A 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron november 15-én, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel a Nemzeti Színház előcsarnokában, az emeleti Vers-sarokban a száz éve született Nagy László verseit olvassa fel Gyéresi Júlia színművész.
Gyéresi Júlia az évek során felolvasta már többek között Pilinszky János, Radnóti Miklós, Berzsenyi Dániel, Arany János, Tóth Árpád, Ady Endre összes versét, egy ültében. Bárki bemehetett, elidőzhetett a teremben, ő olvasott rendületlenül. Az idei könyvvásáron meghittebb közelségbe kerül a versek kedvelőivel.
– Mi motivál évről évre, miért olvasol fel verseket?
– A versek szeretete minden gyermekben ott él, az anyanyelv elsajátításával egy időben. A nyelvben rejlő képiségnek, rímelésre csábító zeneiségnek köszönhetően jönnek létre a piciny hangos csodák, amiknek a felnőttek rendszerint nagyon örülnek. A szerencsések szíve még felnőttkorban is megőrzi a játékosságot, amit a nyelv tálcán kínál feléje. Milyen jó azoknak a gyerekeknek, akikkel mondókáznak, akiknek mesélnek! Szeretném, ha több felnőtt olvasna rendszeresen verseket, és őrizné meg a tiszta, gyermeki minőségét, az érdeklődését, a kíváncsiságát, a könyvek szeretetét. Hát ezért olvasom fel a verseket másoknak is, fennhangon, lelkesen.
– Az idén miért esett Nagy Lászlóra a választásod?
– Nemcsak azért, mert éppen száz éve született Nagy László (1925–1978) költő, műfordító, grafikus, hanem mert már régóta adósa vagyok, úgy érzem. Volt nekem egy kémiatanárom, dr. Albert Levente professzor úr, az ő kedvence volt Nagy László. Ő is kimondottan a szenvedélyességét, a játékosságát, a többértelműségét szerette. Költészetében egyaránt keverednek az érzelmek, a filozofikus mélység, valamint az ősi és jelenkori népi hagyományok: rigmusok, regölések, csujjogatók, nóták és az erőteljes képiséggel bíró nyelvhasználat elemei. Hitt a szó teremtő erejében! Folyamatosan az ember és a világ teljességének megragadására törekedett a példázatain, az allegóriáin keresztül. Versei textúráján – a szürrealizmus, a szimbolizmus stílusjegyei révén – a képzőművészi énje is rajta hagyta kéznyomát.
– A kortársai hogyan viszonyultak a költészetéhez, a személyéhez?
– Személyiségének dinamikáját meghatározta az élettörténete: parasztcsaládban született, a Veszprém megyei Felsőiszkázon. Tízéves korában csontvelőgyulladás következtében a bal lábára megbénult. Sokat betegeskedett, és csak járógéppel tudott járni. Először grafikusnak tanult, majd orosz szakon diplomázott. Első versei 21 éves korában jelentek meg. Élete végéig a budapesti Élet és Irodalom című folyóirat munkatársa volt. A megjelenő kezdeti verseit jól fogadta a szakma. Aztán 1949 őszétől 1951 nyaráig közel két évet töltött Bulgáriában, műfordítóként. A nyelv és a bolgár népköltészet alapos megismerése nagy nyereség volt számára, de a költészete megfeneklett. Az 1952-es esztendő emlékezetesen nehéz volt. Végletekig fokozódott Magyarországon a terror, s közben az ország az éhínség határára jutott. A hivatalos sajtó azonban csak győzelmi jelentéseket közölhetett. Sokat segített a túlélésben a baráti köre, a mester, Vas István és a tanítványok: Juhász Ferenc, Kormos István. Ezek az együttlétek különleges tanulóévek voltak számukra. Ez a műhely is inspirálta azt a költői revolúciót, amely 1953 után bontakozott ki Juhász Ferenc és Nagy László lírájában. 1956 kora őszén jelent meg A vasárnap gyönyöre, amely a válságokon túljutó költő első igazi verseskönyve, egy szellemileg függetlenné vált ember koherens műve. Az 1956-os magyar forradalom utáni esztendők irodalma nem felelt meg a hivatalos elvárásoknak. A költőnek, (Juhász Ferenccel együtt) 1965-ig kellett várnia arra, hogy gyűjteményes kötetei után új versekkel jelentkezhessen.
– A mai olvasó számára miben látod költészetének aktualitását?
– Válaszként idéznék tőle egy 1965-ös keltezésű interjúból: „A költő hiszi, hogy hatalma van. Ez eredendő vonás. Történelmünk elején a varázsló költő is volt. Hatalma volt a közösségen, sőt, hitte, hogy erőt vesz a természeten. (…) Én, mai varázsló, elégedett lehetek, ha hatalmam van a szavakon, mondandómon.” Én, Nagy László verseinek 21. századi tolmácsolója, hiszem, hogy a kimondott szónak is hatalma van. Hagyjuk, hogy hozzon közelebb minket egymáshoz a vers, ne az előítéleteink, ne az indulataink tomboljanak, hanem a meghallgatás, a figyelem, a megértés, a türelem és az elfogadás kerüljön előtérbe.
