Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-03-04 14:00:00
Az 1949-es kitelepítések évfordulóján, március 3-án délután Marosvásárhelyen is gyertyagyújtással, koszorúzással és közös imával emlékeztek az elődökre, az elszenvedett megaláztatásokra. Az egyre fogyatkozó közösségek őszülő leszármazottait – tartozhatnak a Castellum Egyesület–Történelmi Családok Társaságához vagy a Castellum Alapítványhoz –, eltérő nézeteik ellenére is múltjuk ezernyi szállal köti össze, hiszen szüleik, nagyszüleik sorsközössége tagadhatatlan.
Fotók: Szer Pálosy Piroska
A 77 éve történt szomorú eseményeket, a szenvedések éjszakáját a Vártemplom északi falánál felállított kopjafa köré elhelyezett mécsesek és emlékkoszorúk elhelyezésével elevenítették fel, felidézve azt, hogy az erdélyi magyar arisztokrácia felszámolásának tervével emberi sorsokat pecsételt meg az akkori hatalom, családokat szétszakítva és nyomorba taszítva, sokukat munkatáborokba kényszerítve. Az erdélyi kitelepített nemesek leszármazottai kezükben gyertyával emlékeztek arra a borzalmas éjszakára, amikor az 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszaka rajtaütésszerűen lepték meg a nemesi és földbirtokos családokat. A kommunista hatalom ugyanis célul tűzte ki, hogy végleges és lerombolhatatlan falat emel a múlt és a jövő közé, hogy az, ami egykor létezett, legfeljebb a fejekben és a történetekben élhessen tovább. Csendőrök, pártaktivisták, verőlegények és „buzgó” falubeliek is részt vettek azokban az akciókban, amelyek során álmukból verték fel a kastélyok, kúriák, udvarházak lakóit, és közölték velük, hogy egy, legfeljebb két rend ruhával azonnal el kell hagyniuk otthonukat, és kényszerlakhelyre szállították őket. A megsemmisítendő ellenséget képviselő, kastélyok, kúriák, műemlékek, értékek pusztulása mellett emberi sorsokat pecsételt meg az intézkedés, családokat szakítottak szét, hogy ezáltal könnyebben térdre kényszerítsék őket. Azon a márciusi éjszakán hozzávetőleg 2.792 nagybirtokost és azok 3.744 családtagját deportálták.
Az 1950-es évekre már megszűnt létezni az erdélyi magyar arisztokrácia mint önálló társadalmi csoport. A kommunista rendszer politikájában – mellyel a magyar nemesi osztályt volt hivatott eltüntetni és elfelejteni – a javak és a családi értékek, emléktárgyak elkobzása, tönkretétele mellett a megaláztatások, az emberi méltóságtól való megfosztás maradt a nemesség számára a legfájdalmasabb.
A nemesi családokból származó fiatalokat jó évtizedig nem vették fel sem gimnáziumokba, sem egyetemekre, sőt az is előfordult, hogy elbocsátották őket. A kitelepített nemeseknek többnyire dohos pincék, mosókonyhák, padlásterek vagy vályogkunyhók jutottak lakhelyként. 1951–1953 között hozzávetőleg 11 ezer embert vittek kényszermunkatáborokba, fél évtől öt évig embertelen körülmények között dolgoztatták őket a Békási-erőműnél, Dobrudzsában, a Duna-deltában vagy a Bărăganban.

A szerdán délután tartott megemlékezés egyik résztvevője, a 87 éves Major Etelka elmondta, hogy őt és szüleit a Tövistől két kilométerre, Diódon található nagyanyai birtok miatt kísérte végig a sors. A kitelepítéstől azáltal menekültek meg, hogy a ‘49-es márciusi események előtt a földterületek eladására kényszerítették a nagyszülőket. Ennek ellenére a származásuk miatt az édesapát, Vita Zsigmondot meghurcolták, kényszermunkatáborba vitték, a tanügyből kizárták, végül a városi könyvtárban sikerült elhelyezkednie. Őt pedig tanulmányai folytatásában akadályozták, abban, hogy a választott szakra bejuthasson.
Lészai Ferenc szülei révén beszélt saját érintettségéről, arról, hogy édesanyját – aki bányász lánya volt – azért dobták ki az egyetemről, mert nagybirtokos férfihez ment feleségül, aki nem volt a rendszer barátja, és a birtokait államosították. ‘62-ben az édesapát kiparancsolták egy kollektívbe, ahol a folyosóra helyezett szalmazsákon alhatott, és a családjával havonta egyszer, jó esetben kétszer találkozhatott. A megemlékezésen is elhangzott példázattal utalt a megbocsátás gyógyító erejére. Mert akit fogva tart a gyűlölet, az még nem szabadult fel teljesen…