2026. március 20., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A diáktanács mint megtartó erő a magyarságban is

Második alkalommal szervezte meg a tagszervezeti összerázóját a Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ) Szamosújváron március 6–8. között. Az eseményen több mint 30 tagszervezet képviseltette magát. Veres Árpád Csaba, a MAKOSZ belügyi referense elmondta, hogy az esemény alkalmával a tudásátadásra, együttműködések kialakítására és a közösségépítésre helyezték a hangsúlyt. Ezek mellett pedig a részt vevő diákok képzéseken is részt vettek érdekképviseleti és tanügyi témákban, de szóba kerültek a diáktanácsok pénzügyei is, valamint a MAKOSZ-t is bemutatták.

Ha megyékre lebontva megnézzük a diáktanácsokat, akkor kijelenthető, hogy Maros megyében felívelőben van a diáktanácsozás, és ez a jövőben folytatódni is fog, hiszen egyre aktívabbak a szervezetek, és újak is jönnek létre, mondta Griz Endre-Levente, a Maros Megyei Magyar Diáktanács elnökségi tagja, aki arra is rámutatott, hogy a diáktanácsok szerepe létfontosságú a kisebb közösségekben. Kovászna megye tekintetében Timár Árpád Sándor, a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetségének elnöke virágzó diákéletről számolt be, és elmondta, hogy sikerül ismét beindítani a szervezetet is, amely tavaly nem tudott eseményeket szervezni.

A diáktanácsokra mindig szükség lesz Hargita megyében is, nyomatékosította Portik Hegyi Anna, a Hargita Megyei Magyar Diáktanács médiareferense, aki lapunknak elmondta azt, hogy több eseménnyel is készülnek a megye diáksága számára, ahol arra is törekednek, hogy a különböző településekről érkező fiatalok egy csapatba kerüljenek, és ezáltal jobban megismerjék egymást. Kolozs megyében, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács is igyekszik minél jobban bevonzani a diákokat a színes programok által, illetve együttműködnek más diákszervezetekkel is, mondta Nagy Zsanett, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács elnökségi tagja, aki arról is beszámolt, hogy más szervezetekkel közösen a diákok érdekeiért is kiállnak, felszólaltak akkor is, amikor az U Cluj ultrái magyar diákokat bántalmaztak a kincses városban.

Bihar megyében az újraindulás fázisában van a Bihar Megyei Magyar Középiskolás Egyesületek Tanácsa, a MAKET, amelynek szándéka összefogni az iskolákkal, illetve fellendíteni a kisebb iskolákban is a diákéletet, valamint arra ösztönözni a fiatalokat, hogy merjenek jobban beleszólni a közéletbe, legyenek aktívabbak, mondta Nagy Dániel, a Bihar Megyei Magyar Középiskolás Egyesületek Tanácsának az elnöke, aki arra is rámutatott, hogy Bihar megyében is nagy igény van közösségi eseményekre, a diákok körében pedig a bulik tartanak számot a legnagyobb érdeklődésre. Aktív diákélet és befogadó közösség jellemzi a Szatmár Megyei Magyar Diáktanácsot is, amely eseményei iránt a diákok érdeklődnek, a legnépszerűbb eseményük a nyárindító bulijuk, de a kisebb, évközbeni eseményeken is szép számban vannak fiatalok, tudtuk meg Tóth Virágtól, a szervezet elnökségi tagjától.

Brassó megyében a középiskolás diákélet megkerülhetetlen része a Nebulónia Diákszövetség, amely számos programmal készül nemcsak a brassói, hanem a környékbeli magyar diákoknak, de van olyan eseményük is, amelyre más megyékből is érkeznek. Brassó ugyan szórványmegyének számít, de jó a magyar közösség, emelte ki Veres Árpád Csaba, a Nebulónia Diákszövetség elnöke. Ha pedig már a szórványnál tartunk, akkor ki kell emelni Arad megyét is, ahol egyetlen magyar líceum van, a Csíki Gergely Főgimnázium. Ennek értelmében a diáktanács vállán is hatalmas felelősség van, hogy össze tudja tartani a megye magyar diákságát, fogalmazott Santi Erich, a Csíki Gergely Főgimnázium diáktanácsának a külügyi referense, aki külön aláhúzta, hogy a diáktanács egy megtartó erő a szórványban, ő maga is ezért döntött úgy, hogy magyar középiskolában folytatja a tanulmányait. Santi Erich arról is beszámolt, hogy vannak résztvevők az eseményeiken, ami szintén alátámasztja a szervezet szükségességét.

