Ilyenkor október-novemberben a szokásosnál is jobban dübörög a kultúra tájainkon. Egymást érik, egymást fedik az események, az ember nem is tudja, a könyv, a színház, a zene vagy a film vonzza ellenállhatatlanabbul a közönséget. A napokban talán az utóbbi felé billent a mérleg, és nem azért, mert a közelgő ALTER-NATIVE fesztivál egy sor kiváló magyar és román játékfilmet is műsorra tűzött, hanem azért, mivel a BÖLÖNI-film hihetetlen módon lázba hozta azokat is, akik már rég nem is járnak moziba. A jelek szerint Bölöni és a foci mindent visz. Pedig a mozihálózatban még csak ezután kerül forgalmazásra a produkció. Az ünnepélyes marosvásárhelyi bemutatót, a megismételt vetítéseket, médiaeseményeket többfelé újabbak követték, ahol csak lehetett, próbáltak beiktatni előre meg sem hirdetett, rendhagyó találkozókat. Mindenki valahogy a közkedvelt világsztár és az őt még magasabbra emelő dokumentumfilm fénycsóvájába szeretett volna kerülni. A rendkívüli rajongás biztos jóleső érzéssel tölti el az ünnepeltet, erről vallott is itt-ott, aztán lehet, hogy zavaróvá is válhat az ilyenkor elkerülhetetlen nagy felhajtás, de ismerve megfontoltságot tükröző alaptermészetét, hiszem, hogy mindezt a helyén tudja kezelni. Egy ilyen kaliberű játékos, majd sikeredző, aki akarva-akaratlanul sikertelenebb időszakokat is átélt, az ilyen helyzetekből is gyarapítani tudja pozitív tapasztalatait, és azokat továbbra is hasznosíthatja a köz érdekében. Persze a lecsendesedés még odébb van, ma például Szászrégen és a környék focirajongói fogják elárasztani szeretetükkel. Azután más települések következnek. Külföldi ismerőseim is jelzik, alig várják, hogy ők is megismerhessék a forgalomba kerülő filmváltozatot. Már a filmbemutató kapcsán született verset is elküldte valaki. Szóval, ha akarnám, akkor sem maradhatnék ki a gratulálók hatalmas táborából. De miért is akarnék ilyet?! Még közelről sem volt ilyen közismert, mint most, de már tehetségét mindenki csodálta, én is nyilván. Aztán felívelő pályafutását követve, többször is szólhattam róla rádiósként, később újságíróként, majd tévés munkatársként. A napokban viszont az egyik kedves könyvem is eszembe jutott róla, a Múzsák fellegvára. 25 évvel ezelőtt jelent meg, hamar kifogyott a könyvesboltokból a Marosvásárhely méltó bemutatására szánt kötet. Városunk tíz itthoni és külföldre szakadt meghatározó egyéniségével, hírességével készítettem átfogó interjút, köztük volt Bölöni László is. A megszólaltatottak közül csak a költő Kovács András Ferenc volt fiatalabb nála. Akkor, 2000 nyarán már túl volt páratlan játékoskarrierjén, és edzőként éppen megvált francia csapatától, a Nancytól. Még sok munka, harc, kitartás, öröm és gond várt rá. De optimizmusa nem tűnt megtörhetőnek. És úgy hiszem, senki sem kérdőjelezte meg jelenlétét abban a névsorban, amelyre Vásárhely büszke lehetett. Íme az akkori interjúalanyok: Sütő András író, Szász Endre festőművész, Lohinszky Loránd színművész, dr. Péterffy Árpád szívsebész, Markó Béla költő, Bács Ferenc színművész, Kovács András Ferenc költő, Tompa Gábor rendező, Orbán György zeneszerző és Bölöni László. Sok élménnyel gazdagodtam a velük folytatott beszélgetések során. A kötetet kezdeményező bajai keramikus Papp József azt remélte, hogy a megszólaltatott személyiségek révén a máshol élők is olyan szeretettel övezik majd szülővárosát, Marosvásárhelyt, mint ő maga. Nem tudom, így lett-e, de osztoztam reményeiben. Rég volt, negyed évszázada. Tízükből azóta már csak négyen élnek. Még az örökifjú kedves KAF is itt hagyott minket. De aki él, még nagyon is dolgozik, tesz, cselekszik, és nem csak önmagáért.
A Bölönivel készült akkori interjúnk címe így hangzik: Úgy teljesítsünk mindenütt, hogy felnézzenek ránk. Ehhez a krédójához azóta is töretlenül ragaszkodott. Sok embernek kellene sajátjaként igazodnia ehhez az elváráshoz. És életét is ehhez igazítaniuk. Ennek jegyében is gratulálhatunk Bölöni Lászlónak a filmhez.
