2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Román Színházi Szövetség (UNITER) február 23-án tette közzé a 2019-as UNITER-díjak jelöltjeinek listáját. Akárcsak korábban, idén is vannak magyar színházi jelöltek a névsorban: a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház A mi kis városunk című – Vladimir Anton által rendezett – produkcióját a legjobb előadás díjára jelölte a XXVIII. UNITER gála Ludmila Patlanjoglu, Maria Zărnescu, Călin Ciobotari színházkritikusokból álló jelölőzsűrije. 

A társulat egyik színésze is a jelöltek közé került. Jakab Tamást, a Tomcsa Sándor Színház színművészét a legjobb pályakezdőnek járó díjra jelölték Thornton Wilder A mi kis városunk című darabjában alakított George Gibbs szerepéért.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház sem maradt le a listáról. UNITER-díjra jelölték a legjobb rendezés kategóriában Nagy Botond Nóra című előadását. A legjobb látványtervező kategóriában UNITER-díjra jelölték Carmencita Brojboiut és Rancz Andrást is, akik szintén a Nóra című előadás színrevitelén dolgoztak.


Hogy vinné el a fekete mentő! 12 órával korábban

Erről jut eszembe 12 órával korábban

Rollernagyi 12 órával korábban

Közönségszolgálat 12 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 12 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 12 órával korábban

Hírek, rendezvények 12 órával korábban

4keréken 12 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató