Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-05-06 13:00:00
Tizenötödik alkalommal szervezték meg a református lelkészek teremfoci-bajnokságát, a TEPSI-kupát.
A helyszín Nyárádszereda maradt, ugyanis a szervezők úgy érzik: ez a település otthonává vált a rendezvénynek, ide szívesen és örömmel térnek ide vissza évről évre, és nem tudnák elképzelni azt az itteni helyszín nélkül.
Idén majdnem 70 református lelkipásztor vett részt a TEPSI-kupán az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerületből, valamint az anyaországból az évek óta kitartó és visszatérő Nyírség, valamint Szatmár egyházmegye közös csapata. Az idei megmérettetésre hét – nagyjából azonos képességű – együttes nevezett be.
Az első napon körmérkőzéses formában játszottak, majd az eredmények alapján kialakult tabella első négy helyezettje között dőlt el a bajnoki cím. Az utóbbi négy évben az anyaországi Nyírség-Szatmár közös lelkészcsapata nyerte a tornát, és az első napi mérkőzések után idén is veretlenül, az első helyről került a legjobb négy közé. A második helyről a Marosi és Maros-Mezőségi egyházmegyék csapata kvalifikált (amely csak a Nyírség-Szatmár csapatától kapott ki), a harmadikról a Koka-Kola (a kolozsvári és kalotaszegi egyházmegyék csapata), míg a negyedik helyről a Maradék (a hunyadi, nagyenyedi, brassói, bihari és görgényi egyházmegyékből jelentkezett lelkészek egyesített csapata) jutott be a négyes döntőbe.
A finálét a Nyírség-Szatmár (amely az elődöntőben a Maradékot győzte le) és a Maros-Mezőségi (amely az elődöntőben a Koka-Kolát ütötte ki) egyházmegyék csapatai játszották és a marosi-mezőségi lelkészcsapat ez alkalommal megtörte a négyszeres bajnok Nyírség-Szatmár csapat veretlenségi sorozatát, 5-4-re felülmúlta a címtartót. A harmadik helyet a Maradék szerezte meg.
Az utóbbi években a Marosi és Maros-Mezőségi egyházmegyék lelkészei külön csapatokban indultak, de idén beigazolódott: az összefogás jó eredményhez vezet (valljuk: nem csak a fociban). „Ezt az eredményességet korábban is tapasztaltuk, hiszen a TEPSI-kupa első éveiben több alkalommal is a marosi-mezőségi egyesített csapat nyerte a tornát. Bár közöttünk nincsenek fiatal játékosok – az átlagéletkor jóval meghaladja a negyvenet –, mégis: a jó csapatmunka meghozta gyümölcsét” – nyilatkozta a Népújságnak az idei bajnokcsapat tagja, Csenteri Levente marosvásárhelyi-meggyesfalvi lelkész, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese.
A torna legjobb kapusának Ambrus András (Marosi Egyházmegye), legjobb játékosának Tulipán Márton (Nyírségi Egyházmegye) bizonyult, míg a gólkirályi címen 10-10 találattal Tulipán Márton (Nyírség) és Bántó Tamás Szilveszter (Kolozsvári Egyházmegye) osztozkodott.
A TEPSI-kupa kínálata idén kibővült, és a focibajnoksággal párhuzamosan beindult a Papi-Pong elnevezésű asztalitenisz-bajnokság is. Ennek első helyezettje Zsigmond Miklós (Erzsébetváros, Brassói Egyházmegye) lett, őt Csorbai Loránd (Magyardellő-Kerelőszentpál, Marosi Egyházmegye) követte a dobogón. A harmadik helyen itt is ketten osztoztak: Imecs Lajos (Segesvár, Küküllői Egyházmegye) és Kozma Endre lelkész (Szentágota, Brassói Egyházmegye).
A marosi és mezőségi egyesített csapat legyőzte a négyszeres bajnokot, és itthon tartotta a címet