2026. július 2., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hivatalosították a kapcsolatot

Nyárádszereda is aláírt Zalaegerszeggel

Múlt szombaton önkormányzati díszülés keretében Tóth Sándor és Balaicz Zoltán aláírták a Nyárádszereda és Zalaegerszeg közötti testvérvárosi szerződést.


A nyárádmenti kisváros és az anyaországi Zala megye közigazgatási központja 2007-ben talált egymásra a sport területén, azóta a baráti találkozások, közös események száma szaporodott: a kezdeti időszakban a botfai városrész és Nyárádszereda civilei és labdarúgói tartották a kapcsolatot (jelesül Gecse Péter és Tóth Sándor későbbi alpolgármesterek), majd 2015-ben önkormányzati szinten is felvették a kapcsolatot, mígnem 2017-ben egy baráti, protokolláris szerződést is aláírt a két település. A múlt héten a két település immár hivatalosította a kapcsolatát: ezt két évvel ezelőtt a magyarországi kezdeményezte. A kisvárosnak az eddigi testvérkapcsolatai különböző együttműködési szerződéseken alapultak, és ez az első dokumentum, amely a hazai bürokratikus előírásoknak is megfelel (két minisztérium láttamozása, három nyelven hivatalosított szöveg). A dokumentumot tavaly Zalaegerszegen, ezúttal pedig Nyárádszeredában írták alá, ez szintén a bürökratikus eljárás követelménye – tudtuk meg Tóth Sándor nyárádszeredai polgármestertől.

Múlt szombaton az eddigi baráti kapcsolatokat testvérvárosi szintre emelték 

Fotó: Nyárádszereda önkormányzata



A múlt szombati ünnepélyes pillanathoz kötődően az önkormányzat leszögezte, hogy bár a két város barátságát eddig sem a papír, hanem a kölcsönös tisztelet, az együttműködés és az emberi kapcsolatok tették erőssé, mégis öröm számukra, hogy ez a közel két évtizedre visszatekintő kapcsolat immár hivatalos keretek között is tovább épülhet. Tóth Sándor szerint rengeteget tanulhatnak a zalai megyei jogú várostól. Eddig is vittek oda itteni tanulókat diákcsereprogramok révén, ott az ipari parknak köszönhetően nagyon alacsony a munkanélküliség, számos nyugat-európai cég telepedett oda. Szinte futurisztikusan hangzik, de olyan üzem is van, ahol emberi munkaerő nélkül zajlik a termelés, és Zalaegerszegen létezik alapvonal-tesztpálya is az autók számára. Természetesen az infrastruktúrában, közösségteremtésben is előttünk járnak a zalaiak, a két város közötti hatalmas szintkülönbségből sokat lehet okulni, de a két település emberségben, közép- és hosszú távú gondolkodásban, nemzetpolitikában mindenképpen azonos szinten van – magyarázta a Népújságnak a nyárádmenti elöljáró, aki fontosnak tartotta, hogy a már létező civil és iskolai kapcsolatokat folytassák, és amennyire a hazai önkormányzatiság lehetőségei megengedik, próbálják azokat magasabb szintre emelni. Ezért is fogadták el a „nagy testvér” felkérését, hogy a baráti, protokolláris kapcsolatot testvérvárosi szintre 

emeljék.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató