2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Felszámoltuk a korábbi évek rossz gyakorlatát, az erdőtulajdonosok kiszámítható módon juthatnak hozzá az őket megillető támogatásokhoz. Idén rekordidő alatt kezdtük el a védett erdők után járó kompenzációk és az erdőőrzésért járó juttatások kifizetését, ellentétben a múlt években tapasztaltakkal. A minisztérium már utalja a kompenzációkat a 2022-es évre a védett és fokozottan védett erdők tulajdonosainak, akik a június 30-i határidőig iktatták a kérvényeiket. Emellett rendeztük az előző évek elmaradásait is. Idén több mint 200 millió lejt utaltunk az erdők kezelőinek, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy 2022-re kifizessünk minden kárpótlást. A költségvetés-kiigazításkor a tervek szerint újabb 70 millió lejt különítünk el az erdőtulajdonosoknak járó kifizetésekre. Ezzel tervezhetőséget és biztonságot nyújtunk azoknak az erdőtulajdonosoknak, akiknek a területére szigorú, a fa kitermelését tiltó vagy korlátozó szabályok vonatkoznak” – jelentette ki Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

A védett (T2-es besorolású) és fokozottan védett (T1-es kategóriájú) erdők tulajdonosai csak korlátozott mennyiségben vagy egyáltalán nem termelhetnek ki fát, amiért cserébe az állam kompenzációt kell biztosítson. A kérvényeket a regionális erdészeti őrségek összesítik, a juttatást a környezetvédelmi minisztérium fizeti ki. A 2022-es évre járó kárpótlásból több mint 65 millió lejt már kifizetett a szaktárca az erdőtulajdonosoknak.

A Brassói Erdészeti Őrséghez tartozó T2-es és T1-es erdős területek 227 tulajdonosa kap juttatást idén, több mint 11 millió lej értékben. Ide tartoznak a székelyföldi megyék is, ahová 6,2 millió lej kompenzációt utalnak idén a T2-es és T1-es erdős területek után:

* Hargita megye: 4 131 158,86 lej;

* Kovászna megye: 1 707 210,19 lej;

* Maros megye: 426 728,99 lej.

A környezetvédelmi minisztérium folyamatosan utalja az erdészeteknek a 30 hektárnál kisebb területű, a felfüggesztett tulajdonjogú és az ismeretlen tulajdonjogú erdők őrzéséért járó juttatásokat is. Erdőőrzésre idén 62 millió lejt utalt a szaktárca, amelyből 28 millió lej a korábbi évek elmaradt kifizetéseit rendezi. (RMDSZ-tájékoztató)

Illusztráció

Fotó: Horváth Éva


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató