2019. november 22., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sokszínű előadások tanúskodtak szombaton a heti munka eredményéről (Fotó: Gligor Róbert László)


Múlt héten zajlott az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Egyesület tizennegyedik színjátszó tábora Kőrispatakon. Szombaton tartották a záró előadásokat, amelyek az itt végzett munkáról tanúskodtak.
Az egyesület idei színjátszó táborában összesen 106 személy vett részt: az oktatók többnyire Magyarországról érkeztek, a celldömölki Soltis Lajos Színház munkatársai, de budapesti és kaposvári színészhallgatók is részt vettek a munkában, összesen tizenhárman. A gyerekek is több helységből érkeztek: a zöme természetesen erdőszentgyörgyi volt, de Marosvásárhelyről is jött egy 17 fős csoport, Csíkfalváról 14, Székelyudvarhelyről öt diák. A résztvevők nyolc csoportba osztva dolgoztak hat napon át, hogy egy előadást alkossanak, és azt bemutassák a záró fellépésen, az oktatókat pedig egy-egy pedagógus is segítette, felügyelte és irányította a gyerekeket – sorolta fel a számadatokat az egyesület vezetője, a tábor szervezője, Kovrig Magdolna nyugalmazott tanárnő. Közben a „tábor” udvara megtelt szülőkkel és érdeklődőkkel, a délutáni hőségben és árnyékban a csoportok elkezdték bemutatni előadásaikat, majd az iskola udvarán és a kultúrotthonban is követni lehetett azokat: sokszínű darabok tanúskodtak az eredményekről, a „sétáló” és improvizációs színháztól a pantomimen át a hagyományos darabokig. „Úgy érzem, komoly munka folyt a táborban” – vonta le a következtetést a tanárnő.
Amint megtudtuk: intenzív munka folyt a hét folyamán, reggel 8 órakor volt az ébresztő, utána torna, mosakodás, reggelizés, 10 és 14 óra között a falu több pontján folytak a foglalkozások, ebéd és egy kis pihenő után este fél nyolcig folytatták a munkát, vacsora után énekkel, tánccal, kézműves-foglalkozással vezették le a napi fáradalmakat, és némi párnacsata után mindenkit hamar elnyomott az álom. Egyik este a résztvevők pantomim előadást élvezhettek, amelyet a táborozóknak a nagyszebeni Bajkó Barabás Réka művésznő, a Pufi Színház kezdeményezője ajánlott fel.
 
A pedagógusok is tanultak
A hét folyamán a pedagógusok nemcsak a gyerekek felügyeletével és az oktatók munkájának segítésével voltak elfoglalva, hanem tanultak is. A pápai Komáromi Sándor drámapedagógus tartott nekik képzést, amelyen a színjátszásnak a gyermek fejlődésében játszott szerepét boncolgatták: hogyan hat ez a gyerekekre, hogyan lehet a drámajátékokkal a gyermek érzelmi világát pozitív irányba terelni, de foglalkoztak gyakorlati kérdésekkel is, szerveztek és játszottak a pedagógusok is. Komáromi Sándor ígéretet tett, hogy a télen ismét eljön, és egy újabb hétvégi háromnapos képzést tart a pedagógusoknak. „Úgy gondolom, ez nagyon hasznos lenne, mert látszik, hogy ha egy szakember foglalkozik a gyerekkel, csodákra képes” – véli Kovrig Magdolna, aki szerint a színjátszással sokat lehet segíteni a gyerek fejlődésén, de rontani is lehet. „Olyan dolog ez, amelyhez érteni kell, sok pszichológiai érzék, tudás kell, hogy bele tudja élni magát a gyerekek lelkivilágába, hogy közvetve tudja elérni a kívánt hatást, feloldani a bennük levő gátlásokat – magyarázta a tanárnő.
 
Tizedszer ugyanitt
A tábornak a kőrispataki Szőcs Lajos családi panziója adott helyet, ahol mindenki jól érezte magát, és már egy picit otthonosan is, hiszen a tizennégy tábor közül már a tizediket zárták itt, és jövőben is ugyanitt folytatnák. A tábor költségeit pályázatokból próbálták előteremteni, elsősorban az oktatók bérezését kellett biztosítani. Támogatóik voltak: Erdőszentgyörgyi városi tanácsa, a Maros Megyei Tanács, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a magyarországi oktatók szállítását a pápai Teleszterion Színház segítette. Etéd község önkormányzata az iskolát és a kultúrotthont bocsátotta ingyenesen a táborozók rendelkezésére, a csíkfalvi önkormányzat a községbeli gyerekek ottlétét segítette, a pedagógusok önkéntes munkával járultak hozzá, és természetesen nagy köszönet illeti a szülőket az anyagi támogatásért, hiszen a pályázati összegek nem fedezték egészében a szállás és ellátás költségeit.