2026. július 20., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megnyerte a brassói edzőtábor utolsó mérkőzését az FC ASA az elmúlt évad végén a Szuperligából kiesett Metaloglobus ellen.

Az Eusebiu Tudor irányította együttes a F. Iacob – Dohatcă, G. Dumitru, Demeter, M. Marin, Biceanu, Ekollo, R. Trif, Cioiu, Kocsis, Samake összetételben kezdett és  már az első félidőben eldöntötte a találkozót: a 27. percben Moussa Samake révén megszerezte a vezetést, majd a 36-ban Rareș Trif tizenegyesből növelte az előnyt. A Metaloglobus a folytatásban ugyan szépített, de az FC ASA nem engedte ki a kezéből a győzelmet, az eredmény 2-1.

Ez volt a marosvásárhelyi együttes negyedik felkészülési meccse a brassói edzőtáborban. Korábban két élvonalbeli csapat ellen is 1-1-es döntetlent játszott: előbb a Petrolullal, majd a Sepsi OSK-val végzett azonos eredménnyel. A harmadik brassói felkészülési találkozón – az SC Popești-Leordeni ellen – szintén 1-1-es döntetlen született (gólszerző: Vînău a 25. percben).

A nyári felkészülés első mérkőzését még az edzőtábor előtt játszotta a csapat, amikor 2-0-s vereséget szenvedett a CSC Sellemberk otthonában. Az eredmények alapján az FC ASA mérlege egy győzelem, három döntetlen és egy vereség, ráadásul a négy utolsó találkozón veretlen maradt, miközben két élvonalbeli ellenféllel szemben is helytállt.

A klub eredetileg Marosvásárhelyen tervezte a nyári felkészülést, végül azonban Brassóba költözött edzőtáborba, ahol Eusebiu Tudor fokozatosan alakíthatta ki a 2. liga új idényére készülő csapat keretét. Bár annak összetétele még nem végleges, a szakvezető a felkészülési mérkőzések alapján már képet kaphatott játékosai formájáról.

A bajnoki rajt előtt még egy utolsó felkészülési mérkőzés szerepel a programban: július 25-én a Gloria Beszterce lesz a marosvásárhelyiek ellenfele. 


Fărăgău érkezett, Trif hosszabbított

Az FC ASA bejelentette a 22 éves középpályás, Denis Fărăgău szerződtetését. A labdarúgó az elmúlt három idényben a Resicabányai CSM játékosa volt, korábban a Progresul Bukarest és a Viitorul Kolozsvár színeiben is szerepelt, a 2. ligában és a Románia-kupában összesen 63 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett. Fărăgău elmondta, hogy remekül érzi magát új csapatánál, ahol szeretne kemény munkával hozzájárulni a klub céljainak eléréséhez. A szurkolókat arra kérte, bízzanak az együttesben és minél többen látogassanak ki a mérkőzésekre, mert szerinte közösen nagy sikereket érhetnek el az új idényben. A marosvásárhelyi klub azt is bejelentette: meghosszabbította a 23 éves középpályás, Rareș Trif szerződését. A játékos az előző idényben 25 mérkőzésen lépett pályára az FC ASA színeiben, egy gólt szerzett és három gólpasszt adott. A Metaloglobus elleni felkészülési mérkőzésen ő lőtte a marosvásárhelyiek második gólját.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató