Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-07-26 14:00:00
*Fotó: FRF
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közzétette a 2026–2027-es Románia-kupa első fordulójának párosításait. A július 29-ére kiírt játéknapon 36 mérkőzést rendeznek, ugyanakkor nagy feltűnést keltett, hogy a programban szerepel az előző idényben kizárt FCU Craiova, valamint a Fehér megyei Sugági Hidro Mecanica is.
Az első fordulóban a regionális szakasz hét győztese mellett 65 olyan csapat lép pályára, amely az előző szezonban a 3. ligában szerepelt. A mérkőzéseket július 29-én 17.30 órától rendezik, és ez lesz a jelenlegi lebonyolítási rendszer bevezetése óta a legkevesebb találkozót felvonultató első forduló.
Az FRF közlése szerint a párosításokat sorsolással határozták meg, ugyanakkor több szakmai portál szerint ez nem felel meg a valóságnak. A Románia-kupában ugyanis az első forduló párosításait hagyományosan földrajzi szempontok alapján állítja össze a versenybizottság, nem nyilvános sorsolás útján. Emiatt többen megkérdőjelezték a szövetség hivatalos tájékoztatásának valóságtartalmát.
A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a részt vevő csapatok között szerepel az FCU Craiova, amelyet a múlt idény elején kizártak a 3. ligából, és elvileg az FRF valamennyi versenysorozatából eltiltottak. Adrian Mititelu klubja ennek ellenére az első fordulóban az ACSO Filiași ellen léphet pályára. Érdekesség, hogy utóbbi az előző szezon végén kiesett a 4. ligába, ugyanakkor meghívással várhatóan mégis a harmadosztályban folytathatja.
Hasonlóan meglepő a Sugági Hidro Mecanica szerepeltetése is. A csapatot szintén kizárták a 3. ligából az előző idény során, most mégis a Kudzsiri Metalurgistul ellen készülhet a kupában. Ugyanakkor egy másik kizárt együttes, a Sticla Arieșul Torda neve nem szerepel a hivatalos programban, ami további kérdéseket vet fel a szövetség döntéseivel kapcsolatban.
Székelyföldi rangadót is rendeznek az 1. fordulóban: Gyergyószentmiklós a a székelyudvarhelyieket fogadja.
Az első forduló győztesei az augusztus 5-ei második fordulóba jutnak, ezt követően augusztus 12-én rendezik a harmadik fordulót, majd augusztus 19-én a rájátszást. A csoportkör szeptember 2-án veszi kezdetét, míg a döntő 2027. május 12-én lesz.
Biharszentandrási Crișul – Tasnádi Unirea
Szilágykövesdi AFC – Máramarosszigeti CSM
Belényesi CS Bihorul – Félixfürdői Lotus
Dési Unirea – Kolozsvári Viitorul
Balázsfalvi CIL – Gyulafehérvári CSU
Sugági Hidro Mecanica – Kudzsiri Metalurgistul
Nagyszebeni Inter Stars – Medgyesi ACS
Újszentannai Unirea – Aradi Viitorul
Temessági CS Timișul – Pécskai Progresul
Karánsebesi CSM – Győrödi CSC
Hátszegi ACS Unirea DMO – Petrozsényi Jiul
Zsilvásárhelyi CSM – Vulturii Fărcășești
Gilortul Târgu Cărbunești – FC Păușești Otăsău
CS Domnești – Unirea Bascov
ACS Oltul Curtișoara – Academica Balș
FCU Craiova – ACSO Filiași
Gyurgyevói Dunărea – CSM Alexandria
AF Bolintin Vale – ACS AXI Arena
Brassói Corona – ACS Muscelul ARO Câmpulung
Szecselevárosi CSM – Brassói Kids Tâmpa
FC Pucioasa – Tricolorul Breaza
Petrolul Berca – CSO Teleajenul Vălenii de Munte
CS Păulești – CS Blejoi
CSO Plopeni – CSO Băicoi
ACS Urban Titu – Voința Crevedia
Progresul Mogoșoaia – Inter Ilfov
Progresul Spartac – Progresul Fundulea
Recolta Gheorghe Doja – Înainte Modelu
Gloria Băneasa – Dunărea Călărași
CS Agigea – CS Axiopolis Cernavodă
Victoria Traian – Unirea Braniștea
CSM Râmnicu Sărat – CSM Adjud
Bákói Aerostar – CSM Vaslui
Gyergyószentmiklósi CS – Székelyudvarhelyi CSM
Putnai Bradul – Radóci Bucovina
Jászvásári ACS USV – Știința Miroslava