Introitus-játékos a maghasadáshoz (2.)
2025-08-06 16:00:00
- Szilágyi Mihály
(Folytatás a július 17-i számból)
Lise szerencséjére akadt egy vele egykorú fiatal vegyész, Otto Hahn, aki szívesen dolgozott vele. Berlinben akkor meglepő körülmények uralkodtak: nőket nem szívesen láttak az egyetemeken, emiatt a laboratóriumokba sem tehette be a lábát, sőt az egyetemi hallgatók között sem lehetett jelen, és nőként semmi keresnivalója nem volt az illemhelyeken. Ahhoz, hogy mégis tanulhasson és dolgozhasson, Otto Hahn ravaszul azt eszelte ki, hogy egy asztalosműhelyt saját laboratóriumává alakít, ahol együtt kísérletezhettek Lise Meitnerrel. Ez az asztalosműhelyből lett laboratórium több évtizedes közös munkaállomássá nemesedett. A két tudós között, bár jó barátok voltak, megmaradt a munkatársi viszony. Mindig tisztelettel magázták egymást – érzelmi kapcsolatról nem szólnak krónikák.
Max Planck szintén szívesen látta saját otthonában Lise Meitnert, mert a magánszférában már nem működtek az intézményes tiltások. Így sikerült, hogy Lise nem hivatalosan, de mégis a berlini tudományos élet egyik fontos tagja lett.
Kitartó munkájának gyümölcsei kezdtek teremni. 1917-ben Otto Hahnnal közösen felfedezték a protaktínium 231-es izotópját. E felfedezés eredményeképp 1922-ben – első nőként – Lisét kinevezték egyetemi előadótanárnak.
Külön érdekesség, hogy akkoriban még mindenféle védőcsomagolás nélkül, postán küldözgették a tudósok a radioaktív anyagokat. Lise Meitner több alkalommal is ámulatba ejtette a postást, mert kitalálta, hogy neki hozott csomagot. Természetesen úgy sikerült megjósolnia a csomag érkezését, hogy műszerei még azelőtt jelezték a radioaktív anyagot a postás táskájában, mielőtt az elővette volna.
Számtalan kísérletet folytattak a radioaktív anyagok vizsgálatával. Sejtették, hogy valami rendkívüli dolog lehet ezeknek az anyagoknak a hátterében, de még nem voltak biztosak semmiben. A neutronokkal bombázott urán többször más-más – úgynevezett transzurán – anyagokra bomlott. Ezek a különböző anyagok bonyolulttá és kiszámíthatatlanná tették a kísérleteket. Az idő és a történelem azonban sürgetett. Hírek érkeztek a nagyvilágból, hogy itt-ott a tudósok milyen eredményekre jutottak. Ugyanakkor a hitleri szabályozások kizárták a zsidókat a tudományos életből, így Lise Meitnernek is mennie kellett – hiába tért át protestáns hitre. Otto Hahn javaslatára elhagyta Németországot, és Svédországban talált új hazára.
1939-ben tette közzé legjelentősebb eredményét: egy uránatomot neutronokkal bombázva bárium keletkezik, és közben tekintélyes mennyiségű energia szabadul fel. Ő használta először a maghasadás kifejezést – azóta ez a szó rögzült a tudományos életben. A tudtán kívül más tudósok felhasználták Lise eredményeit, és hamarosan Manhattan-tervként beszéltek róla – természetesen Amerikában.
A sors fintora, hogy Lise Meitnert hiába jelölték 39 alkalommal Nobel-díjra, valami miatt mégsem kapta meg ezt az elismerést. 1944-ben Otto Hahn kapta a kémiai Nobel-díjat. Hiába jelezte, hogy a felfedezés nem csak őt illeti meg, Lise Meitnert mellőzték az elismerésből. Hahn azonban a pénz egy részét átadta Lisének, aki azonnal az Atomtudósok Rendkívüli Bizottságának küldte, hogy ezzel is elősegítse találmányának békés célú felhasználását.
Lise Meitner nem járult hozzá, hogy eredményeit fegyverként fejlesszék tovább, sőt nagyon ellenezte ezt, és felfedezésének békés célú hasznosításáért küzdött. De küzdelme mit sem ért, mert 1945 augusztusában Amerika atombombát dobott Hirosimára és Nagaszakira.
Albert Einstein azzal tisztelgett előtte, hogy „német Madame Curie”-nek nevezte.
Lise Meitner 1968-ban halt meg. Sírfelirata: „Egy fizikus, aki sosem veszítette el emberségét”.
