Egy méltatlanul elfeledett szobrászművész és teniszedző

Kaáli Nagy József (1911–1985) emlékére

Személyes emlékek

Nemrég jelent meg egy rendkívül értékes és hiánypótló kötet dr. Madaras Sándor ideggyógyász főorvos tollából: Marosvásárhely szobrai és szobrászai (Farma Media, Marosvásárhely, 2026). Alig vártam, hogy kézbe vehessem a könyvet, s felkeressem benne kedves szobrásztanárom és teniszedzőm, kaáli Nagy József portréját. Megdöbbenéssel tapasztaltam azonban, hogy a 41. oldalon egyedül az ő arcképe hiányzik, s halálának dátuma helyett is csupán egy kérdőjel szerepel: [Megh. (?)]. Ez a hiány különösen fájdalmasan érintett, hiszen alig néhány hónappal korábban jelent meg Csíkszeredában Siklódy Ferenc grafikusművész Elődök és kortárs művészek Erdélyben című arcképcsarnoka1, s abból a lexikonszerű gyűjteményből szintén kimaradt Nagy József. Nagy József – noha a Maros megyei Székelykálban született (s a neves zeneszerző, Csíky Boldizsár nagybátyja volt) – szinte az egész életét, mind a 74 esztendőt Marosvásárhelyen élte le. Nemcsak elhivatott szobrászművészként szerzett érdemeket a helyi művészeti oktatásban, hanem fiatalon a város egyik legtehetségesebb teniszezőjének is számított. Közel 70 éves koráig edzette a Maros Sportegyesület fiataljait (köztük engem is). Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy V–VIII. osztályos koromban bejárhattam a Kultúrpalotába művészeti oktatásra, ahol két éven át maga Nagy József, majd egy évig a neves szobrászművész, Hunyadi László tanított a szobrászat alapjaira. Egyik óra után vettem a bátorságot, s megkérdeztem tőle: jelentkezhetek-e hozzá teniszezni is? Mivel korábban édesapámat is oktatta, sejtette, hogy nem szorult belénk különösebb tenisztehetség, ennek ellenére kitüntető örömmel, türelemmel és buzgósággal foglalkozott velem: öt éven keresztül volt a teniszedzőm. 

Sokan a mai fiatalok közül azt sejthetik, hogy biztos egy középszerű művész volt, hiszen nincs köztéri szobra sem Marosvásárhelyen, és ami számomra igen szomorú, hogy a Maros Megyei Művészeti Gyűjtemény sem tud róla, és egyetlen egy kisplasztikáját sem őrzi2. De ez nem így van. Nagy József a Temesvári Művészeti Akadémiát végezte és mestere Romulus Ladea (1901–1970) román szobrászművész volt. Ő a modern román szobrászat egyik legfontosabb alakja, a modern erdélyi szobrászati iskola alapítója, a kolozsvári és temesvári művészeti egyetemek professzora volt. De, hogy hogyan vélekedett róla a korabeli sajtó, arra az egyik legjobb bizonyíték a Szabad Szó, 1945. augusztus 20. számában megjelent közlemény:

„Szobrászati tanszéket állítottak fel a festőiskola mellett Marosvásárhely, augusztus 18. Marosvásárhely legszámottevőbb kultúrértékei közé tartozik a városi festőiskola, amely hosszú éveken keresztül művészi légkört teremtett a városban és számos tehetséges fiatal festőt fejlesztett3 ki. A szakemberek régóta hiányolták a szobrászati iskolát s már évekkel ezelőtt tervbe vették a szobrászati tanszék felállítását. Most végre megoldódott a kérdés s ősztől kezdve a városi festőiskolában szobrászati tanfolyamok is lesznek. A szobrászati tanszék tanári állását Nagy József szobrászművész kapja meg. Kíváncsian várjuk, hogy az új tanszék mennyivel járul hozzá Marosvásárhely képzőművészeti életének fejlődéséhez.”

Egy elfeledett marosvásárhelyi szobrászművész tragikus ívű pályája

Amikor a történelem viharai átvonulnak egy régión, nemcsak határokat rajzolnak újra és rendszereket döntenek meg, hanem emberi sorsokat, művészi karriereket is végérvényesen kettétörnek vagy háttérbe szorítanak. A XX. századi erdélyi magyar képzőművészet egyik méltatlanul elfeledett, kényszerű hallgatásra és középszerbe szorított alakja Nagy József szobrászművész, akinek életműve és kálváriája pontos lenyomata annak, hogyan váltott egy korai, zseniális felívelést fojtogató, évtizedes csend. 1985 decemberében kiadott szikár, puritán gyászjelentése mögött egy olyan drámai művészsors húzódik meg, amelyről az utókor – adósságait törlesztve – nem feledkezhet meg.

A sokat ígérő tehetség és az erdélyi virágkor

Nagy József 1911-ben született Székelykálban, s a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején az erdélyi művészeti élet egyik legígéretesebb, sokat várt tehetségeként robbant be a köztudatba. Temesváron végezte el a művészeti akadémiát, tanult Budapesten is, és nyíltan vallotta, hogy szellemi értelemben Medgyessy Ferenc robusztus, tiszta formavilágát érezte magához a legközelebb. Fiatalon a hajdani neves és nagyhatású Ladea professzor tanítványa volt, s korai alkotásai – amelyekről a korabeli kritika kiemelte az erős karakterérzéket és a rendkívüli formabiztonságot – gyorsan ismertté tették a nevét.

Nemcsak Marosvásárhelyen, de Kolozsváron, Budapesten és Győrött is sikerrel szerepelt portréival. Tagja lett az erdélyi magyar művészeket tömörítő reprezentatív szervezetnek, a Barabás Miklós Céhnek, amely elszántan küzdött a művészeti nívó megőrzéséért, a dilettantizmus és a kontárság ellen. Pályája csúcsán, a negyvenes évek elején elnyerte a kultuszminiszteri utazási díjat, amelynek révén eljuthatott az európai szobrászat bölcsőihez, Rómába és Firenzébe.

Művészi elismertségét jól mutatja, hogy 1942-ben a kolozsvári VI. nemzeti képzőművészeti kiállításon „Székely Honvéd” című fejszobrával a tárlat egyik kiemelkedő alakja volt, komoly megbecsülést szerezve szűkebb pátriájának, Marosvásárhelynek. Amikor Kolozsvár városa 1944-ben zártkörű, exkluzív pályázatot hirdetett a Házsongárdi temetőben nyugvó nagy erdélyi költő, Reményik Sándor síremlékének elkészítésére, a meghívott maroknyi elit szobrászcsoportban (Vida Géza, Szervátiusz Jenő, Kós András és Benczédi Sándor mellett) ott találjuk kaáli Nagy Józsefet is. Úgy tűnt, a jövő monumentális megrendelések sorát tartogatja számára.

(Folytatjuk)

1 Siklódy Ferenc arcképcsarnoka: Elődök és kortárs művészek Erdélyben, Kolozsvár-Csíkszereda, 2026, Kiadó: Polis és Csíkszeredai Kiadóhivatal.

2 Oniga Erika művészettörténész szóbeli közlése.

3 Az eredeti cikkben „tenyésztett” szó szerepel.