Tegyünk úgy, mintha kormányt akarnánk buktatni, de csak a játék kedvéért – ez járhatott az ellenzékiek fejében, amikor kiötölték, hogy a külföldön élő polgártársaink szavazati jogának gyakorlása kapcsán készítik el régóta emlegetett bizalmatlansági indítványukat.
Tegyünk úgy, mintha kormányt akarnánk buktatni, de csak a játék kedvéért – ez járhatott az ellenzékiek fejében, amikor kiötölték, hogy a külföldön élő polgártársaink szavazati jogának gyakorlása kapcsán készítik el régóta emlegetett bizalmatlansági indítványukat. Ez a vonat már a télutón elment, most inkább az adóreform kapcsán lehetne pofozni a kormányt, de ahhoz kéne valami egyéb is a tarsolyba a hatalomvágyon kívül.
Ha tényleg komolyan gondolták volna a kormányváltást a liberálisok, akkor az elnökválasztás utáni hetekben kellett volna egy ilyen indítvánnyal előállniuk, amikor a kormányoldal még rogyadozott az épp elcsattant pofon nyomán, mint szorító kötelébe kapaszkodó, félholt öklöző. Valószínűleg bőven lett volna bőrét menteni akaró, pártütésre kapható honatya a szocdem padsorokban a siker biztosításához. Csakhogy, látván az ellenzék passzivitását, a kormányoldalon nem tétlenkedtek, hanem rendezték a sorokat, mi több, elővették az adóreformot, amely a kezükben politikai fegyver. Egy hatalomra törekvő, rátermett ellenfél ezt is ki tudná használni a megbuktatásukra. Azonban a rátermettség ritka tünemény a regáti síkon. Így most előállni a bizalmatlansági indítvány ötletével, amikor még csak zajlik a választási törvénycsomag reformja, de távol áll a késztől, és nemigen hallottunk olyan lényegbevágó liberális javaslatról a témakör kapcsán, amit a kormánytöbbség lesöpört volna az asztalról, és ami indokolná a kardcsörtetést, nem több bohóckodásnál. Amúgy ami a külföldön élők szavazását illeti, az eddigieket látva a következő választáson is valószínűleg pont olyan káoszban lesz részük, mint legutóbb. Mert élhetünk a gyanúval, hogy ha a bukaresti hivatalokban valaki elkezdene keresni egy pontos választói névjegyzéket naprakész adatokkal a választók tartózkodási helyéről, az elnök mandátumának lejártáig sem lelné meg, anélkül meg ötletelni és kapkodni lehet, szervezni kevésbé.
A hozzáállásból jól látható, hogy a közügyek intézésével megbízottaknak sokadrangú szempont az, hogy a külföldön élő választók háborítatlanul szavazhassanak. Vagy a tisztességes munkát és vállalkozó szellemet támogató szellemű adórendszerrel tartsák fenn az államot, és folytathatnánk a sort. Itt a fennforgóknak a hatalom birtoklása és az ebből származó előnyök számítanak. Közben eljátsszák, hogy kormányoznak, és előadják az ellenzékesdit is, mindkét oldalon csapnivaló játékkal. És minél gyatrábban játszanak, annál többe kerül ez nekünk, adófizető nézőknek.
