Precedens nélküli mélységet ért el a politikai válság a május óta már a második sikertelen kormányalakítási kísérlet szerdai parlamenti bukásával. Elvileg nyitva áll a lehetőség az előre hozott választások előtt, de az se vinne közelebb a krízis feloldásához, mint ahogy azzal sem lennénk kint a bajból, ha átment volna a kormány a bizalmi szavazáson.
A hatalmi játszmában ismét az elnök lép elő főszereplőnek azután, hogy már a második megbízott kormányfő kabinetje bukott meg a parlamentben. Miután a bizalmi szavazás kimenetele már szerda reggel borítékolható volt, többen felhívták rá a figyelmet, hogy az alkotmány lehetőséget ad az elnök számára a parlament feloszlatására és az előre hozott parlamenti választások kiírására, de nem kötelezi erre. Az elnök alkotmányos jogköreiről ebben az adott helyzetben valószínűleg legalább olyan parázs vita lesz a közéletben, mint amilyen szócsaták a törvényhozás két házának együttes ülésén lementek a bizalmi szavazás vitáján. De maga az elnök már előre jelezte, hogy nem akar előre hozott választásokat kiírni. Így az tűnik a tízpontos kérdésnek, hogy hány kormányalakítási kísérletet fognak még lejátszani, mire valaki érdemben elkezd foglalkozni azzal is, hogy itt egyáltalán nem mellékesen van egy ország szerény húszmillió adófizetővel, a tehetetlenség állapotában leledző intézményrendszerrel és a Holdról is látszó költségvetési hiánnyal. Lehet folytatni a hajtépést odafent, amíg a pártvezérek bőrfejűklubot is alakíthatnak, aztán a nyertesnek lehet vinni egy doboz rozsdás kötőtűt. Mert a gazdasági krízisnek nem lesz türelme kivárni a politikai válság rendezését.
És nem lennénk sokkal előbbre abban az esetben sem, ha bizalmat szavazott volna a törvényhozás plénuma a kijelölt kormánynak. A voksolást megelőző két napban az előírt menetrend szerint meghallgatták a miniszterjelölteket a parlamenti szakbizottságokban, és a kijelölt tárcavezetők fele megbukott a meghallgatásokon. Jogilag ez nem jelentett volna nagy problémát, mert a szakbizottságok voksa csak konzultatív, tehát a miniszterjelöltek letehették volna az esküt, és átvehették volna a tárcáik irányítását. Volt már ilyenre példa a korábbi kormányalakítások során a korlátlan lehetőségek balkáni hazájában. Csak épp az új kabinet teljes jogkörrel és nullához közelítő hitelességgel vágott volna bele a munkába. Az jól sejthető, hogy ezeken a meghallgatásokon sem feltétlenül az illetők szakmai alkalmasságán, inkább a politikai lövészárkok mélységén múltak a szavazatok. Ideje lenne észhez térni odafent, mert ha ez így folyik tovább, akkor hamarosan nem a pártok fognak kormányprogramot írni, hanem a nemzetközi hitelezők, mint az előző évtized elején. De lehet, a hajtépőket ez nem zavarja különösen, mert mindez úgyis csak az adófizetőknek fáj igazán.
