Egy olyan világnapot ünneplünk ma, amelynek létezéséről valószínűleg kevesen tudnak: a férfiak nemzetközi napját. Persze, már hallatszik is a felszisszenés, hogy a mai, férfiak uralta világban mi szükség van még a férfiak napjára is? Nos, azok, akik 1992-ben Máltán létrehozták ezt a pár évvel később szinte világszerte meghonosodott világnapot, már a kezdet kezdetén leszögezték, hogy az nem az 1911-ben megalkotott nemzetközi nőnap ellenében született, épp ellenkezőleg: a nemek közötti békét és egyenjogúságot szorgalmazza, ám fel kívánja hívni a figyelmet néhány olyan – egyébként kifejezetten súlyos – problémára, amely a férfiakat érinti. Ezek közé tartozik az abúzus, illetve a családon belüli erőszak, amelynek jóval több férfi elszenvedője van, mint azt gondolnánk, ám a társadalmi beidegződések miatti szégyen okán sokkal kevesebb férfi vallja ezt be, vagy kér segítséget, mint nő. De többek között ide tartozik a férfiak esetében az öngyilkosságoknak, az erőszakos cselekedeteknek és az ezekből származó haláleseteknek a jóval magasabb aránya, a statisztikákon alapuló adat, miszerint a férfiak átlagosan 5-6 évvel kevesebbet élnek, mint a nők, valamint azok az elsősorban jogi természetű nehézségek, amelyekkel azon, egyedülálló apák néznek szembe, akik tevékenyebben kívánnak részt vállalni a gyermekeik életében.
A férfiak nemzetközi napja a mindezen problémákra való fókuszálás mellett a férfiak egészségét, jólétét, a társadalomhoz való pozitív hozzájárulását, a férfi mintaképek promoválását és bátorítását is szorgalmazza, hogy mindezek szebb és jobb körülményeket biztosítsanak bármelyik nem számára is. Ezen okból a világnap megalkotói hat pontban fogalmazták meg a november 19-i férfinap céljait. Ezek pedig a következők:
– a pozitív jellegű férfi mintaképek népszerűsítése: nem csak filmsztárok és híres sportolók, hanem a hétköznapi, dolgozó, decens és őszinte életet élő férfiak is mintaképek;
– a férfiak társadalomhoz, közösséghez, családhoz, házassághoz, gyermekneveléshez és környezethez való pozitív hozzájárulásának ünneplése;
– a férfiak egészségére és emocionális, szociális, fizikai és lelki, szellemi jólétére való összpontosítás;
– a férfiakat a szociális szolgáltatások, a társadalmi attitűdök és elvárások, valamint a törvénykezés területén érintő diszkrimináció kiemelése;
– a nemek közötti kapcsolatok jobbítása és a nemek közötti egyenlőség hirdetése;
– egy jobb világ megteremtése, amelyben mindenki biztonságban élhet és amely megteremti a személyes fejlődés lehetőségét mindenki számára.
Egy világnap, amelyet sokan talán feleslegesnek tartanak, pedig több milliárd embert érint. És mindannyiunk ismeretségi körében vagy családjában élnek olyan férfiak, akik a fentebb említett, gyakran idegőrlő, másokat depresszióba vagy öngyilkosságba taszító körülmények valamelyikét megtapasztalták (például az olyan jellegű válást, amelynek következtében a férfi mindenét elveszíti, és gyerekeinek láthatását is korlátozzák vagy egyenesen megtiltják – még akkor is, ha soha nem fordult elő általa okozott családon belüli erőszak; vagy az olyan cselekedeteket, fizikai vagy lelki jellegű, gyakran évekig, évtizedekig tartó abúzust, amelyek a jog szerint is a családon belüli erőszak részét képezik, és amelyeknek a férfiak az elszenvedői, ám soha nem beszélnek róla: szégyenből, vagy azért, mert úgy gondolják, senki sem hinne nekik).
Persze, a mai világ társadalmi standardjai között nem túlságosan divat hangoztatni az ilyen történeteket és az erről is szóló világnapokat, de éppen a manapság szintolyan jelentős, az egyenlőséget, nyitottságot és elfogadást hirdető elvek mentén ezekről a – gyakran szőnyeg alá söpört, és rengeteg visszahúzódóvá, magányossá váló lelket érintő – problémákról bizony beszélni kell. Hiszen azok következményei közvetetten vagy közvetlenül, de az adott családban és környezetben mindenkit érintenek – nemtől függetlenül.
