Mozarték, át a szellőzőn
2025-11-14 12:00:00
- Bölöni Domokos
Kutyanyelv (19.)
– Kedves Udvardy úr, ezer szálon leng a baj. Nézzen be velem a Kamcsatkába.
Nocsak, nocsak –, morogta Udvardy úr, és benézett.
„Bánatos szívvel tudatjuk, hogy a szeretett fiú, Csergedi Andor, életének 39. évében, búcsú nélkül eltávozott. Temetése július 17-én, szombaton 11 órakor lesz a helyi gyászháztól. Búcsúzik tőle édesanyja, édesapja – Édipapa –, és drága kicsi fia, Alika. Nyugodjál békében!”
Gondolkodik az ember, hogy hát miként is.
Mi lehet egy ilyen szűkszavú gyászhír hátterében? Aki nem e tájról való, annak elsiklik fölötte a tekintete, legfeljebb annyit „regisztrál”, hogy megint meghalt valaki, esetleg az különös, hogy fiatalon, hiszen a negyvenet sem érte el.
Na, bumm, és akkor mi van. Naponta halnak milliók. Van valahol egy ravatalozó vagy gyászház vagy mauzóleum vagy mi – dünnyögte a pohár fölött Gedeon, a nyugdíjas leolvasó –, ahol megállás nélkül szól Mozart Rékvijemje, hallottak már róla?
Nem, nem hallottunk.
Éjjel is, mikor éppen nincs temetés, ja.
Na de bezzeg.
Van mindenfelé a Földön, hát hol nem temetnek?
A másik féltekén, és ha volna harmadik és negyedik félteke…
Miért, csak kettő van? – döbbenet a dohányfüstből.
… és azokért is szól a gyászzene, de ismerek egy festőt, egy művészt, aki csak Mozart Rékvijemjének hangzatai mellett volt képes alkotni, az adott neki ihletet –, mert pénzt, azt nem látott, hát ki vásárol havasi tájat… Ugye, az adóztatás…
Amikor „alkalomszerűen” épp a Duna-csatornánál raboskodott, a mű vezérmotívuma (csak úgy, magától): befészkelődött az agyába…
Peripráván se rádió, se mozi, dalolni se szabad, nemhogy muzsikálni –, de hát attól kezdve képtelen volt egyébre figyelni.
Nem rogyott össze, mint annyi társa. Őt a vérhas is elkerülte…
Ezzel én nem szeretnék mondani semmit – nézett sandán Gedeon –, de szerintem a fiatalember, akinek az újságban a halálát tudtul adják, nem ismerte Mozartot.
Sem Beethovent. Sem Bartókot, sem Kodályt.
– Arra mondják, hogy élet-afon? – kérdés a füstből.
Magának még megvannak az összeköttetései? – csodálkozott a csapoló Dukáné –, pedig magát hogy seggbe rúgták, istenem. Csoda, hogy nem került tömlöcbe evvel a nagy zenedumájával…
A füst bűntudatosan hallgat. Ismerjük a cégér nénit… Hát kit nem súgott be, s az urát is, ez a lapostetű sánkér…
Hadnagy Samu nézte a gyászjelentést, nagyot ivott a söréből.
– Hát vékonyan ismerhette, szólt végül.
Aztot a Mócárt?
Azt. Mer’ az a fiú csak az ácsszerszámokat forgatta, no és a kapát, kaszát, ásót, lapátot.
Most meg má’ elvette a Funár jányát.
Káromkodott-é, vagy csak fütyörészett? – kotyogott át egy tisztes lódenkabát a szomszéd asztaltól.
Hadnagy Samu látta, hogy luft. Lehet folytatni.
Ezeknél mindég az van, hogy semmire sem jók, a robotoláson kívül. Élik a vénlegények eseménytelen életét, végül a nannyók összeboronálják őket vaj egy merzsemárival.
Borotválkozáskor se néznek tükörbe – de a szerencsések lifttel mennek Szent Péterhez, ahajt né, kilencvenkilenc éves korukban.
Ez meg harminckilenc, és taccs.
Az is valószínűsíthető, tűnődött Hadnagy Samu, hogy sokáig habárnámok, de aztán valaki rájuk nyitja a pislogót, hogy hoppá.
Hogy né. Micsa’ szarvakat növesztett homlokukra a latrok érdekvédelmi szövetsége.
Na, menten kiváltják a csüngő abonamentet.
Vagyis? – kérdezett át a tisztes lódenkabát, de most már átlátszó sem volt, csak lyuk.
Frász, hogy mindent meg kell csócsálni.
– Szül a felesége egy bitangot, erre ő jól megrakja, mire a menyecske otthagyja, mire ő megbúsulja magát, s addig pivó, míg a pénze tart.
Akkor kölcsönbe veri magát, megadni nem tudja, s a házi maffia érzékenyítőleg úgy megrakatja, kenterbe, hogy.
Boldogtalanságában mi telhetett tőle.
Hadnagy Samu tudja a populár variántot is, hogy merzse csobán magaricán, lóg a lődörgője.
Hát csuda, ha a szerencsétlent elhagyta a türelme? Hogy nem várta meg a liftet?…
Végeredményben az is lehet boldog, aki kötélen a mennybe.
*
Na de Mozart…, folytatta volna Gedeon, a nyugalmazott leolvasó. Csakhogy ekkor már üres az ivó.
Udvardy úr morgását elnyeli a Maros a Hétfáknál.
Dukáné kihívja a tükrös kocsit.
A Kamcsatka Nebraszka lesz.
A világ nem fér a bőrében.
Újak érkeznek – válogatott, csiricsári-biznicsári, turkálós, oroszpiacos népség.
Új a pultos. Új kazettát rak a gépbe. Felharsognak új himuszok, az új folklór – globálnevén: a manele.
„Pénzem is van, hatalmam is van…”
Mozartnak s a többi effélének híre-pora.
Minden valószínűség szerint a szűk szellőzőn át távoztak – és Hadnagy Samu is elkaminózott.
Mindenki migráncs; nincs, aki meg tudná állapítani.
(2006, 2025)
