Jóból is megárt a sok
2025-09-08 15:00:00
- Kuszálik Péter
Az olvasó számtalanszor találkozhatott a címbeli közmondással; ha nem másutt, akkor Mörfi írásaiban. A Mörfi konyhája c. kötetemben kis példázatot is szövegeztem annak érdekében, hogy ’mértékletes étkezésre’ nógassam a zabálni imádókat. (Úgy érzem, hogy nem a rosszra, hanem a jóra próbáltam rávezetni az olvasókat.) A könyv tíz éve jelent meg, s hogy ne érje kritika a szerzőt („vizet prédikál és bort iszik”), a covid idején beindítottam egy kisded fogyókúrát. Hatkilónyi mínusz is elég volt ahhoz, hogy a vérnyomásom beálljon a kívánt értékre, és hogy lihegés nélkül másszak meg három emeletet. Az ízületeim naponta meghálálják a gondoskodást: nem fájnak, mert megszabadultak a pluszsúlytól.
Lássuk csak, mit is írtam 2014-ben. „Magára valamit is adó ember megadja a módját az étkezésnek. Mert amiként a pácolás módja és mikéntje sem közömbös, ugyanúgy az étkek elköltésének fortélyai is emelik az élvezetet. »Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek« – így nem csoda, ha a vásáros ünnepek és/vagy családi események fénypontja a terített asztal. Apó bevásárol, Nagyi megfőzi a szokásos három-négy fogást, vejem uram töltöget, a jónép alaposan belakik, aztán ki erre, ki arra elnyújtózik egy kicsit, hogy enyhüljön a gyomor feszülése.
Holott! Fényességnek elegendő lenne az ünnepi teríték s a családi együttlét, az étel mennyisége nem kellene hogy meghaladja a hétköznap szokásosat. Nem akarom leszoktatni a magyart a zabálásról (hiába akarnám, más sem tudta), csak elmondanám az egyik titkot: mértékkel kell meregetni a levesből, a sültből is elég a kisebb darab, a köretből is egy kanállal szűkebb lehet az adag. Az egészség érdekében. [Közbevetőleg: idősebbek rátérhetnek az egyfogásos ebédre.] Illusztrációként egy 1833-ban keltezett szomorújelentésből idézek néhány sort: »Nem a’ sok, hanem az elég vólt az enyim, mert tsak annyi kellett, a’ mennyit meg-birhattam, és ebben a birtokban Lelkemnek meg-nyugvása meg-maradott.« Aláírója (és egyben a temetés szenvedő alanya) Árkosi ’Sigmond. Élt 85 évet. Nyugodjék békében! – Irigylésre méltó az életkor, de még inkább az életelv; ennél észszerűbbet el sem tudok képzelni: „nem a sok, hanem az elég volt az enyém, mert csak annyi kellett…”
A mértékletes táplálkozás az egyik intő példa, amit más területre is át kell(ene) vinni, hogy elkerüljük a dőzsölésből származó kártételeket, avagy a túlzások következményeit. Buddha – a kelet-indiai bölcs is, kétezer-ötszáz évvel korábban – az érzéki örömök halmozása és az aszkézis közötti középutat tartotta követendőnek. A boldogság kék madara nem a dúsak vállára száll, hanem azokéra, akik kevéssel is beérik. A kis kínai remekül megvan a minimálbútorral: gyékény a földön, öt szög a falban és egy könyv a feje alatt. Évtizedekig Mao volt a könyv, azelőtt pedig évszázadokon át a tao. A pár évtized nem tudta az évezredes tanítást törölni, továbbra is a tao irányítja a kis kínait. Miként minket a Biblia: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti és ahol a tolvajok kiássák és ellopják.” Persze-persze, e tanács elfogadásához érzékeny fül és érett elme szükséges, a kereszténydemokrata pártigazolvány még kevés.
A hatalmasokról kerek egy esztendővel ezelőtt írtam hosszabban, nem ismétlem meg az akkori intelmeimet, mert azóta friss termést hoztak a ’mazsolafák’. Amit idézek, az csak nekem friss, a történészeknek csupán töppedt gyümölcs. Márton Áron egyik könyvét lapozgatva Nagy Sándor hadvezér nevével találkoztam. (Áron püspök szövegében ő a dúsgazdag, nagy hatalmú ember jelképe.) Makedónia királya mindössze 33 évet élt, III. Alexandrosz néven 20 éves korában koronázták meg. Tizenhárom év alatt Dél-Európától Indiáig terjedő birodalmat szerzett: Szíria, Palesztina, Egyiptom és Perzsia népei nyögték a hatalmát. A történészek derekas teljesítménynek tartják, amit nem is lehet tagadni, tudván, hogy rakéták és drónok még nem valának. A hadvezér halála a hatalmas birodalom hanyatlását hozta magával, de ez nem akadályozta meg a makedón utódokat, hogy számtalan lovas szobrot állítsanak III. Alexandrosz emlékére. Könnyű megérteni: a leigázott népek más módon emlékeztek meg a hódítóról.
Nagy Sándor példája a határtalan hatalma és gazdagsága miatt férkőzött be a mai dumácskámba. A Lánchíd mellett mostanság a féktelen gazdagodás módjáról és értékéről kérdezik a hatalom képviselőit, ebből próbál (választási) tőkét kovácsolni az ellenzék. Annak idején a kommunisták egyik (a széles tömegeket megszédítő) programpontja a gazdagok vagyonának a lefoglalása volt. 1948-ban ez volt nálunk is: a nagy magánvagyonokat államosították, csak azok menekültek meg, akik 1944 előtt anyagilag támogatták az illegális pártot. Példaként a temesvári Guban cipőgyár tulajdonosát említeném, akit igazgatónak tettek a hajdani saját gyárába. Merthogy: az elveket alkalmazni kell, de kivételek is vannak.
A jövő áprilisi magyarországi választás egyik ’aduja’ a harácsolás számonkérése, de van, aki más irányból közelíti meg a kormánycsere szükségességének témáját. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint világosan ki kell mondani, hogy a magyar kormány számára a Nyugat az egyetlen vállalható irány; a keleti nyitás kudarcot vallott. „Oroszország despotikus rendszer, Kína, Észak-Korea és Irán diktatúrák. Ez nem alternatíva, és nem lehet a magyar út” – írta. Majd leszögezte: „Orbán Viktor politikája megbukott, és azért nem lehet miniszterelnök, Magyar Pétert meg emberileg és pszichésen nem tartom alkalmasnak” (index.hu, szept. 6.). Khm, kemény meccs várható.
