2026. július 21., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Száz éve született dr. Fazakas Béla

Évfordulók

Dr. Fazakas Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem mikrobiológiai tanszékének legendás parazitológiaprofesszora száz évvel ezelőtt, 1926. július 22-én született Abrudbányán, ahol édesapja unitárius lelkész volt. A családi útravaló egész életében végigkísérte, akárcsak a festői szépségű, soknemzetiségű és vallású, a történelem viharait megélt szülőföld. Bár lelkészi pályára szánták, a sors úgy rendelkezett, hogy a második világháborút követő fogságban határozta el, hogy orvos lesz. Az orvosi egyetemet Marosvásárhelyen végezte el 1952-ben, majd egyetemi oktatóként dolgozott Putnoky Gyula professzor irányításával, és tartalmas életpályája során a gyakornokságtól az egyetemi tanárságig jutott. Az orsóféreggel kapcsolatos kutatásaiból írta meg a doktori disszertációját, amelyet 1964-ben védett meg. Szakmai egyesületek tagja és tisztségviselője, parazitológiai tárgyú szimpóziumok szervezője, értékes tudományos közlemények és egyetemi jegyzetek szerzője, a háromnyelvű Parazitológiaatlasz társszerzője. Nehéz időkben, 1991–1996 között rektorhelyettesként tevékenykedett, nyugdíjazása után egy ideig konzultáns professzor volt.

Miután 1967-ben a Fertőző Betegségek Klinikáján létrehozta a parazitológiai osztályt, hosszú éveken át legendássá váltak hajnali rendelései. Már reggel hat órától a betegei rendelkezésére állt, hogy azok eljuthassanak munkába. Elévülhetetlen érdemeiért 1996-ban megkapta az Érdemes Orvos kitüntetést. És ami a legfontosabb: odaadó munkájával kiérdemelte a betegek tiszteletét. Ő maga vallotta, hogy az orvos nem lehet csak az orvostudománnyal tele, a szépművészetet és a zenét is szeretnie kell, egyébként nem tudja megérteni a betegeit. A gyógyulás és az ismeretátadás örömét közvetítő hosszú életet ajándékozott neki a Jóisten, 94. évében vette magához.

Dr. Fazakas Béla munkásságát az élősködő életmódot folytató lények, a paraziták megismerésének szentelte. Szakmáját több mint fél évszázadon át oktatta az orvostanhallgatóknak és a fiatal orvosoknak. Azon pedagógusok közé tartozott, akik neveltek, akiktől tanítványaik példamutató pontosságot, rendet, emberi tartást, alázatot és szeretetet tanulhattak. Valahányszor kötelező módon hordott nyakkendőjével, frissen vasalt inggel a katedrához állt, szavait mély csend övezte, üzeneteit érdeklődés követte, átadott ismeretei termő talajba hulltak. 

A megemlékezésem végén egyúttal boldog születésnapot kívánok dr. Gyéresi Árpád gyógyszerészprofesszornak, aki 1941. július 26-án született Marosvásárhelyen. Tudományos és pedagógusi útja a Bolyai Farkas Líceum padjaitól indult, hogy csak kissé távolabbra, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karához vezessen. Egymást kölcsönösen tisztelőként számos alkalommal közös megbeszéléseken, az EME szakosztályi gyűlésein vettünk részt. Külön öröm számomra, hogy szaklektora lehettem A penicillin kultúrtörténete c. könyvének (Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, 2024). Két éve írt ajánlásomból idézek: „A szerző a tőle megszokott kiemelkedő következetességgel és pontossággal egy sokoldalú, sokszínű tudománytörténeti művet tesz le a kiadó asztalára, amely közérdeklődésre tart számot.” További alkotó nyugdíjas éveket!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató