2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Azok a tervek, amelyeket Románia kormánya előterjesztett, és a jelenlegi fejlesztési régiókat akarja közigazgatási egységekké alakítani, megszegik Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, sértik a demokrácia alapelveit.

Bíró Zsolt és Izsák Balázs


A Székely Nemzeti Tanács szerint végre kell hajtani a közigazgatási reformot, azonban úgy kell megtenni, hogy közben ne sérüljenek azok a nemzetközi kötelezettségvállalások, amelyeket Románia az elmúlt évek során tett, és ne sérüljenek a demokrácia alapelvei – nyilatkozta sajtótájékoztatón Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

Azok a tervek, amelyeket Románia kormánya előterjesztett, és a jelenlegi fejlesztési régiókat akarja közigazgatási egységekké alakítani, nem felelnek meg ezeknek az alapvető elveknek, megszegik Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, sértik a demokrácia alapelveit. A hét végén levélben kérték az SZKT-t, ne hozzanak olyan döntést, amely a közösséget hátrányosan érinti. Az SZNT szerint valóban nem hoztak olyan döntést, amely ártana. „Tehát ez a minimum: nem ártani. Persze, ez így önmagában kevés, ennél többet kell tenni”. Azt is elhibázottnak tartják, hogy az RMDSZ-vezetők szembeállítják a kisebbségvédelem belpolitikai eszközeit az európai szintű együttműködéssel, és egymást kizáró aktusként jelenítik meg a bukaresti politizálást a brüsszeli politizálással, mondta Izsák Balázs.

Véleménye szerint a kormány által javasolt felosztás nem egyszerű politikai lépés, történelmi léptékű döntés. A székelységnek a saját szülőföldjén történelme során mindig saját közigazgatási egységei voltak, akár székely székeknek, akár vármegyéknek nevezték őket. Mélyen antidemokratikus, hallatlanul magyarellenes, kisebbségellenes lépésnek nevezte a hatalom mostani szándékát.

Kérdezzék meg a lakosságot!

Bíró Zsolt, Marosszék Székely Tanácsának elnöke felhívta a figyelmet, hogy még a kommunista diktatúra idején is létezett autonómia: a Magyar Autonóm Tartomány, amelyet 1952-ben hoztak létre, majd 1960-ban, azzal a szándékkal, hogy megbomoljon az etnikai arány, ezt a tartományt kissé átszervezték, Háromszék egy részét Brassó megyéhez, a Mezőséget pedig Maros megyéhez csatolták, de még mindig Maros Magyar Autonóm Tartományról beszélhettünk abban az időben.

Kijelentette: az SZNT ragaszkodik ahhoz, hogy az új közigazgatási határokat úgy húzzák meg Romániában, hogy a lakosságot előbb kérdezzék meg ebben az ügyben, vagyis helyi referendumokat szorgalmaz, ezek mellett szólnak a nemzetközi ajánlások és konvenciók, és ezt ajánlja az államelnök által létrehozott Stanomir-bizottság is mint járható utat. Az SZNT szerint ha ténylegesen érvényesülne a közakarat, akkor a leendő Székelyföldnek egyértelműen része maradhatna Marosszék is.

Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható

Az SZKT-hoz intézett nyílt levélben az SZNT kijelenti: „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai között, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező, autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell”.

Emlékeztette a testületet, hogy Maros megyének csak egy része, az egy tömbben élő székely-magyar közösség által lakott Marosszék tartozik Székelyföldhöz. Az RMDSZ fejlesztési régiókra vonatkozó törvénytervezetében javasolt, Maros, Kovászna és Hargita megyéből álló régió lakosságának már a 2002-es népszámlálási adatok szerint is mindössze 57,3%-a volt magyar nemzetiségű, és a magyar népesség kor szerinti megoszlását figyelembe véve elmondható, hogy ez folyamatosan csökkenni fog a jövőben.

Felhívta a figyelmet, hogy Románia közigazgatási reformjának a helyi közösségek szolidaritására kell épülnie, lehetőséget teremtve a helyi önkormányzatoknak a szabad társulásokra, és ezeket a helyi közösségek szabad akaratából létrejött társulásokat kell közigazgatási régiókként elismerni, amint azt a Románia alkotmányos és közigazgatási reformját előkészítő, Ioan Stanomir által vezetett bizottság is javasolja. Ennek szellemében haladéktalanul meg kell kezdeni a székely önkormányzatok szabad társulását, hogy ezáltal jöjjön létre a Székelyföld mint önálló közigazgatási régió.

Hogy vinné el a fekete mentő! 16 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 16 perccel korábban

Erről jut eszembe 16 perccel korábban

Rollernagyi 16 perccel korábban

Közönségszolgálat 16 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 16 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 16 perccel korábban

Hírek, rendezvények 16 perccel korábban

4keréken 16 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató