Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-06-20 10:00:00
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán. Az Édeskeserű – Tánc erdélyi muzsikára című műsorát a marosvásárhelyi közönség június 21-én tekintheti meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadán.
Amint az előadás ismertetőjében olvashatjuk, nagy és nemes feladatra vállalkozik a MÁNE erdélyi antológiájának újbóli színpadra állításával. Az Édeskeserű szerves folytatása volt annak az évek óta tartó alkotói folyamatnak, amely korszerű folklórértelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával, makacs következetességgel mutat rá újra és újra gyökereinkre, hagyományos kultúránk fontosságára.
Az előadás, miközben demonstrálja azt a sokszínű, egészen a középkorig visszanyúló táncos és zenei hagyományt, mely szinte napjainkig ránk öröklődött, mégsem leltár és nem tudományos összegzés. Nem tisztára törölgetett üveglapokkal kerített múzeumi tárló, hanem a kultúra folyamatosságának a felmutatója. Annak bizonyítéka, hogy széthulló hagyományos közösségeink felgyülemlett javai – új közösségek révén – átmenthetőek a ma embere számára.
Az Édeskeserű alkotói közül néhányan személyesen élték meg a kisebbségi lét kálváriáját, a szülőföld kényszerű vagy maguk által vállalt elhagyását. Az előadás azonban mégsem panaszos égbe kiáltás, nem keserű önostorozás, hanem válaszkeresés az örök kérdésre, mely Erdélytől függetlenül mindannyiunk számára feltehető: szülőföldünk, múltunk elhagyása annak elvesztése is egyben? Maradhat-e, és ha igen, mi, hátrahagyott javainkból? Kaphat-e biztatást az identitásában bizonytalanná váló, a kultúrák zűrzavarában tébláboló ember?
Az előadás címéből adódóan az ellentétes erők örök egymásnak feszülésére épülő, az alkotók egyéni látásmódját tükröző táncköltemény, mely rapszodikusan ellenpontoz komikumot tragikummal, örömöt bánattal, életet halállal, ars poeticaként mutatva fel a Nagy László-i gondolatot: „A folklórban az édes és könnyű sablon helyett kerestem az összetettebb, dinamikusabb szöveg- és dallamritmust, az abszurditásig teljes képet, a szentségtörést, a komor, de szabad lelkületet.”
A produkció időtartama 70 perc, szünet nélkül. Zenei rendező és szerkesztő: Kelemen László. Koreográfus: Farkas Zoltán „Batyu”, Mihályi Gábor, Orza Călin. Jelmeztervező: Furik Rita. Fény- és látványtervező: Kovács Gerzson Péter. Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor. Előadja: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara. Vendégként közreműködik: Fekete Márton. Szólót énekel: Pál Eszter, Kubinyi Júlia, Hetényi Milán. Zenei vezető: Radics Ferenc. Zenekarvezető: Karacs Gyula. Tánckarvezető: Ágfalvi György. Tánckari asszisztens: Borbély Beatrix, Darabos Péter, Hetényi-Kulcsár Klára, Jávor Katalin, Farkas Máté. Művészeti vezető: Pál István Szalonna. Együttesvezető: Mihályi Gábor
Az előadásra teljes árú jegyek 50 lejért, kedvezményes árú jegyek 25 lejért (diák, nyugdíjas) válthatók a színház jegypénztárában vagy online:
ttps://teatrunational.biletmaster.ro/hun/Event/44004329/Edeskeseru?fbclid=IwY2xjawLA2NBleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBTeWZzNHR3UElENUswWkhYAR7ZEzymcj6WjGwIaok9HXfbzH3FrWNZndgyityGBk9RcUDCKcOybmxM8cEYsw_aem_rg_bIM_cUrQp_voX3ztvPQ