Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-01-18 17:00:00
A papírformának megfelelően, kikapott a sereghajtó Metaloglobus a bajnoki címre pályázó Rapid otthonában a labdarúgó Szuperliga 22. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Az 1-0-s vereség nyomán szárnyra kapott a hír, miszerint a kudarc nyomán menesztik a csapat vezetőedzőjét – nem annyira azért, mert kikaptak, sokkal inkább azért, amit Mihai Teja a találkozót követően a sporttelevíziók kamerái előtt nyilatkozott. A Giulești-ben lejátszott mérkőzés ugyanis önmagában nem számított sorsdöntőnek, ám az azt követő nyilatkozat olyan hullámokat vetett, amelyeket a klub irányítói már nem voltak hajlandóak elnézni.
A klub vezetése a vasárnap reggeli órákra rendkívüli megbeszélést hívott össze, amelynek nyomán meneszteni kívánták a 47 éves vezetőedzőt. Ezt susogták legalábbis szombat este – azonban a vasárnap java része úgy telt el, hogy sem a tanácskozásról, sem az edző leléptetéséről nem tettek közzé semmit.
Fotó: a Metaloglobus közösségi oldala
A frissen feljutott pantelimoni együttes nehéz helyzetben van, a bajnokságban sorra gyűjti a vereségeket, és az új év is rosszul indult számukra. Mihai Teja a mérkőzés utáni villáminterjúban nem a játékosait bírálta, sőt, megdicsérte őket a hozzáállásukért, ugyanakkor nyíltan a klubvezetést tette felelőssé a kialakult helyzetért. Kijelentette, hogy a csapatnak nincs valódi csatára, emiatt középpályásokkal kénytelen megoldani a támadójátékot, és hangsúlyozta, hogy kizárólag a fiatalszabálynak megfelelő játékosokkal nem lehet eredményesnek lenni az élvonalban.
Az edző arról is beszélt, hogy nincsenek folyamatban tárgyalások, hogy csatár posztra bárkit is szerződtessenek, ami szerinte ellehetetleníti a szakmai munkát. A klubvezetést különösen rosszul érinthette az a megjegyzése, amely szerint az egyik téli érkezőt (a Sepsi OSK-től megszerzett Ghimfușt) azért nem merte pályára küldeni, mert alig ismeri, amivel arra utalt, hogy a játékos leigazolása nem az ő kérésére történt.
A klubhoz közeli források szerint a nyilatkozatot „a Metaloglobus tekintélyét sértő, megalázó kijelentéseknek” minősítették, ezért sürgős döntést hoztak (a menesztéséről – a szerk.). Mihai Teja, aki 2025 júniusában vette át az újonc csapat irányítását, eddig 25 tétmérkőzésen ült a kispadon, és mérlege 3 győzelem, 6 döntetlen és 16 vereség. A Metaloglobus vele a kispadon a bajnokság egyik leggyengébb teljesítményét nyújtotta, és az is beszédes adat, hogy 22 forduló alatt a legtöbb – összesen 110 – cserét hajtott végre, ami a mezőnyben egyedülálló.
Feszült hangulat a CFC Argeş – FCSB (1-0) mérkőzés után
Meglepetésvereséggel kezdte a 2026-os évet a FCSB, a bajnok 1-0-ra kikapott a CFC Argeș vendégeként a labdarúgó Szuperliga 22. fordulójában, péntek este.
A lefújást követően a bukaresti klub igazgatótanácsának elnöke, Mihai Stoica hosszú másodpercekig mozdulatlanul állt a pálya szélén, telefonjára meredve, láthatóan megviselte az eredmény. Közben a fővárosi játékosok röviden megköszönték a támogatást saját szurkolóiknak, majd a játékoskijáró felé indultak, ahol heves bekiabálásokkal fogadták őket a hazai drukkerek. A pitești-i szurkolók fő célpontja Meme Stoica volt, akit már a mérkőzés során is folyamatosan támadtak, a lefújás után pedig többször odavetették neki, hogy „Sok sikert a play-outban!” vagy „Hívd fel Gigit!”.
Eközben a CFC Argeș futballistái és szakmai stábja önfeledten ünnepelt a hazai tábor előtt. A sikerrel a pitești-i alakulat az ötödik helyre lépett elő, míg a FCSB továbbra is az alsóházban maradt.
Eredményjelző
Szuperliga, 22. forduló: Campionii FC Argeș Pitești – Bukaresti FCSB 1-0, Unirea 04 Slobozia – Aradi UTA 1-3, Konstancai FCV Farul – Nagyszebeni Hermannstadt 1-1, Bukaresti Rapid 1923 – Bukaresti Metaloglobus 1-0.