2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF)

Nyolc magyar filmet vetítenek augusztus 4. és 6. között a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Magyar napok című programjában – közölték szerdán a szervezők.

Emlékeztettek arra, hogy az előző években egyetlen napon vetítették a magyar filmeket. Most azonban a koronavírus-járvány miatt megváltozott a fesztivál lebonyolítása, és több kisebb helyszínen, kevesebb nézővel zajlanak a vetítések, így a magyar filmeket több napra osztották el.


A szervezők szerint az elmúlt időszakban készült, legnagyobb elismerésnek örvendő magyar alkotásokat vetítik. A fesztivál közönsége láthatja Szász Attila Apró mesék című történelmi thrillerét, Hartung Attila FOMO című filmjét, Bodzsár Márk Drakulics elvtárs című fergeteges vámpírvígjátékát, Bagota Béla Valan című alkotását és Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét.

Az utóbbi évek legsikeresebb magyar produkcióiból összeállított válogatás két dokumentumfilmmel egészül ki. Visky Ábel, a 2013-as helyi versenyprogram nyertese a Mesék a zárkából című kreatív dokumentumfilmet mutatja be a fesztiválon, és Szabó Réka jegyzi A létezés eufóriájával című alkotást. Kocsis Ágnes két éve zsűritag volt a fesztiválon, most az Éden című felkavaró drámáját lehet megnézni romániai premierként a TIFF-en.

A magyar napok műsorát az idén is a bukaresti Balassi Intézet és a Filmtett Egyesület állította össze.

A 2002-ben alapított, és azóta Kelet-Közép-Európa legnagyobb fesztiváljává vált TIFF-et az idén rendkívüli körülmények között tartják meg, kizárólag szabadtéri vetítésekkel, július 31. és augusztus 9. között Kolozsváron és környékén.



Hogy vinné el a fekete mentő! 17 órával korábban

Erről jut eszembe 17 órával korábban

Rollernagyi 17 órával korábban

Közönségszolgálat 17 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 17 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 17 órával korábban

Hírek, rendezvények 17 órával korábban

4keréken 17 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató