Újságoldalak forgatása közben bukkantam rá erre a valódi háborús „csemegére”. Ha összegezni kellene, azt mondanám, nem mindig igaz, hogy a fegyverek között a múzsák befogják a szájukat, ugyanis íme, végkifejlet előtt tíz perccel egy városi műszaki tanácsosnak még a szépre is gondja van. De lássuk ezt az 1944. július 28-i tudósítást.
„A kollégium előtti kis park területén hetek óta nagyarányú építkezés folyik. A parkot felásták s mindenki láthatta, hogy egy medence készül. A napokban aztán kezdett kialakulni az új medence képe. Maetz Ervin műszaki tanácsos felvilágosítja a közönséget: »Tavaly ősszel a légoltalmi intézkedések rendjén a H(onvédelmi) M(inisztéri) leirat kötelezte a város vezetőségét, hogy légoltalmi terveihez szükséges oltóvízforrások helyrajzát tüntesse fel.
A HM kutakra, műcsatornákra gondolt, s úgy képzelte el, hogy Marosvásárhely vízellátása egy esetleges légitámadás után hiánytalanul megfelel a követelményeknek. A helyzet ellenben az, hogy a város vízvezetékei nem győzik vízzel ellátni a szivattyúkat. Így tehát víztárolók építésére kellett gondolni. Mikor elvégeztem a város vízhelyszínrajzát, feltüntettem az úgynevezett védett és védtelen városrészeket. Védett városrészek alatt azt értem, hogy egy esetleges légitámadásnál ezeken a területeken könnyű volna az oltási művelet, mivel ezek a városrészek vízellátásban gazdagabbak. Védtelen területeknek pedig azokat a városrészeket nevezem, ahol a vízellátás nehézségekbe ütközik.
Védett terület a felső műcsatorna mentén elterülő városrész. Mikor a tervrajzot elkészítettem, pontosan feltüntettem azokat a területeket, ahol víztárolókat építhetnénk. Elgondolásom az volt, hogy olyan területeket jelölök meg, ahol a közelben forrás, kút vagy valamilyen más természetes víz van. A Váluskút közelében lévő területet, az internálótábor környékét [koronai téglagyár] és a vásártelepet tüntettem fel az elkészített helyszínrajzban.
Az a nehézség játszott közre, hogy az általam kijelölt területek bizony meglehetősen kiesnek a forgalomból. Ezért olyan területeket is megjelöltem, ahol nincsen se kút, se forrás, de mégis alkalmas egy víztároló medence építésére. Elgondolásom az volt, hogy ezeket a medencéket a városi vízvezetékből töltik meg. A honvédelmi miniszter fenntartotta magának azt a jogot, hogy ő jelölje ki azokat a területeket, ahol a medencéket fel kell állítani. Leiratban ki is jelölte a Hitler [Bolyai] téren elterülő parkot és a petróleumgyár közelében levő gazdátlan területet.
A Hitler [Bolyai] téren 500 köbméter befogadóképességű medencét kellett építenünk. A petróleumgyár környékén levő területen 550 m3 befogadóképességűt. Küldtek egy szabványtervet, ez a szabványterv előírta, hogy négyszögűnek kell lennie az épülő medencének. Később módosították álláspontjukat, s utasították a műszaki ügyosztályt, hogy amennyiben a városkép esztétikai előnye azt kívánja, eltérhetnek a szabványtervtől.
Elkészítettem a medenceterveket. Az a tény, hogy a város szívében kell felépíteni egy ilyen vízmedencét, ahhoz az elgondoláshoz vezetett, hogy simuljak tervem elkészítésénél a környezethez, a város szépészeti érdekeihez. Célom az volt, hogy olyan valamit teremtsek, ami amellett, hogy elsőrendű fontosságú hadicélt szolgál, ne legyen kérészéletű alkotás. Olyan medencét akartam építeni, hogy a háború után is megmaradjon, és a városrendezés szempontjából is szolgáljon. A Bolyai téren fekvő park alakja megkívánta, hogy a szabványterven módosítsak. A medencét úgy terveztem, hogy egy félkör alakú, kiugró épületben végződjék. Ezen a kiugró sávon sétányt terveztem. A sétányon padok lennének gruppokkal, virágágyakkal. A félkör alakú kiugrás külső oldalán virágtartókat fogunk felszerelni, s a virágtartókba muskátlit ültetünk. A sétányt a medencétől biztonsági övvel választjuk el. A medence körül, egész kerületében betontalapzaton nyugvó pilléreket helyezünk el, s az egész kerületet ízléses vaskorláttal vesszük körül. Hiszem, hogy a munkálatok befejezése után megelégedéssel találkozom a lakosság részéről. Meggyőződésem, hogy az új medence a város egyik látványossága lesz.
A másik medence a petróleumgyár (ma Dózsa György utcai lakótelep áll a helyén) környékén készül, ez a medence háromszög alakú lesz. Néhány hét múlva mindkét medence teljesen elkészül.«
A Székely Szó megkérdezte Maetz Ervint, hogy mi a helyzet az óvóhelyfronton.
»Első észrevételem, hogy a közönség most sem veszi eléggé komolyan az óvóhelyépítés ügyét. Akik meg kellő komolysággal megteszik az első lépéseket, számtalan akadállyal találkoznak. Elsőként az óvóhely építéséhez szükséges faanyaggal van a legnagyobb baj. Tégla és cement még úgy ahogy akad, de a faigényt nem tudják a vállalkozóknak kielégíteni. A másik baj a háztulajdonosok jogos bizalmatlansága a vállalkozók iránt. Sajnos, az építőiparosok bizony sok esetben egyszerű üzletet látnak az óvóhely-építkezésben. A nehézségeknek azonban el kell tűnniük, mert Marosvásárhely városa sincs bebiztosítva bombatámadások ellen.«”1
Marosvásárhelyt ugyan komolyabb bombatámadás nem érte, ám azoknak a vízmedencéknek nyoma sincs a városban és a városlakók tudatában.
1 Székely Szó 4. évf. (1944), 170. sz.
