Ahol a kövek is imádkoznak

Épített örökségünk

(Folytatás múlt heti lapszámunkból)

A Hargita megyei Karcfalva – más néven Csíkkarcfalva – Ábránfalva és Tótfalva összeolvadásából keletkezett, már az 1330-as években létezett. 

A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus vártemploma Hunyadi János adományából 1448 körül épült a régebbi templom újjáépítésével; 1720-ban, 1796-ban és 1922-ben átépítették. Védőfalai a 15-16. század fordulóján épültek. Tornyát 1720-ban magasították, 1850-ben bádoggal fedték be. A templom 1796-os átépítésekor sok pogány rituális emléket találtak.

Emlékeztető

Karcfalva Csíkszeredától huszonegy kilométerre északra, a Madicsa és a Székászó‐patak Oltba ömlésénél fekszik. 

A község határában, a Csonkatoronynak nevezett rom Felcsík egyetlen templomának maradványa, ahová a hívek még csónakkal jártak misére.

1334‐ben még csak Jenőfalváról van írásos emlék, 1567‐ben is még Jenőfalva volt népesebb.

Nagy múltra tekint vissza az iskola, melynek léte 1585‐ig vezethető vissza.

Karcfalván tevékenykedett Léstyán Ferenc plébános, aki Megszentelt kövek című könyvében összeírta Erdély összes templomát. 

A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt gótikus templom a 15. században épült

Mind a karcfalvi, mind a jenőfalvi plébániatemplomnak számos filiája volt. 

Csíkmadaras például a 18. század végéig volt filiája a karcfalvi és csíkjenőfalvi egyháznak; Csíkdánfalva pedig 1930‐ban is hozzá tartozott.

A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt gótikus temploma a 15. században épült. Datálása a templomban található évszámos kő alapján sok vitára adott alkalmat. A számos levélben és publikációban olvasható 888-as évszám helyes olvasata talán 1444, 1448, 1484 vagy 1488.

A Historia Domus szerint a fehér mészkőből faragott szentségház 1478‐ban készült el. 

Az istenházát átépítik

1796‐ban a templomot barokk ízlés szerint átépítették, a gótikus szentélyt azonban megtartották. Farkas János plébános leveléből kitűnik, hogy az új hajót az eredetinél nemcsak hosszabbra, hanem szélesebbre is építették.

Vámszer Géza szerint ekkor építették a toronyra a mai ötödik emeletet is, a barokk harangházat. Némethy József csíkkarcfalvi főesperes‐kanonok Aranka Györgyhöz címzett, 1802‐es keltezésű levelében további információk olvashatók az épületről. A 19. század közepén a templomot és a tornyot bádogsisakkal fedték be.

A nyomtalanul eltűnt védőfalak az elővárral egyidősek lehettek

Orbán Balázs a vár nyugati oldalán sáncot és egy második védelmi gyűrűt említett, amelynek azonban már ő is csak a nyomait regisztrálhatta. Mint írta, ez a külső védmű csakis a nyugati részen létezett, mivel meredek, sziklás keleti oldalán nem volt rá szükség. Ennek a falszakasznak két pontban kellett csatlakoznia a ma is meglévő várfalakhoz. Mivel ez utóbbinak a külsején sehol sem láthatók kiálló szegletkövek, sem egyéb jele annak, hogy a külső fal szervesen egybeépült volna a mai várfallal, valószínűnek látszik, hogy e második védelmi gyűrű későbbi bővítés eredménye lehetett. Nincs kizárva, hogy a mára nyomtalanul elpusztult védőfalak a kaputorony bejáratát védő pajzsfallal – elővárral – egyidősek lehettek.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Az Olt forrásától nem távol beérkező út a kitáruló fennsík, a Hargita szent hegye nyúlványán találja a messzire ellátó Madicsa tetejére épített kis templomvárat, amelyet a környék jelentősebb településeinek és hitükben egységes lakóinak munkája emelt valamikor a 14. században. A sziklaszirt magaslata csábítóan ajánlotta védelmi menedéke 15. század körüli védőfalas kerítésének megépítését. Ez az egyházas vár kezdetben a sziklára, tar kőre épült Tarkő név alattival azonosítható, amely ilyen alakban szerepelt az 1332–37-es pápai tizedjegyzékben. Ugyanitt később E(clesia) B(eatea) Mariae Virginis néven már a Nagyboldogasszony tiszteletére emelt eklézsiaként emlegetik, míg egy 1406-os oklevélben már Plebanus de Nagy Boldog Asszony nevű templomot szolgáló papról tesznek említést. 1495-ből viszont az egyházhoz tartozó, Olt folyón lévő malmok tulajdonáról maradt fenn írás az akkori alesperes (Bertalan de Nagybodogazzon) tollából. Ekkortájt az istenházát kétemeletes kaputornyos várfal védhette. 

