Mechanomorphosis

Ezzel a címmel nyitott szoborkiállítást Ughy Levente a június 26-án, Marosvásárhelyi Napokon a várban levő Vargák bástyájában. Az alkotásokat kizárólag a városnapokon lehetett megtekinteni. A művész szívesen elviszi más helyszínre is, amennyiben kap meghívást. A megnyitón a jelenlevőket Barabási Attila-Csaba, a vár osztályvezetője köszöntötte, a munkákat Vajda György méltatta. Az alábbiakban a megnyitó szöveget adjuk közzé, e heti mellékletünket az alkotásokkal illusztráljuk. 

Ughy Levente mindig valami meglepőt alkot a maga sajátos stílusában, mondandóját totemekbe sűríti, akár a kereszténység elterjedése előtti ősnépek, akik szimbólumokkal, képekkel kommunikáltak. Ezek a munkák úgy fogalmazzák meg az üzenetet, hogy absztrahálnak, és ezáltal egyetemesek, a múltba nyúlnak, hogy a jelennek és a jövőnek üzenjenek. Gondoljuk csak el, több ezer év kellett, míg megfejthettük a hieroglifákat, ma is okoznak meglepetést a viking oszlopok, a maja totemek, és sorolhatnám azokat az üzenőfalakat, amelyeket ezek az őskultúrák hátrahagytak. 

Ughy Levente korábbi alkotásaiban is ilyen misztikus üzeneteket rejtett el, amelyek igen tág értelmezést nyerhetnek bárki percepciója alapján. A jelenhez szólnak ezek az alkotások, de részelemeiben, van valami ősi, misztikus, ami elvezet a gyökerekhez. Tudjuk, hogy a vallás is úgy jelent meg, hogy az emberek ősidők óta valamiféle magyarázatot kerestek a természet jelenségeire, választ az élet nagy kérdéseire, hogy mi lesz velünk, ha már nem leszünk. Kellett a felsőbb lény, amelyhez kötődtek, egy másvilág, ahol folytathatjuk földi létünk, egy fatikus misztikum, ami kapaszkodót nyújtott az elkerülhetetlen végzettel szemben. 

Ughy Levente a maga módján szobrain keresztül keresi ezeket a kapcsolódási pontokat. Nem véletlenül, hiszen korábbi beszélgetésünkkor elmondta, hogy tanulmányozza ezeket az ősszimbólumokat, a mögötte álló világképet, a csillagképet, az állásukhoz kötődő mítoszokat, történeteket és a maga láttatásában, elképzelésében újraalkotja ezeket a jelképeket szobraiban. Van ebben valami tudatosság is, de munkáit tekintve inkább ösztönössége vezeti kezeit, amikor vésőt ragad és alkot. Figyelemre méltó, hogy egyre kifinomultabbak munkái, letisztultak a formák, és a bennünk elrejtett szimbólumok egymáshoz való viszonyulása is egyértelműbbé vált, Az ábrázolásmódban van valami turpisság. Ahány nézőpontból közelítjük meg, látjuk ezeket a szobrokat, annyiféleképpen értelmezhetjük elemeiket, ezek kapcsolatait egymással. 

Mechanomorphosis – kell-e ennél találóbb címet választani e tárlaton kiállított szobrok gyűjtőfogalmaként? Hiszen tökéletesen jellemzi a jelent, és talán még szomorúbban állíthatom, hogy azt a nem is olyan távoli jövőt, ami ránk vár. Ezekben a szobrokban benne van mindaz, ami felé gyors léptekkel haladunk: az elgépiesedett, a mesterséges intelligencia által eluralt világunk, a sematizált, elembertelenedő kapcsolati rendszerünk, a pusztuló természet. 

Charlie Chaplin Csavargó című filmjében már 1915-ben jelezte szimbolikusan, hogy a nagy gépezet fogaskereke beszippantja a kis csavargót. Alig több mint száz év telt el azóta, és rohamosan átalakult világunkban annak vagyunk tanúi, hogy a robotok, a mesterséges intelligencia átveszi az irányítást felettünk. Ezeket a gépeket mi magunk, emberek hoztuk létre, hogy könnyítsék a munkánkat, de most már abba a fázisba jutottunk, hogy képesek helyettesíteni minket. A Cyborganic című dombormű is arra a kérdésre keresi a választ, hogy e csapdahelyzet, amibe kerültünk, jó-e vagy rossz nekünk. Ajánlom, hogy keresse meg ki-ki maga erre a kérdésre a választ a szobor segítségével. Továbbá azt is, hogy merengjen el azon is, hogy hol a helyünk ebben a jelenkori univerzumban az Ecce Homo, a Sikoly, a Mechanomorph Entity vagy a Transzhumán című alkotások előtt. Ez utóbbi alkotás elfordított feje adja meg számomra a legjobb választ. 

Érdemes elidőzni A béka című szobor előtt, amely az önmagunktól elidegenített természet üzenete. A béka leesett állával csodálkozik el azon, hogy mivé lett, kerekeken guruló lény, amelynek lábán nem az úszást segítő hártya van, hanem egy olló, ruháján pedig egy furcsa jel. Ő már nem az a mesebeli királyfi, akit a hercegnő csókja szabadít fel a varázslat alól, egy androgén, szinte földönkívüli lény, amely nagy szemekkel bámulja azt, hogy mi is történik körülötte. Azt hiszem, sokan járnak így és válnak Ughy Levente-féle békává, amikor csak úgy rácsodálkoznak arra, hogy milyen romlott világ vesz minket körül. 

A Digitális nász és A figyelő vagy akár a Tehnoevolúció című szobrokkal Ughy Levente egy másik jelenségre is felhívja a figyelmet, arra, hogy életünk legintimebb terébe is befurakodott a technológia. Párkapcsolataink leegyszerűsödnek, kiégnek, felgyorsulnak, felszínesek, fellazultak a nemi szerepek, felborult az évszázados társadalmi rend, és emiatt is elgépiesedünk. Észrevehetetlenül kihal belőlünk az az érzés, ami a legemberibb, az őszinteségen, kölcsönös bizalmon alapuló szeretet és az ember-ember közötti kapcsolat. Lehet, hogy ilyenekké váltunk, csak nem látjuk magunkat saját létünktől eltávolodva? Ughy Levente a maga módján ezt állítja tükörként elénk. 

Ughy Levente majdnem minden szobrában feltűnik a ló, a kecske, a griffmadár ábrázolása. Nem véletlenül, hiszen ezek a jelképek benne vannak a magyar őskultúrában is, csillagképként vagy a táltosok áldozati állataként. És ott van a griffmadár is, amely visszahozza Fehérlófiát az alvilágból, a nemzetünk felett őrködő turulmadár (Őrző), amely az alkotó meglátásában átalakult a cyborgvilágunk képére, de még őrzőként mindig velünk van. 

Azzal zárom gondolataimat, hogy nem bocsátkoztam ugyan részletekbe, de remélem, hogy néhány kulcsot adtam az önök kezébe, amivel be lehet lépni Ughy Levente misztikus szobrainak a világába, amely úgy üzen a mának, hogy mindegyre visszanyúl a gyökerekhez. Gondolatébresztő feltöltődést kívánok!