„Vigyázó szemetek Párisra vessétek!”
2026-10-12 15:00:00
- Kuszálik Péter
– ekként írta elő a teendőket Batsányi János 1789-ben, A franciaországi változásokra című versében; a tanárnő pedig elmagyarázta: a költő arra utalt, hogy a forradalmi eszmék hozzák meg a hőn áhított szabadságot. A későbbi változások is megalkották a maguk parancsait: a társadalmiak a mélyebbeket, a kisebbek a felszíneseket. A Kárpát-medencébe is beköszöntött a liberális világ, de az élet bizonyos területein csak csoszogva tudott haladni. Emlékezhetünk arra a bukaresti kormányhatározatra, amely az erősen nyomuló angolszász hatást próbálta visszaszorítani, kevés sikerrel. A régi szokásainkat őrző konzervatívok olyannyira megritkultak, hogy nagyítóval sem találni már olyan embert, aki ne vegyítene idegen szavakat a beszédébe. A számítógépes nyelvezet inváziója is megtette a magáét stb. Megállíthatatlan a pusztulás; magam sem hiszem, hogy megfékezhetném az új divatokat, csak jelzem, mire utalok. Nem a bulvár sajátos (= nyafka, igénytelen) nyelvezetét és szürke stílusát kívánom megváltoztatni, mert azt egy hatökrös szekér sem tudná letéríteni arról az útról, amelyen elindult. Pl. „A Való Világ szőke bombázója hosszú szingliség után talált párt: ilyen helyes olasz férfiba szeretett bele.” (femina.hu, aug. 31.) Vajon miként tudósítanak majd arról, ha a sors szele pár év múlva elfújja mellőle a ’sármos pasit’? Émelyítő a sok jelző (pl. „lenyűgöző, elképesztő”), hemzsegnek a szuperlatívuszok, és pontatlan a szókincsük (pl. „S. B. új tetoválással tiszteleghet elhunyt szerelme [emléke] előtt”). Egy másik baba gondjait is közzéteszik: N.-nek sokba került a válópere. (Tipikus celebsors, a jövő héten majd ezt is megbeszélhetik a fodrásznál…)
Újabb ’megrázó’ esetre vethették vigyázó szemüket a bulvár kedvelői, de jobb lenne ’visszatérőnek’ neveznem, mert az öreg(edő) művészek java nem ismeri a ’több nap, mint kolbász’ bölcsességet. Magyarán: a jólét napjai is lejárnak egyszer, idejében föl kellene készülni a szűkösebb időkre. Néhány hónapja minden érzékeny szívű zsurnaliszta arról cikkezett, hogy Nagy Feró (kit a Nemzet Csótányaként is emlegetnek) mindössze 74 ezer forintos állami nyugdíjat kap. Persze nem ennyiből ’tengeti-pengeti sírván’; az interjúban azt is elmondta: „neki elég ennyi”, majd hozzátette: a szerzői jogdíjak, a Kossuth-díj ’hozadéka’ (kb. havi százezer adómentes forint), meg a folyamatos koncertezés segít neki abban, hogy támogatni tudja az unokáit. (Na úgy: „segíts magadon, az isten is megsegít”!) Ha gyűjteni akarnak neki, akkor egy aktuális idézetet máris elpostázhatok: „Eszembe jutnak azok az egykor menő emberek, mindenfélék, mindenféle szakmából, akik sírnak, hogy milyen kevés, vagy egyáltalán nincs is nyugdíjuk. De akkor mégis miért voltak évtizedeken át a mindenkori minimálbérre bejelentkezve, miközben talicskával tolták haza a pénzt?” Nem veszik észre (vagy nem értik), hogy „rajtuk múlott, hogy az ő felelősségük volt, csak mutogatnak és hibáztatnak a legcsekélyebb belátás vagy önkritika nélkül”. (Náray Tamás: Szerintem. Bp. 2025. 19. p.)
Az ’erősen nyomuló angolszász hatás’ másik meggyőző példája. A „legyen egy szép napod” a „have a beautiful day!” (ejtsd: hev ă bjutifl déj; jelentése: legyen egy gyönyörű napod) elköszönés takarékosabb változata. A mondást az Újvilágból importálták a minden marhaságra ráugró divatmajmok. Ha úgy van, ahogy mondom, akkor röpke remény is csatlakozik a jelenséghez: egy idő után majd úgy tűnik el, ahogy érkezett. (Nyilván nem ez a legfontosabb gondom, nem is szerepel a ’száz sürgős tennivaló’ listáján, de ha már itt nyílt ki a jegyzetfüzetem, akkor szóvá tettem.) A hagyomány szerint az európai népek (magyar, román, német, francia, cseh) ’jó napot’ kívánnak egymásnak, csak az újvilági szokás ragaszkodik a ’szép naphoz’. Holott a jó és a szép jelentése nagyban különbözik: nagyon nem mindegy, hogy pl. egy lakás szép-e vagy jó. Az ötcsillagos hotelszoba lehet fényűző, szemkápráztató, ragyogó, ’luxuriőz’ stb., de ez korántsem jelenti azt, hogy jó is. A ’jóság’ azt jelenti, hogy megvannak benne a mindennapi élethez szükséges (kényelmes!) bútorok és készülékek, de nem zsúfolt. Egyszerű, könnyen kezelhető és tartós cuccokkal van berendezve, amelyeket nem kell lecserélni csupán azért, mert megváltozott a divat, vagy kissé kopottak. A jó lakásban lévő bútorok észszerűen összeválogatott egységet képeznek, amelyeknél a használhatóság a legfontosabb. Példát mondok: több helyen láttam olyan titkárnői asztalt, ahol tucatnyi írószer állt egy faragott ébenfa tartóban, de azok közül csak az egyik működött; lenne csak három, s írna mindegyik. Nem cicomára, hanem hasznos (és jó minőségű) dolgokra van szükség. Ez más területre is érvényes, vedd példának a terített asztalt. Első helyen az étel minősége áll, ha jóképű pincérlányok szolgálnak föl, az csupán olyan bónusz, mint piros bojt a kocsis ostorán. Hiába szép a teríték (ezüsteszcájg, damasztszalvéta, kristálypoharak), ha az étel nem jó (a krumpli rideg, a húsnak meg szaga van).
Ezek után érthető, hogy a józan nép egyszerű fia jó napot kíván, és nem szépet. Az egészség is csak jó vagy rossz lehet, szép vagy csúnya soha. Ámde: manapság átrendeződtek a szokások, többet adnak a látszatra, mint a minőségre vagy a megbízhatóságra. Zsóka így jellemzi a megváltozott világot: az a cég számít menőnek, ahol a vezér drága autóval jár, beautiful titkárnők jönnek-mennek az irodában, a minőség, a szakértelem és a szolgáltatásra adott garancia valahol a lista végén található. Mindez tipikus amerikai találmány, a ’keep smiling’ (= vigyorogj, ha kell, ha nem) hazug világa. Onnan szivárgott be, s nem látom azt, miként lehetne lefékezni ezt a nyomulást. Addig is, amíg erre fény derül, vegyék le a polcról Móricz Zsigmond novelláit, és keressék meg benne a Ki szép, ki jó című rövidke írást. Ugyanazt mondja, mint én, csak párbeszédes formában. ▪ Ha egy nőt a szépsége miatt vettek el, attól könnyen elválnak tíz év múltán, ám egy jó feleség kincs a háznál, akitől nem érdemes elválni csupán azért, mert megőszült, és szarkalábak mélyültek a szeme sarkába.