Maradván a szórványban, a temesvári diákönkormányzat új elnökségének célkitűzése, hogy minél jobban felpörgesse a magyar diákéletet. Jelenleg az eseményeiken 20–30 ember vesz részt, ezért a közeljövőben több ismertető anyaggal készülnek, hogy több tanuló értesüljön az eseményeikről, számolt be Jakab Rebeka külügyi alelnök és Csóka Emese aktív tag. Beszterce-Naszód megye is szórványnak számít, ahol egyre kevesebb a magyar diák, de ezzel együtt is látszik arra lehetőség, hogy a diáktanács megmaradjon és folytatni tudja a tevékenységét, hogy olyan eseményeket szervezzen a diákoknak, amelyek érdeklődésre tartanak számot, mondta Pásztor Kinga Júlia, a Besztercei Magyar Diáktanács alelnöke, aki külön aláhúzta, hogy az utódlás terén a kisebb testvérek nagy segítséget jelentenek számukra. Akinek a testvére aktívan benne volt a diáktanácsban, az nagyobb valószínűséggel fog szintén részt vállalni a munkában, a szervezésben, mondta az alelnök. Reménykednek abban, hogy folytatódni fog a diáktanácsozás Hunyad megyében is, ahol a szervezet többek között társasjátékestekkel készül a tanulók számára. Ugyanakkor Bobok Eduárd, a Hunyad megyei Hauer Erich Diáktanács tagja arról is beszámolt, hogy meglátása szerint a diáktanács miatt nem igazán választják a magyar iskolát a fiatalok, ez nem egy bevonzó ok.

Máramaros megye tekintetében a nagybányai Németh László Elméleti Líceum diáktanácsának elnökével, Várvédő Rékával beszélgettünk, aki elmondta, hogy a szervezet megpróbál minél több programot szervezni, teszik ezt hétköznap, iskolaidőben is, hiszen a bentlakásos diákok csak így tudnak részt venni ezeken. A programjaink kimondottan népszerűek, színes a diákélet, és a legtöbb diák tagja a diáktanácsnak, valamint egyre több az érdeklődő, mondta Várvédő Réka, akit a közelmúltban nyilvánosságra került érzelmi és szexuális abúzusok kapcsán is kérdeztünk, amelyről már a Népújságban beszámoltunk. Utóbbi kapcsán a diáktanács elnöke elmondta, hogy a hír napvilágra kerülése után eseményeket szerveztek, hogy oldják a hangulatot, és ez sikerült is. Ezenkívül a diákok egymás között és a tanárokkal is beszéltek az esetről, jelenleg pedig várják a nyomozás eredményét. Várvédő Réka azt is elmondta, hogy a pletykák már régóta jelen vannak az iskola folyósóin Nagy-Jenei Zoltánnal kapcsoltban, viszont az ügy kirobbanása után az is bebizonyosodott, hogy volt olyan állítás is, amely nem felelt meg a valóságnak.

Összességében tehát a diáktanácsok amellett, hogy programokat szerveznek, és a lehető legjobban próbálják képviselni a diákok érdekeit, közösséget építenek, olyan gyakorlati tudást adnak át, amelyet máshol a középiskolás évek alatt, nem biztos, hogy az adott fiatal el tudna sajátítani, krízishelyzetben oldják a feszültséget programok révén, és a szórványban megtartó erőt is jelentenek. Ezek a mi diáktanácsaink, amelyek olyan munkát végeznek, amelyet mások nagyon sok pénzből sem tudnak megvalósítani, illendő lenne, hogy büszkék legyünk rájuk, és álljunk melléjük, támogassuk őket, és ne törjük le semmiképpen a szárnyaikat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató