2026. november 18., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tegnap sikerült becsavarnom egy villanykörtét a foglalatba. Létra nélkül, csak úgy, a kicsiszékre felkapaszkodva. Az áram elfelejtett megütögetni. Nem tudom kétségtelenül eldönteni, ez félsiker vagy már egész?

A múlt héten sorban álltam a pénzügyi igazgatóság egyik ablaka előtt – bár inkább a palota ablaka alatt muzsikáltam volna szelídítési, szerenádadási célzattal, de zenei tanulmányaimat évtizedekkel ezelőtt abbahagytam, teljes sikerrel, ugyanis a nagyhírű Beethoven-dédunoka közmondásos őszinteségével, mely őt jellemezte, és a zeneiskola igazgatói székébe emelte a meritokrácia korában, eltanácsolt a további zenei pályától, mely csupán kínlódás lett volna mind nekem, mind szeretett környezetem számára. Szóval felmentem a pénzügyi szakszervhez befizetni valamit (most teljesen mindegy, mekkora összegről volt szó), és alig félórás várakozás után – koromra való tekintettel a szociológiailag értékelhető vegyes jelre váró közönség helyet szorított maga mellett a kispadon –, kényelmesen odasétáltam a megadott ablakhoz, hivatalnokhoz, és kifizettem a követelt bírságot, illetményt, taksát, adót, áldozatot. Azt gondolom, ez maga volt a vegytiszta siker. (Ámbár odahaza történt halovány kísérlet a siker értékének leszállítására, ugyanis egyik hozzátartozóm – nevét övezze sűrű köd – azt állította, hogy ma már így történik minden hivatalban, az olajozottság a jellemző; látszik, rég nem fordultam meg emberek és hivatalok között, mert teljesen gonosz előítéletekkel indultam a befizetőhelyre, és kellemesen kellett csalódnom.) Hiszi a PC (olv. piszi).

Az autóbuszok menetrend szerint közlekednek, a kijelzőtáblán fel vannak tüntetve az indulási és érkezési időpontok, a sorrend és sorszám. Ha nagyon igényes lennék, kérném a gépkocsivezető nevének, korának és polgári státusának feltüntetését is, hogy teljes bizalommal foglalhassak helyet a társasgépkocsi utasterében. Így, bár rendjén járnak a buszok – a korábbi hektikus falkázások után –, mégiscsak félsiker, nem tudom, kicsoda vezeti a buszt, a vonatot, villamost, metrót, sokszor a repülőt sem, ui. legtöbbször nem közlik az utazóközönséggel azt, kit kell szidni/dicsérni, elmarasztalni, egekbe emelni az utazás alatt és végén.

Mostanában többször látogattam el a városunk egykori ferences kolostorának helyén és a Barátok templomának közelében magasodó színművészeti palotába. Színművek megtekintése és tapsvihar kiváltása/gyakorlása céljából. Tekintsünk most el attól a ténytől, hogy a játszott darabok és a nyújtott teljesítmény hullámzó képet mutatott, az ízlést és empátiát gyakran megmozgatta, máskor mindkettőt a pincébe küldte, nem borért és nem tüzelőért. Viszont el kell árulnom az olvasóközönségnek, hogy egy emberként éreztem a közönséggel. Dideregtem. Ez kétségtelenül a színház-igazgatóság sikeres takarékossági akciójának számlájára írandó. A minisztérium kitüntetésben részesíti majd, és más művészeti intézmények elé állítja példakép gyanánt. A fűtetlenség novemberben feltételezhetően annyit hoz a konyhára, hogy decemberben és januárban lesz némi langyolódás, amitől a néző nem ájul el, de a kinti hőmérséklethez képest fog egy unciányi különbséget érzékelni. Fűtsön bennünket a művészet szeretete, nem a központi kazán és alagcsőrendszere.

Mi tehát akkor ez esetben a szerző sikere, kérdezheti az, aki e szöveg végére jut a reklámok kivárása és kicselezése után? Hát az a kis aforizma, mondóka, amit a tapasztalatok révén szövegeztem meg, hogy aszongya: Kisteremhez – kiskabát / Nagyteremhez – nagykabát.

Aki nem hiszi, fázzon utána.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató