Zenekritika
2026-10-19 12:00:00
- Csíky Csaba
Silvestri-fesztivál a filharmóniánál
A filharmónia múlt csütörtöki műsorán két mű szerepelt: J. Brahms: II. (B-dúr) zongoraversenye, op. 83. – közreműködött Anna Geniushene zongorán –, és César Franck: d-moll szimfóniája, vezényelt Tiberiu Soare.
Annak idején, az 1881-ben írt II., B-dúr zongoraverseny bemutatója Budapesten volt magának a szerzőnek az előadásában, Erkel Sándor vezényletével. Brahms zongoraversenyeivel szemben korábban az volt a kifogás, hogy rendkívül nehéz őket eljátszani. A másik kritika a művek hosszúságát, illetve a változó, összetett ritmusképleteket érte – nem ritkán előfordul ugyanis, hogy a jobb kéz triolákat, míg a bal kéz négynegyedes lüktetést játszik. Brahms hangszeres technikája minden, csak nem öncélúan csillogó: az előadónak hatalmas hangközöket kell átfognia, és szokatlan ujjrendekkel kell megbirkóznia.
A mai fiatal generációra ez a nehézség már nem feltétlenül érvényes: ami emberileg eljátszható, azt ők meg is oldják. Anna Geniushene orosz virtuóz zongoraművész technikailag szinte darabokra szedte a hangszert, ám a zeneiség terén sem ütközött akadályba a művésznő akarata; gyöngéd, derűs és személyes közvetítőjévé vált az előadásnak. Külön kiemelném az első csellista, Sviatoslav Perepelytsia gyönyörű szólóját: rendkívül mély, zenei fogantatású muzsikálást hallhattunk tőle. Őt külön is érdemes figyelemmel kísérni, kivételes művész.
A hangverseny második részében elhangzott Franck-zene hallatlanul érzéki. A d-moll szimfónia 1889-es párizsi premierje után a kritikusok hevesen támadták a művet, így a bemutatón a darab megbukott. 1890-ben bekövetkezett halála után azonban Franck elképesztően népszerűvé vált. Tiberiu Soare karmesteri munkáját ezúttal is az igényesség, az elegancia és a kifinomultság jellemezte. A szimfónia végül megérdemelt, hatalmas sikert aratott.
