Kucsera Jenő: Magányom

Mikor már földig ér a délután,

A magány akkor száll reám.

Hívatlanul a vállamra ül,

S lám, már nem vagyok egyedül.

És nálam marad egész este,

Gondolataim keresve.

Elküldeném, de nem lehet,

Ő veszi át a helyemet.

S az így született gondolat

Felnagyítja a gondokat.

Már nem siet, sétál az idő,

Kinn hosszú szakállú eső.

Nem gondolok már semmi jót,

Hát beveszem az altatót.

 S a bódító enyhülést várva,

Belezuhanok az éjszakába.

2018