– Könyvajánló egy kultikus családi saga rajongóinak, egy ma is modern, gótikus mese nyomában –
Úgy vélem, aki egyszer elolvassa V. C. Andrews ikonikus regényének, a Virágok a padláson-nak első oldalát, az többé nem tud olyan egyértelműen tekinteni a padlásokra, mint azelőtt. A Dollanganger család története a nyolcvanas évek óta olvasók millióinak szívébe égett be – itthon is, hiszen magyarul is megjelent a teljes sorozat. Ez a könyvajánló azoknak szól, akik kedvelik a drámai fordulatokat, a lélektani realizmust, annak mélységét, a tabutémákat, és nem riadnak vissza attól sem, ha egy történet nem nyújt feloldozási folyamatot, útmutatót minden fájdalomra – mert ez a sorozat nem teszi, csak szembesít.
A könyv tehát nem csupán a szerző hírnevet hozó első regénye, hanem egy teljes irodalmi univerzum alapjává vált, amelyben a családi titkok, a lelki trauma és a tiltott szerelem a fő hajtóerők. A sorozat nem a klasszikus értelemben vett szórakoztató irodalom, sokkal inkább pszichológiai tanulmány a szeretet iránti vágyról és a kegyetlenségről. Az írónő ugyanakkor nem félt a nehéz témáktól: a könyvekben központi szerepet játszik az elhanyagolás, az érzelmi és fizikai bántalmazás, a vér szerinti testvérek közti kapcsolat alakulása, valamint a vallási és társadalmi képmutatás is. A sorozat legnagyobb ereje abban rejlik, hogy nem ítélkezik, hanem bemutat – megdöbbent, de rendkívül fontos, hogy sosem öncélúan.
A történet alapjai – mit kell tudni a sorozatról?
„Anya mindennap kifestőkönyvekkel jött meg, amikből előre megrajzolt virágokat vághattunk ki. A papírból kivágott virágok vadul, zizegve lengedeztek az üldözés keltette léghuzamban.”
A Dollanganger-sorozat öt kötete, amelyből a Virágok a padláson 1979-ben jelent meg, egy amerikai család megrázó sorsát követi végig, középpontban négy testvérrel – Cathy, Chris, Carrie és Cory –, akiknek élete örökre megváltozik, amikor apjuk tragikus halála után anyjuk visszatér a szigorú és rideg szülői házba, hogy megörökölje a családi vagyont. Hogy milyen nagy ereje is van a pénznek? A gyermekeket elrejtik a világ elől: egy padlásra zárják őket, ahol hosszú éveket kénytelenek eltölteni titokban, nélkülözve a napfényt, a szabadságot és a szeretet bármilyen megnyilvánulását – mindezt az örökségért, a vagyonért. A történet akarva-akaratlanul is aktualitást nyer a 21. század világában: hány emberi életet áldoznak fel különböző célokra napjainkban a krém tagjai? Mennyit ér ma az ember, hát a nyugalma és a boldogsága? – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket hagy maga után Andrews regény-sorozata, illetve: az embertől ki kér bocsánatot?
A regény egyik legmegdöbbentőbb aspektusa, hogy a gyermekek bezártsága hónapokról évekre nyúlik, miközben a testvérek egyre inkább egymásra utaltakká válnak. A regény tabukat dönt – tette ezt már ’79-ben is, de azóta sem vesztett aktualitásából: beszél az elhanyagolásról, a testi-lelki bántalmazásról, sőt az intimitás határainak elmosódásáról is. Andrews stílusa egyszerre lírai és kényelmetlen: ez teszi a művet hitelessé és felejthetetlenné. A sorozat további kötetei – Virágszirmok a szélben, Ha szúr a tövis, A tegnap magvai és Árnyak kertje – követik a testvérek további sorsát és a generációk közötti trauma továbböröklődését. Cathy, a narrátor különösen érdekes karakter, akinek fejlődési íve drámai: a bezárt, ártatlan lányból makacs, önálló, bosszúálló nő lesz, aki maga is hibákat követ el, miközben megpróbálja védeni a saját gyermekeit attól a sötétségtől, amely az ő gyerekkorát jellemezte – a továbböröklődés… erről még szó esik a cikkben. Az Árnyak kertje című utolsó kötet valójában előzményregény, amely Olivia, a nagymama szemszögéből mutatja be a történet előzményeit. Ez a rész segít megérteni, hogyan vált olyan könyörtelenné a nő, a nagymama, akinek döntései megpecsételték unokái sorsát. Andrews ebben a könyvben sem menti fel a karaktereit, ám értelmezhetőbbé, mondhatni emberibbé teszi őket. A gonosz ebben az esetben nem feltétlenül abszolút, inkább a múlt feldolgozatlanságának terméke.
