Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-11-13 15:00:00
November 13-án, csütörtökön a 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében nyitották meg a Magyar feltalálók nevű roll-up kiállítást. A tárlat közismert magyar tudósok munkásságába nyújt betekintést.
Káli Király István, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár irodalmi programokért felelős szervezője elmondta, hogy már évek óta szerveznek tematikus kiállításokat az esemény keretén belül – korábban bemutatták már Bánffy Miklós, illetve a Helikon történetét is. „Idén úgy gondoltuk, hogy a magyar feltalálókról szóló kiállítás aktuális, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben elég sok magyar kapott Nobel-díjat: Krausz Ferenc, Karikó Katalin, idén pedig Krasznahorkai László” – mondta, hangsúlyozva, hogy valójában az írói tevékenység is egyfajta feltalálás, hiszen az író eredeti szövegeket „talál fel” és vet papírra.
A kiállítás szorosan kapcsolódik a könyvvásár idei mottójához – Emlékezz a jövőre! „A tudást mi úgy fogalmaztuk meg, mint a jövő nélkülözhetetlen szükségességét: nincs tudás ismeretgyarapítás nélkül, nincs ismeretgyarapítás olvasás nélkül, nincs olvasás írott szöveg nélkül. A kiállítás célja, hogy népszerűsítse azt a tudást, ami felé az emberiség jövője elkerülhetetlenül tart, ha még tartani akar bármerre” – hangsúlyozta Káli Király István.
A kiállítás Szilágyi Szabolcs Németországban élő, marosvásárhelyi származású mérnök roll-up kollekciójából állt össze. A kiállított darabokat és Szilágyi Szabolcs Magyar feltalálók című könyvét Nagy Miklós Kund művészeti író méltatta, kiemelve többek között, hogy a kötet – amely albumnak is tekinthető – felhívja a figyelmet arra, hogy „milyen gazdagok vagyunk”. „A könyv számunkra azért fontos, mert olyan – valószínűleg általunk is tudott – dolgokat, tárgyakat képes egybegyűjtve feleleveníteni az emlékezetünkben, amire büszkék lehetünk, és amikről a hétköznapi használat során nem is gondoljuk, hogy tőlünk, magyaroktól indultak el” – mondta. A kiállításon húsz feltaláló és annak munkássága tekinthető meg, a szóban forgó kötetben azonban ötvenkilenc személyiséggel ismerkedhetnek meg az olvasók. Nagy Miklós Kund hangsúlyozta, hogy a 2016-ban megjelent kiadvány minden bizonnyal kiegészítésre szorul, hiszen „napjainkban kilenc-tíz év rendkívül gazdag újabb és újabb találmányokban, kutatói eredményekben”.
A megnyitón részt vett Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere is, aki többek között kiemelte, hogy a közeljövőben szeretnék megvalósítani a kiállítás marosvásárhelyi mását. „Szeretnénk, ha lenne egy olyan hely, amely bemutatja az erdélyi, és főleg a magyar feltalálókat. Marosvásárhelyen itt vannak a Bolyaiak, itt van Bodor Péter, Vályi Gyula és még sok olyan személyiség, akiről szeretnénk, hogy a fiatalok tudjanak, és legyen, amire építsünk és büszkék legyünk. Számos tehetség származik Marosvásárhelyről orvosi, mérnöki szférában vagy humán tudományokban, egy kis szeletét képezve annak, amit a magyar tudóstársadalom a világ tudományának adott” – mondta. A polgármester hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könnyvásár nem csupán egy rendezvény, hanem egy ünnepség is, ahol az ember el tud kalandozni a könyvek, a tudomány és az irodalom világában.
A Magyar feltalálók nevű roll-up kiállítás a könyvvásár ideje alatt (november 13–16.) megtekinthető a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.
Fotó: Szeredai Vivien