmunkája lehetett. 

Ha elérkezett a fehér lovon járó Márton-nap, a már álló hasábrakásból pakolhatták meg a fényes szoba szemes kemencéjét meg a többi helyiség vaskályháit. Ilyenkor a padládákból előkerültek a juhbőrök, az ágyakra condra vagy darócterítéket terítettek. Ez idő tájt érkezett el a vendégeskedések és vendégfogadások ideje. A korabeli birtokosság és nemesség mindig büszke volt az úrias vendéglátásra. Olykor napokig, néha hetekig voltak szállóvendégeik, rokonok, ismerősök, egyházfik. Kedvelt időtöltés volt a vadászat, solymászat, kártyajátékok, sakkozás, néha egy arra vetődött kintornás vándorzenész vidította a jóbor-ivó társaságot.

Hát ilyen szűkre szabott életet élhettek Ádámos lakói is, néha vesződve, máskor ölelkezve bajban és örömökben. 

Jelkép maradt az utókornak az a két ölelkező, szinte egy tőből nőtt templom is, amely pár száz éves hitkülönbségét feledve hirdeti, hogy az erdélyi magyarok, ezeréves önállóságukat tartva, jól megvannak önmaguk szép múltjával, hiteles történelmével és feledhetetlen emlékeivel.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a segítségért dr. Kálmán Attila tanárnak, történésznek. Az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából, gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Összeállításunkat szakembereink véleményezésével a következő pénteki lapszámunkban – befejező részként – még kiegészítjük.