Édes Fiam,
Huszonnegyedik éve
Gondolok sokszor, nagyon sokszor Rád –
Lehettem volna szerető,
Vagy, ki tudja, milyen apád –
Vigasztal, hogy lesz kihez mennem,
Fölszabadultan, földiektől mentes,
Pikkelyszerű undoroktól úgy,
Hogy végre megszerethess,
Ha már elhagytalak, mint aki
Nem tehet mást, mert csak annyi,
Mit Isten belőled meghagyott…
Küzdöttem érted, de Ő tudta már,
És hallgatott…
Bátyáid is üdvözölnek,
Mert csak volt SzületésNapod!
Éjszakáim, ha nehezek már,
Vigasztal örök Hajnalod:
Tavaszi fény, mit küldesz onnan,
S nyíló virágok, madárfütty, harangszó –
És úgy érkezik Veled az este,
Hogy Csillagtested logosza a Szó…
Vigyázz magadra, Kisfiam, amott,
Amiképp mi vigyázunk imitten Terád!
Ne görbítse semmi, soha,
Semmilyen baj a szád –
Közelít engem is a hetvenedik,
És már belátom: ez így adatott –
De néha heves vágy fog el:
Megsimogatni arcod, ölelni alakod…
És ha álmodsz, rólunk álmodj,
Anyádról főleg, róla, ki kihordott:
A császármetszés császárt ígért,
Ki majdan nemes jellemet bontott…
Ne félj minket szólongatni,
Ha veszedelmek marnak minket!
Édes Fiam, az egyetlen vagy,
Ki fedezni tudnád sebeinket…
2020. április 19.
