Csütörtöki kimenő
Háromszéki csavargásaink közepette vagy akár a csúcsán, ha domborzatilag közelítem meg az objektumot képzeletben és valóságosan, szóval odafel menet eljutottunk Komandóra is. Korábbról két képeslapról ismertem, melyek a gyűjteményemben ki tudja, milyen viszontagságok után kötöttek ki. Egyiken a gyulafalvi-kommandói fakitermelés-feldolgozó fűrészüzemek látszanak, a másikon pedig a híres, hírneves sikló meredélye hívogatja a bátor kirándulót.
Nem, nem az én ötletem volt a település felkeresése. Fiatal barátom kívánkozott látni/megismerni azt a helyet, ahol őse (dédje?) egykor gépész volt, a sikló működtetője. Csudák-csodája emlékeztek rá – nevének említésére – a bennszülöttek emlékezetében felderengett valami halovány emlékkép, hallomásból ismert ténytöredék.
Sűrű, éjfekete fenyőerdő (bontatlannak tűnő, medvének, vadnak kedves) belsejében kanyarog a földút Kovásznáról Kommandóra. (A helység írásmódja eredetileg két m-mel történt, ám a szokás és a hatalom lekoptatta, és így inkább emlékeztet arra, hogy Komandó nem van, hanem volt. A helyiek szerint a települést felfuvalkodott újgazdagok vásárolták fel a szomszédos nem erdélyi megyéből. A lakosság pedig fogy, elvándorol, másutt keres megélhetést (Szentgyörgyön, Kovásznán és a tengerentúl vagy csak a szomszédos országban), mára talán-télen már félszázan sincsenek, akik állandó lakhelyként írják be kérvényeikbe a település nevét.
Ez a megye legmagasabban fekvő lakott pontja. A falu – volt városias házcsoportok – utcái aszfaltozottak, tömbházak jelzik, hogy itt is rontott az összképen a szocializmus. Meg exkluzív nyaralók, magas kerítéssel, birtoknyi nagyságban pöffeszkednek a főutcától befelé a pénznek birodalmába.
Sikló már nincs, de azért még itt-ott feldereng a sínek párhuzama, elvész az erdő rengeteg sűrűjében, vagy megleled a Tündérvölgyben félrehúzva a múltat idéző vasúttörténeti mozdonyt, a kibelezett vagonokat, amelyek olyanok, mint amilyenekben a mai öregemberek még gyermekkorukban utazhattak.
Van helytörténeti múzeum, egy lelkes nyugalmazott történelemtanárnő – a vásárhelyi peda végzettje – hozta létre. Mindent összeszedett, amit csak lehetett, segítette a helyi közösség, „beszolgáltatták” mindazt, amiről úgy gondolták, hadd lássa az utókor, így éltünk, ezek között a tárgyak között folyt életünk. (Ha lesz még utókor.) Mindent meghatározott a faipar, a Horn Dávid (zsidó vállalkozó) alapította kitermelés, elsődleges feldolgozás, szállítás. Akkor – mondják –, akkor volt ott pezsgő élet, jómód, pénz, gyarapodás, népek jöttek, telepedtek meg, vállaltak munkát, megtalálták számításaikat, aztán… beütött a rendszerek változása, és lassan mindent leszereltek, eltékozoltak, tönkretettek, tönkrement, és a természet visszakövetelte jogait – elvadult, ami egykor művelt volt, vagy az emberi (hatósági) hanyagság, tudatos rosszindulat nyomán Kommandóból nemcsak az m, de az élet vagy életkörülmények kopnak, töredeznek ki.
Azért van pékség, ahol csodás kenyeret kaptunk – na és lángost (mely körül fellángolt a harc, ki is a lángosok feltalálója) a még működő pékségben. Elbeszélgettünk a pékmesterrel, aki nyaralni a délszaki tengerek valamelyikére utazik a didergetős Székelyföldről. És van üzlet, olyan igazi falusi mindenesbolt, amelyben rögtön megcsapott a gumicsizma átható szaga, amit gyermekkorom ratosnyai boltjában éreztem. Itt is van hűtőmágnes, négyféle is a településről, és van matchbox, elemlámpa, hatféle választékban fogkrém és samponok, szép ívű talicskák, kerti szerszámok és egy lelkes eladónéni, aki facebookozik, és akinek kiváló kapcsolatai révén megnyílott előttünk az amúgy zárva tartó helytörténeti múzeum is.
Felépült az új iskola – a réginek egyik szárnya leégett – amely a már mondott Horn Dávid nevét viseli (hallj oda!), és az iskola udvarán épült meg a jurtás új kempingtábor is. És áll itt, kérem, igazi beléptetőkapu a diákok részére. Egy háromfokú lépcső, amely sehova sem vezet, csak fel kell lépni rá, hogy látható légy, és rögtön azután le kell ereszkedni. Magas küszöb, honnan a tanuló regisztrálható.
Onnan nézvést megszámláltattál és híjával találtattál, Komandó?
