2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Pro-Kaart Kulturális Egyesület és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház közös szervezésében harmadik alkalommal is megnyitja kapuit a III. Marosvásárhelyi Mesevásár. A június 7–9. között az Ariel színházban zajló ifjúsági és gyermekfesztiválon koncertek, mese- és bábelőadások, kreatív foglalkozások, ügyességi versenyek és számos meglepetés várja a kicsiket és nagyokat. 7-én, pénteken délelőtt 10 és 11.30 órakor Bertóti Johanna Fütyülünk a világra című gyermekkoncertjére várják az érdeklődőket. 12.30 órától 19 óráig interaktív kézműves-foglalkozások és ügyességi versenyek lesznek az Ariel színházban. 8-án, szombaton 13 órától 15.30-ig lehet kézműveskedni és ügyességi versenyeken részt venni. 17 órától Bonczidai Dezső és Szabó Dániel előadásában a Vándor Miska című előadás látható. 9-én, vasárnap déli 12-től 16.30 óráig zajlanak a kézműves-foglalkozások és az ügyességi versenyek. A programban portréfestés, arcfestés, bábukészítés is szerepel. A mesekönyvvásár mindennap 10 és 19 óra között tart nyitva. A III. Mesevásárra az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház jubileumi ünnepségsorozata keretében kerül sor.

Hogy vinné el a fekete mentő! 2 órával korábban

A Citadin Prest lesz az építő 2 órával korábban

Erről jut eszembe 2 órával korábban

Rollernagyi 2 órával korábban

Közönségszolgálat 2 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 2 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 2 órával korábban

Hírek, rendezvények 2 órával korábban

4keréken 2 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató