*Szentes Lajos és Szentes Zágon páros fotója a kiállításról (Forrás: a fotós honlapja)
Ha az ember valamiért lemaradt Szentes Zágon kolozsvári fotográfus, tervezőgrafikus fotórekonstrukciós projektjének július végi marosvásárhelyi kettős rendezvényéről, utólag még inkább felfigyel a kettősségre, amely ezt a vizuális jelenséget behálózza. Apa és fia, Szentes Lajos és Szentes Zágon fotókiállítása a Kultúrpalota II. emeletének két termében, könyvbemutató, pontosabban a képekhez és a gdański útinaplóhoz igazodó Látó Irodalmi Játékok újabb mozzanata a lap székházának szintén II. szintjén a fotóssal, valamint Mărcuțiu-Rácz Dóra költő, szerkesztővel a főszerepben… Analóg, illetve digitális képalkotási eljárással készült kétszer tizenkét képpár egymástól fél évszázadnyi idő távlatában… Bizony szembeötlő a dualitás. Ami részben nyilván a véletlennek köszönhető, a lényeg viszont, ami tulajdonképp kuriózummá és igazán érdekessé teszi a látványt, kétségtelenül tudatos hozzáállás eredményeként tárul szemünk elé, és késztet a témában való elmélyülésre.
„A fekete doboztól Gdańsk újrafényképezéséig: Szentes Zágon 2023 tavaszán talált rá édesapja, Szentes Lajos Gdańskban készült fotósorozatára. Már abban a pillanatban felnyílt előtte az a bizonyos időkapu, amely 1974-be és az akkor még csak harmincéves apjához vezette őt. Ötven év távlatából arra vállalkozott, hogy a lehetőségekhez mérten a lehető legpontosabban rekonstruálja mindazt, amit édesapja látott és rögzített. […] A kötetben látható Gdańsk most már Szentes Zágon városa is, az ő szemével is látjuk, milyen. A szerteágazó művészeti vállalás állomásait Mărcuțiu-Rácz Dóra útinaplója és Szentes Lajos versei egészítik ki” – idézünk Márton Evelin beharangozójából. Ezt a zaklatott sorsú lengyel kikötővárost, amely történelme során hol a lengyeleké, hol a németeké volt, és ebből kifolyólag is sokat kellett szenvednie, de sokféle értéket is mondhatott magáénak, honfitársaink közül elég kevesen ismerik, ritkán látogatunk arrafelé a Balti-tenger partjára. Annál érdekesebb most így szembetalálkoznunk vele. Pláne, hogy tudjuk, a II. világháború kezdetén és a végén is kegyetlenül szétbombázták, számos építészeti remeke, sajátos értéke megsemmisült. A pusztítások helyreállításából több mindent már Szentes Lajos rögzített, Zágon vizuális és irodalmi időutazása tovább folytatja a történetet, azt is érzékeltetve, hogy öt évtized alatt Lengyelország lehetőségei az egykori kincsek, jellegzetességek helyreállítására is kiterjednek. Azonos szemszögekből, az apjáéval megegyező optikával, mai fotós technikával felvértezve eredt a múló idő nyomába, és valósította meg érzelmeit is mozgósító projektjét. A marosvásárhelyi művészetkedvelők is örülnek sikerének. A fotográfusok megannyi ötletével, invenciójával volt már alkalmunk találkozni, ilyenszerű időutazásba is belekóstolhattunk, például Fekete Zsolt jóvoltából, aki Orbán Balázs, Veress Ferenc képi világának évszázadon túli felélesztésével villantotta fel a fotográfia kimeríthetetlen hagyományőrző és inventív potenciálját. Szentes Zágon méreteikben is impozáns fotórekonstrukciói, pontosan azonosított helyszínei és látnivalói újabb megközelítésben jelzik, mennyire változatos és széles körű az a jelenséghalmaz, amiből a fotósok ihletet meríthetnek. Országot, világot járó vándorkiállítása méltán hozott újabb elismeréseket számára.