A Felcsíki-medence legnagyobb katolikus vallású és legbefolyásosabb védelmi központja

Máig fennmaradt a masszív, két méter széles és több mint hét-nyolc méter magas keleti oldali terméskő falazat eredeti maradványrésze, ez képezte a tulajdonképpeni védelmi övezetet. Északnyugati oldalon a sziklafal alkotta a további védvonalszakaszt. 

Később egy külső árok és falazott rendszer védhette a bemenekített terményt és lábasjószágokat. Így válhatott a középkorban a Felcsíki-medence legnagyobb katolikus vallású és legbefolyásosabb védelmi központjává Csíkkarcfalva. A fentieket erősítik meg a 17. századból fennmaradt ferences és jezsuita jelentések, melyekben a plébániatemplom már Karcfalván kívül Madaras, Oláhfalu, Dánfalva és Jenőfalva közös temploma. A reformáció idején gyengéd vallásátállási próbálkozások ugyan voltak, de máig masszív katolikus településként él a község. 

Visszatérve a templomerőd történetének megismeréséhez, elfogadott tény, hogy első, egytermes, kb. 10m x 10m-es kápolnatemploma az Árpád-kori hegyi temetőt szolgálta ki. Ez bővülhetett ki nyugati irányban egy körszentéllyel. A helyi ásatásokból ezek tisztán kiderültek a feltárásokat vezető Botár István régész részletes leírásaiból. Később, több javítási, megerősítési munkálatok folytán az eredeti templomhajót támasztó falpillérekkel erősítgetik. 

A Marosvásárhelyen működő zágoni Aranka György tudományszervező 18. századi közíró felhívására az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság meghirdette a vidék lappangó egyházi, főúri, köznépi kincseinek és kultúrtörténeti értékeinek felkutatását. Ekkor jelentkezett Némethy József helyi főesperes-kanonok mint krónikás, közreadva a templom bővítésének és feltárásának első írásos dokumentumát, miszerint: „…a Templom régi és igen kitsin lévén, én ell rontattam 1796-ban (a’ sanctuariumat meg hogyván a’ régiségnek meg tartásáért) meg nagyítattam, ugy hogy a’ mely annak előtte 15 öl volt, most 18 öles; midön ezen Templomnak kőfalait rontatnám…”

Tehát az eredeti keletelt hajóhoz csatlakozó szentélyrész került bővítésre, majd egy északi sekrestye és déli bejárati portikusz hozzáépítésével növelte az istenházát. Ezzel a középkori gótikus jellegét részben megszüntették, egy ablak kivételével barokkos, félköríves záródást kaptak, ezenkívül felszámolták a belső magas bordázatú mennyezetet, síkmennyezetűre cserélve, megtartva a faragott gyámköveket és szentségtartót, keresztelőmedencét. Az eredeti csúcsíves diadalív is ekkor épült át, felváltva a mai félkörívesre, csak a szentélyében utalva a hajdani gótikus bordázatra. A középkor hangulatát a máig megmaradt sekrestyeajtó idézi. 

Volt időszak, amikor két önálló torony díszelgett a templomerőd körül

Az akkori felújítások fontosságát valószínűleg a megszaporodott hívek száma tette szükségessé. Ezt megelőzően még az 1720–21-es években történtek bővítések, amikor az északi mellékkápolnát építették. Ennek a csehsüveg boltozatú építménynek a hajóhoz való kapcsolódását is félkörívesen oldották meg. Ide helyezték át az eredeti főoltárt, amely Mária mennybemenetelét, valamint Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázolja. Ez idő tájt erősítgették meg a körítőfalat, amelynek belső oldalán máig létező faajtós fülkében található, jelenleg restaurátori műhelyben éppen felújításra váró 14, a keresztutat ábrázoló falikép. Ugyanitt a felső szint fagerendás udvari gyilokjárója, a fedett várfolyosó látványa visz vissza a hajdani ütközetekkel tarkított középkorba, a harcos székely faluba, a mai Karcfalvába. 

A főesperes-kanonok úr a klérus megbízásából emeltette a volt főkapuzat, mai harangtorony további szintráépítését, és ezek után távolíthatták el a korábbi, nyugati oldali, méreteiben kisebb, talán már avíttas régi harangtornyot. Tehát volt időszak, amikor két önálló torony díszelgett a templomerőd körül. Az ötszintes új harangtorony nem vészelhette át az időjárás kegyetlenségeit, az 1863. szeptember eleji villámcsapásban szerkezete leégett, a leomló harangszékkel együtt zuhantak le a messze híres harangjai is. A Felcsíki-medence székelyei nem maradtak sokáig harangzúgás nélkül, összefogással és leleményes támogatók megkeresésével máig hangos a Hargita alja.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Gyöngyössy Jánosnak és Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a segítségért dr. Kálmán Attila történésznek. A mai képeket és az illusztrációkat Mayer Jácint fotóművész és Demján László műemlékvédő építész a saját munkájukból és a gyűjteményükből küldték el a szerzőnek. Összeállításunkat – szakemberek véleményezésével – a jövő heti lapszámunkban még kiegészítjük!