2026. június 11., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: Pipacsot éget a nyár tűzvarázsa


Kilenc perccel nyolc óra múlt,

kigyúlt a víz alatt a tűz

és sűrübb lett a parti fűz,

hogy az árnyék közészorúlt.


Az este jő s a Tisza csak

locsog a nagy tutajjal itt,

mert úszni véle rest s akit

figyelget: a bujdosó nap


búvik magas füvek között,

pihen a lejtős földeken,

majd szerteszáll és hirtelen

sötétebb lesz az út fölött.


Híven tüntet két pipacs, nem

bánja, hogy őket látni még (...)


Pontos vers az alkonyatról, a júniusi estről. 1934-ben írta e sorokat Radnóti Miklós.

Kedves Olvasóm! Mivel múlt alkalomról még maradt némi a pipacsos meséből, ezzel folytatom.

Ugyan egyes európai régiók gabonavetéseiben e vadvirágnak herbicidrezisztens biotípusai is kialakultak az utóbbi két évtizedben, a hazai populációk vegyszeres gyérítése a kalászosokban nem okoz gondot. Ezért jobbára olyan területekre szorult vissza, mint például a szántószegélyek vagy az útszélek, amelyeken kisebb a herbicidterhelés. Nem lett veszélyeztetett faj, mert magjai akár évtizedekig is megőrizhetik csíraképességüket. Szabályozása nálunk leginkább a gyógyszeripari vagy étkezési célokra termesztett mákkultúrákban ütközhet nehézségekbe. A mákban engedélyezett gyomirtó szereket a pipacs is elviseli. (A növényvédő szerektől mentes élőhelyszigetek az ezredforduló tájékán még a ritka gyomnövények legféltettebb menedékhelyeinek számítottak.) 


Pipacsot éget a kövér határra

A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.


A Tisza szinte forr, mint néma katlan,

Mit izzó part ölelget lankadatlan.


Selyem felhői sápadt türkiz égnek,

Bolyongó vágyak mély tüzében égnek.


S a végtelen mezőkön szőke fényben

Kazlak hevülnek tikkatag kövéren (...)


Juhász Gyula Magyar nyár című versében ír így 1918-ban. Folytatom, Juhász Gyulát idézve,  a Tiszánál:


A nevető nap fényes melegében

Tiszavirágok szürkülnek a szélben;

Szőke víz árja szeretőn néz rájok.

Tiszavirágok, hej, tiszavirágok!


Övék a mának édes, röpke násza,

A pillanatnak gyönyörujjongása.

Szeretve hagyják itt e szép világot.

Tiszavirágok, hej, tiszavirágok! 


Nekem is szólt a gerlekacagás már,

Tavaszi mámor engem is megszállt már,

De szívem gyáván, bambán félreállott,

Tiszavirágok, hej, tiszavirágok!


Juhász Gyula Efemeridákjának címe különös. Az állatrendszertanban a kérészfélék családjának tudományos latin neve ez. A görög ephémerosz egynapit, múlékonyat jelent. Európa egyik legkülönlegesebb természeti jelensége a Tiszán zajló kérészrajzás. Amikor a folyó medrében több éven át fejlődő lárvák egyszerre, tömegesen kelnek ki, majd néhány órás rövid imágólétük során párosodnak, és lerakják petéiket a vízbe. A tiszavirágzás – a tiszavirág (Palingenia longicauda) látványos rajzása – 2026-ban is várhatóan sokakat vonz majd. Néhány napig tart, és pontos időpontját nem lehet hetekkel előre meghatározni, ugyanis az időjárás, a víz hőmérséklete és a vízállás is befolyásolja. S maga a virágzás mint egy lassú hullám vonul le a Tiszán, a kárpátaljai határtól a szerb határig. Korábbi évek tapasztalatai alapján nagy valószínűséggel június közepe körül számíthatunk erre a látványra. A tiszavirágzás nemcsak természeti kuriózum, hanem ökológiai szempontból is fontos jelenség. A kérészek jelenléte a víz tisztaságát jelzi: lárváik csak jó minőségű, oxigéndús vízben képesek fejlődni. Ezért a rajzás egyben annak is bizonyítéka, hogy a Tisza adott szakaszán megfelelőek az élővilág feltételei. (Mondom: az élővilágban, más vonatkozásokban...)

1882. június 12-én született Aradon Austerweil Géza vegyészmérnök. Angliában Herbert Spencernél hallgatott filozófiát, utána tanársegéd a zürichi műegyetemen, közben műszaki doktor lett. Első munkahelye 1910-ben Párizsban, a Pasteur Intézetben volt, majd számos francia cég laboratóriumát vezette. Főleg szerves kémiai (borneol, thymol, acetilcellulóz, szerves savak, észterek, műanyagok előállítása) kutatásokat folytatott. Kevesen tudják viszont, hogy még 1914-ben megjelent Alkalmazott kémia a repülésben című dolgozatában a kémia történetében először mutatott rá a nem éghető, levegőnél könnyebb héliummal töltött léggömbök lehetőségére. Ezt a dolgozatát érdekes módon (?) számontartják az amerikai vegyésztörténetben, ahol német tudósként szerepel. A magyar tudománytörténetben csak annyi szerepel róla, hogy „egy magyar repülő-szabadalom, az első »láthatatlan repülőgép« létrejöttében is oroszlánrészt vállalt”. Az I. világháború kitörésekor hazajött, bevonult, és súlyosan megsebesült. Felépülése után előbb Bécsben a hadügyminisztériumban teljesített szolgálatot, ahol sellakot és gyantát állított elő saját találmányú, olcsó módszerekkel. Ezután Boszniába vezérelték, ott sikerült szilvamagból zsiradékot kivonnia. A háború után ismét Franciaországban telepedett le. A ’30-as években az ioncserélő anyagokkal és tulajdonságaikkal foglalkozott. A II. világháború idején részt vett a francia ellenállási mozgalomban, amiért kitüntetést kapott. A háború után Fréderic Joliot-Curie munkatársa lett, s az uránizotópok szétválasztásával foglalkozott.

