2025. december 4., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Születésnapját ünnepli a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom

December 6-án, szombaton a marosvásárhelyi Studium Hub-ban ünnepli fennállásának harmincötödik évfordulóját a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom. A rendezvényről és az elmúlt évtizedek kulcsfontosságú eseményeiről Kelemen Kálmánnal, az RMKDM elnökével beszélgettünk. 

A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom 1990 márciusában alakult meg, Kelemen Kálmán pedig a kolozsvári kezdeményező bizottság egyik tagjának a kérésére hozzájárult a párt marosvásárhelyi szervezetének megalapításához. Az RMKDM elnöke Tőkés István lett, Kelemen Kálmán pedig a főtitkári tisztséget töltötte be. A főtitkárt az akkori Paraszt Pártnál lévő kollégája hívta meg egy találkozóra, amin részt vett többek között Georg Wurmitzer, az osztrák néppárt tagja is, aki később meghívta Kelemen Kálmánt Ausztriába, és ő adta neki az első nyomtatógépet, amivel nagymértékben hozzájárult a párt tevékenységéhez. 

Kelemen Kálmán

Fotó: Nagy Tibor


Kelemen Kálmán első külföldi útján, Hollandiában, olyan emberekkel ismerkedett meg, mint Csáki Pál, aki a későbbiekben Szlovákia miniszterelnök-helyettese lett, illetve dr. Vedres András, aki a Torgyán József vezette Kisgazda Pártnak volt a külügyi megbízottja. Ez a látogatás indította el azt a kapcsolatépítési folyamatot, aminek mind a mai napig meghatározó szerepe van a mozgalom tevékenységét illetően. Így sikerült kapcsolatot teremteni például Habsburg Ottóval is, aki levélben gratulált Kelemen Kálmánnak, hogy 850 tagot tudott addigra toborozni, hiszen „50 év kommunizmus után ez csodával határos dolog” volt. 

1996-ban elsőként vették fel az RMKDM-et a Kereszténydemokrata Internacionáléba (EUCD) – ma Demokrata Internacionálé. A párt nemzetközi színtéren folytatott tevékenységének egyik kiemelkedő sikere, hogy elsőként javasolták a Demokrata Internacionáléban, hogy szükség van egy találkozóra, ahol kifejezhetik az ukrajnai háborúval kapcsolatos békeszándékukat, mert „a háború kényelmetlen mindenkinek, és nagy emberi veszteséggel jár, ami kereszténydemokrata szempontból tarthatatlan”. 


Beszélgetés a múltról és a jövőről

Kelemen Kálmán várakozással tekint a közelgő eseményre. Az RMKDM elnöke úgy fogalmazott: „figyelni fogom az alelnökök beszédét, akik elsősorban azért lesznek jelen, mert el kell mondaniuk, hogy mi a szándékuk a következő időszakra vonatkozóan. Ha úgy látjuk, hogy fáradtak, vagy nem elkötelezettek a kereszténydemokrata érdemi, békebeli, nem kifordított, megcsonkított elvek mellett, akkor megköszönjük a ránk szánt idejüket, és elbocsátjuk őket”. Hozzátette, hogy szerencsére jelenleg nem áll fenn puccsállapot, amit az elmúlt 35 évben többször is sikeresen átvészeltek. Ez nagymértékben köszönhető az erőteljes ügyvezető elnöknek, Derzsi Ákosnak. 

A kereszténydemokrácia jövőjét illetően Kelemen Kálmán így fogalmazott: „eszébe kell juttatni az embereknek, hogy voltak gondolkodók, akik megoldották a béke kérdését, és a gyümölcsöző emberi életet”. Példaként említette Wilfried Martenst, aki 1990-ben leírta könyvében, hogy akkor lesz béke, ha az Európai Unió egészen Vlagyivosztokig terjed majd el.

Kelemen Kálmán kiemelte, hogy az ilyen zűrzavaros időkben nagyon nehéz elérni egy olyan összetett szervezetben, mint amilyen például az RMDSZ, hogy „minden egy húron pendüljön”. Hangsúlyozta, hogy a külföldön szerzett érdemeket meg kell becsülni, ugyanakkor „missziós munkát kell folytatni, áldozatot kell hozni, és a nép közé kell menni, ott kell demokratikus párbeszédet folytatni”. 


Harmincöt év kitartás és szolgálat az RMKDM részéről az emberek és a közjó érdekében 

Az RMKDM 2025. december 6-án délelőtt 10 órától déli 13 óráig a Studium Hub-ban (Bolyai utca 15. szám) ünnepli létezésének és tevékenységének a harmincötödik évfordulóját a következő napirendi pontokkal: 

10 óra – Megnyitó. Lelkipásztori ima: Molnár Júlia

Emlékezés az elmúlt 35 év fontosabb bel- és külföldi eseményeire: 

10.10–10.20 Kelemen Kálmán

10.25–10.40 Derzsi Ákos

10.40–11.05 Vincze Loránt 

11.05–11.20 dr. Darvas Kozma József

11.20–11.35 Moldován József

11.35–11.50 Fejér László

11.50–12.05 Orbán Barra Gábor

12.05–12.20 dr. Vass Levente 

Kérdések, válaszok, kitüntetések 13 óráig.

Állófogadás. Mindenkit szeretettel várunk. 

Kelemen Kálmán elnök

Derzsi Ákos ügyvezető elnök

Vincze Loránt alelnök  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató