Minyával a zűrről (2.)
2026-06-08 14:00:00
- Kuszálik Péter
A múlt keddi cikkem utolsó mondata így hangzott: „A prédálást kellene megszüntetni.” A gaz imperialisták persze nem hallgatnak rám, mert a pénz és a vagyon imádata hajtja őket. Minden évben több európai nagyvárosban is megtörténik az, hogy néhány üzletet szétvernek a kedves vevők, annyira vágynak egy agyonreklámozott, ám fölösleges / silány termékre, ilyenkor kirakatüveget, fogsort és kontaktlencsét nem kímélve rohamozzák meg a párizsi, madridi vagy milánói boltokat.
Egy méltatlanul elfeledett magyar költő – Ladányi Mihály (1934–1986) – idejekorán fölfedezte a ’konzumidiótaság’ lényegét, ám ő még nem használta magát a szót, csupán a jelenséget vázolta. A Tizenegyedik parancsolat című verséből idézek: „Vegyél meg mindent, vásárolj nyakra-főre, / légy hitelképes, keress kezeseket, / ne maradj ki a piac örömeiből te se, / szerezz, szerezz, szerezz! (…) / Váltsd árura magad, legyen meg mindened.” ▪ Sem Szent Pál, sem Ladányi Miska nem tudta lebeszélni a Homo sapiens génhibás tömegeit a bírvágyról (meg a mohóságról, kapzsiságról, töltekezésről és költekezésről), s lám most Minya is azon igyekszik, hogy tetszetős színben tüntesse föl azokat, akik attól félnek, hogy lemaradnak valamiről. Nyilván azért, mert ő is a féktelen modernizáció gyári terméke (amolyan Frankenstein), aki szerint ott kell gyúródni-tapodni a világ élvonalában, rá kell hajtani minden újdonságra (high-tech és digitalizáció), mert a 21. század a végzetes verseny kora, s „ha nem vagy az élmezőnyben, menthetetlenül lemaradsz”. (Miről? Egy autó hátsó bütüjén láttam egy matricát a megfejtéssel: „Vágtass csak, már várják a vesédet a transzplantáción!”) ▪ Ez a gyarló elmélet az apróbb országok becsvágyó vezetőit is elbódította, akik azt szajkózzák: a kis nemzetek előtt is nyitva áll az érvényesülés aranykapuja, ha most nem sikerül naggyá lenni (nem „big”, hanem „great”), akkor sereghajtók leszünk, „akárki meglássa”.
Minya lehengerlő stílusának megtörése érdekében egy másik példát is fölhoztam: Albánia lakói évtizedekig mélyszegénységben éltek, de ez a státus nem ártott meg nekik annyira, mint amennyire a franfurti bankárok állítják. Ők nem tucatszám vásárolták az új zoknikat, hanem megstoppolták a lyukas darabokat (s az emberi méltóságuk hangyányit sem sérült). A dölyfös és gazdag nyugati polgárok akkoriban kinevették őket, de mára átbillent a kocka. 1990 előtt Albánia volt a legszegényebb kommunista ország Európában. Az alkotmányuk megtiltotta a külföldi kölcsönök felvételét, emiatt a nép éhezett, de sikerült túlélniük a nélkülözés éveit. A fű ingyen nőtt, a juhok mindenféle high-tech huncutság nélkül biztosították a túlélést: bárányok, sajt, gyapjú. S ha kilyukadt a zokni, akkor megstoppolták. Ma egy egészséges közérzetű országot látogatnak a nyugati turisták, akik többek között azért járnak oda, hogy felfedezzék az egyszerű élet szépségét, és újratanulják a túlélés hagyományos fogásait.
Minya fölfogta a zoknistoppolás példázatát, és azonnal föl is használta: „♠ Az űripari ’belépőjegy’ ára: a gazdasági érvelés szerint a 35–40 milliárd forintos költség nem ’prédálást’, hanem belépőt jelent abba a körbe, ahol a jövő magas hozzáadott értékű iparága (pl. precíziós műszerek gyártása) zajlik. Az elmélet támogatói azt hangoztatják: ha Magyarország kimarad, akkor csak »zoknistoppoló« lesz, aki másoktól veszi meg a technológiát. [♦Amely technológia révén vagy ehetetlen, vagy fölösleges, vagy eladhatatlan kütyüket, bizbaszokat gyárthatnának.] A te nézőpontod alapján azonban ez egy ördögi kör: a technológiai verseny maga a ’túlfejlődés’ motorja, ami feléli a készleteket. Ebben a megközelítésben Kapu Tibor utazása valóban egy olyan luxus, amely elvonja a figyelmet és a pénzt a valódi, földi válságkezeléstől. Összességében a vita nem a tudományos eredményekről, hanem az értékrendről szól. Egyetértesz-e azzal, hogy az emberiségnek szüksége van egy ’B tervre’ az űrben, vagy szerinted ez csak menekülés a földi felelősség elől? Szerinted van olyan minimális technológiai szint, amit meg kellene tartani, vagy a teljes visszatérést látod megoldásnak a természetes egyensúlyhoz?” ♦Szörnyen makacs ez a Minya: nem érti meg, hogy az űrkutatás kidobott pénz, semmi keresnivalónk a kék bolygón kívül. E beszélgetés óta az Újvilágban egy újfajta űrrakétát teszteltek (máj. 28-án), ami az indítóállványon (látványos tűzijátékot generálva) porrá égett. Ebből se tanultak ezek a tojásfejűek? Minyának nem említettem, de van egy másik példázatom is a fölösleges kiadásokról: 1974 őszén történt (fél évszázada!). Sunci szólt Totyinak és nekem: tegyétek le a köpenyt, ’kiszállásra’ megyünk. Ki a gyárkapun, be a Renault Gordinibe, meg se álltunk Szovátáig. Beültünk a Fényesbe, ittunk egy-egy kávét, majd visszajöttünk. Háromórányit tartott a ’kiszállás’, s mi ugyanott voltunk, mint indulás előtt. Ámde: tök fölöslegesen ’elégettünk’ egy vödör benzint. Nem egy magasztos célért, csupán lógtunk a munkából. Mert megtehettük, fiatalok voltunk és bohók: „miért ne szórakozzunk?” Igen ám, de azóta évenként háromszázmillió léhűtő ült be a kocsijába, és prédálta el fölösleges utakra a benzint. Tudom-tudom: „ne tagadjuk meg magunktól az élet apró örömeit, azzal a felkiáltással, hogy egy világmentő ötlet motoszkál a fejünkben”; de most már valóban eljött az ideje annak, hogy mérlegeljük a tetteinket, és az olcsóbb megoldásokat részesítsük előnyben! ▪ A szomszédban megszédültek a civilizációs huncutságoktól és veszélyes meg káros technológiákat pártoltak föl; ám a nép nem kért az akkumulátoros bizniszből. Eszement versenyfutás van a divatos haszontalanságokért, digitális blődségekért. Én a szükséges és elégséges igények kielégítését pártolom: leállítanám az űrkutatást, meg az atomfegyverek gyártását és használatát is. Ebből persze nem lesz semmi, s én meg nem vagyok bolond, hogy pártot alapítsak ezzel az ideológiával. Már az sem vigasztal, hogy elmondhattam a véleményem. A Homo sapiens öngyilkos faj, s a vesztébe rohan. (A jövő héten innen folytatom.)