A könyv/sorozat óriási tanulsága: a trauma öröklődik, és transzgenerációs traumává válik – mit mondanak erről a traumakutatók?
A sorozat egyik legfontosabb üzenete, hogy a trauma nem áll meg egy nemzedéknél. Az elfojtott fájdalmak, a kimondatlan igazságok és a gyermekkori sebek továbbgyűrűznek, és ha nem kapnak gyógyulási lehetőséget, újra és újra megismétlődnek. Ebből a szempontból a Virágok a padláson nemcsak regény, hanem figyelmeztetés is: a családi mintákat érdemes megérteni, felismerni, és ahol kell, megtörni. Alice Miller lengyel pszichológus szerint a gyermekkori trauma örökség, amely megismétlődik: a szülő tudattalanul továbbadja a saját gyerekeinek. Török Mária és Nicolas Abraham magyar származású francia pszichoanalitikusok közös munkájuk során megállapították: a kimondatlan, elrejtett titkok „kriptaként” záródnak el, de később „fantomként” visszatérhetnek, hatva a leszármazottak lelkivilágára. Máté Gábor világhírű kanadai orvos és traumakutató azt vallja, hogy a trauma nem az, ami történik velünk, hanem az, ami bennünk történik annak hatására.
Egy kis kitekintés, társadalmi szinten:
Yuval Noah Harari világhírű izraeli történész és gondolkodó azt állítja, hogy az emberi kultúra és társadalom emlékezete nemcsak az egyének élményein, hanem az egész közösség tapasztalatain keresztül formálódik. Ez azt jelenti, hogy például háborúk, népirtások, rabszolgaság vagy totalitárius rendszerek traumái mélyen beépülnek a közösségi tudatba, és ezek nemcsak holmi események a történelemben, hanem aktívan hatnak a mai ember viselkedésére, döntéseire és félelmeire. Harari úgy véli, a múlt traumái nem múlnak el egyszerűen azzal, hogy egy új generáció felnő. Ehelyett ezek a múltbeli események intézményesülnek (pl. oktatási rendszerben, politikai retorikában), beépülnek a törvényekbe, az erkölcsbe, a szokásokba, és meghatározzák a jövőbeli konfliktusok mintázatait.
A történet sikeréhez hozzájárult annak filmes feldolgozása is. 1987-ben készült belőle egy már-már kultikus hírnévre szert tevő film, majd 2014-ben a Lifetime csatorna is adaptálta, négy filmet forgatva a sorozat könyveiből. Ezek az adaptációk, még ha nem is adják vissza teljességgel a regények belső világát – egyébként a magyar fordítás kiváló –, hozzásegítettek ahhoz, hogy új generációk is megismerjék a történetet. V. C. Andrews regényei, és különösen a Dollanganger-sorozat, összetett társadalmi és pszichológiai kérdéseket vetnek fel: mit jelent jó szülőnek lenni? Milyen hatással van a vallási fanatizmus a gyermekekre? Lehet-e szeretni valakit, aki bántott minket? Megbocsátható-e a borzalom, ha szeretetnek álcázva érkezik?
Olvassák el, ha tehetik…
Aki elolvassa a sorozatot, nem fogja többé ugyanúgy nézni a padlásajtót, a családi hagyatékokat, a néma csendeket a vacsoraasztalnál. V. C. Andrews mesterien bánt a szavakkal, de főleg azzal, amit nem írt le, de az olvasó érez. Ez a lélektani feszültség és morális bizonytalanság teszi a Dollanganger-sorozatot élővé. Ez a regény/sorozat nemcsak egy regény, hanem egy élmény, amely beivódik az olvasó tudatába, és még sokáig kérdezgeti: vajon hol kezdődik a szeretet, és hol válik el a kegyetlenségtől? A válasz talán sosem egyértelmű. Feltételezem, éppen ettől olyan maradandó.