1928. június 15-én született Aradon, és 85 évvel később, 2013. június 17-én Pécsett hunyt el Rácz Gábor gyógyszerész, botanikus – ilyen minőségben a Román Tudományos Akadémia által kinevezett őre volt a Szent-Anna tó – Mohos tőzegláp természetvédelmi területnek –, a Román Orvostudományi Akadémia és a Nemzetközi Gyógyszerésztörténeti Akadémia tagja, az OGYI Gyógyszertudományi Karának hosszú éveken keresztül dékánja, a Pécsi Orvostudományi Egyetem vendégtanára. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett gyógyszerészi oklevelet. Egyetemi oktatóként 40 évig az 1948-ban létesült Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben Páter Béla és Kopp Elemér úttörő gyógynövénykutatásait folytatta. 1968-ban nevezték ki tanszékvezető egyetemi tanárnak a Farmakognóziai Tanszék élére. Rácz Gábor feleségével, Rácz-Kotilla Erzsébettel 1991-ben, nyugdíjba vonulásukat követően települtek át Pécsre, miután díjtalan vendégtanári meghívást kaptak a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Emellett szerte az országban az orvos- és gyógyszerész-továbbképző előadások mellett botanika tárgyú előadásokat is tartott. (Egy ilyen előadásán találkoztam utoljára vele a ’90-es évek végén a budapesti Kossuth Klubban, ahol felelevenítettük azt is, hogy 1982-ben, mivel az idő sürgetett, s így nem tudtam Csűrös István botanikaprofesszoromhoz eljuttatni Kolozsvárra első botanikai szakcikkem herbáriumi bizonyító anyagát a világ legkisebb, akkor több mint fél évszázada a Kárpát-medencéből kihaltnak vélt  orchideafajának, a puhafűnek (Hammarbya paludosa) újrafelfedezéséről a Faragói-tavon, revideálta első botanikai szakcikkemet és a herbáriumi anyagomat.) Rácz Gábor Magyarországon is bekapcsolódott a gyógyszerészeti kutatásba: részt vett a Béres Rt. által támogatott termékfejlesztési munkában, de a keszthelyi EGYM European Vital Centerrel is volt kutatási és termékfejlesztési kapcsolata. Folytatva a Marosvásárhelyen kialakult külföldi kapcsolatokat, neves európai kutatókkal ápolt munkakapcsolatot. Mintegy félezer közleményét és könyveit külföldön is idézik. Cikkei nemzetközileg is elismert folyóiratokban is megjelentek. Romániában alapító tagja az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek. Sírja a pécsi temetőkertben talál-ható.


Kulcsár Béla: Erdő, 1968


Az erdő sűrűjében a színek ragyogását egyre-másra felváltja az ágak szinte buja egymásba kapaszkodása, amely csak csínján engedi át magán a tompuló fényeket. Mint a Marosvásárhelyen 1976. június 18-án elhunyt Kulcsár Béla képzőművész 1968-ban született Erdő című vásznán. Nagyhatású szobrai mellett e kép fájdalmas zártsága egy elmúlt kor gyötrelmeiről üzen. Kulcsár 1975-ben megnyerte az 1848-as székely nemzetgyűlés színhelyén, Agyagfalván felállítandó emlékmű országos pályázatát. Ennek munkálatai közepette érte a halálos szívroham. Az emlékművet tervei szerint Hunyadi László és Kiss Levente szobrászművészek készítették el 1980-ban.

A szobrásszal szállt vitába az 1938. június 18-án született Czegő Zoltán.


A fák a földet markolják mindig

karcsú ágaik

százsíkú lomb mögé bújnak


Ha valaki fában az felé törő

sudárt dicséri

tanúnak hívják a madarak hangját

a földre pergetik

a szomorú védőbeszédet


Mikor a percnyi parazsú gizgazok

október végén

füstcsóváikkal az eget pamacsolják

az én fáim álmukban

felszökő lángú máglyákban égnek


Idén április végén, rég megtérve szülőföldjére, 88 évesen felszökött az ő lángja is a csillagok közé. Álljon itt hát mai búcsúzóul Ünnepem éneke című verse – 1974-ben írta – csonkítatlanul...


Ez a nép, mely azt is számonkéri,

milyen fényűek a hulló csillagok –


ez a föld, mely lábnyomom faggatja:

miért másutt és mért nem itt vagyok –


ez a friss szellőjű, sokvirágú nyár,

mely – úgy tűnik – immár hervadhatatlan –


ez az őzléptű, virágleheletű lány,

ki önmagát siratja, ha magamra maradtam –


ez a gyertyánfaerdő, mely sokszor megpróbált már,

s az éjszaka is, mely rám mordul, ha félek –


megtart, ha megtartom, saját képére formál –

hát riadnom, vesztenem – menthetetlen vétek!


Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2026-ban, június közepén

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató