2026. május 24., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


*Fotó: Nagy Tibor


Magabiztos győzelmet aratott a marosvásárhelyi városi sportklub női kézilabdacsapata az A osztályos felsőházi rájátszás utolsó fordulójában a Sepsi SIC ellen. A találkozónak már semmilyen hatása nem volt a végső sorrendre, előtte tudtuk, hogy a házigazdák a második helyen végeznek, és ezzel jogot szereztek arra, hogy az ősztől beiratkozzanak a Virágok Ligájába.

A találkozó tulajdonképpen az első tíz percben eldőlt, amikor a marosvásárhelyi lányok lerohanták és gyakorlatilag maguk alá gyűrték a vendégeket, és tíz perc leforgása alatt 10-2-es előnyre tettek szert. Ha megnézzük a végeredményt, az nyolcgólos különbséget mutat, pontosan annyit, mint ekkor, azaz utóbb már nem nyomtak annyira, érezték, hogy elég megtartani a különbséget. A mérkőzés során voltak kisebb-nagyobb hullámok a két csapat teljesítményében, volt ennél nagyobb is az előny, illetve a sepsiszentgyörgyiek adott pillanatban négy gólra is feljöttek, azonban egy pillanatig sem forgott veszélyben a hazai siker, így a CSM néhány „huncutságot” is megengedett magának, így például az egyik hétméterest Andreea Chetraru kapus végezhette el, aki amúgy már addig is lőtt két gólt az ellenfél őrizetlenül hagyott kapujába.

A mérkőzés lefújásakor konfettiesővel ünnepelt a csapat, ahogy Gergely Ákos vezetőedző is megemlítette, szerettek volna ezzel a győzelemmel és ünnepléssel búcsúzni, hiszen ki tudja, hogy milyen formában folytatja majd a csapat az ősztől.

Talán nem véletlenül fogalmazott így, hiszen a Virágok Ligája, amelyben szinte minden csapatban négy-öt külföldi játszik, a legjobbak pedig tele vannak tűzdelve norvég, dán, holland stb. világsztárokkal, egészen más kihívás. Már a minimális célkitűzés, azaz a bennmaradás teljesítése is komoly erősítést feltételez nem csupán a keretben, de a szakmai stábban is. Sok függ azonban a költségvetéstől is, s amit a CSM-nek, azaz a teljes klubnak (amelynek keretében kosárlabda-, vízilabda- és teremlabdarúgó-csapat is működik) a város költségvetéséből leosztottak, az a működésre ugyan elég, az eredményeséghez azonban pénzügyileg erős magántámogatók is szükségesek lesznek.

Először ünnepelhet női kézilabda bajnoki címet a Besztercei Gloria

Története során először megnyerte a női kézilabda-bajnokságot a Besztercei Gloria, miután a Szuperliga 22. (utolsó) fordulójában fölényes, 38-21-es győzelmet aratott a sereghajtó Galaci CSM ellen. Az alakulat legeredményesebb játékosa Sonia-Mariana Seraficeanu volt hét góllal, míg Danila Patricia So Delgado Pinto hat, Cristina Laslo és Bianca-Maria Bazaliu pedig egyaránt öt találattal járult hozzá a sikerhez. A galaciaknál Andreea Roxana Sandu tíz, Andreea Loredana Prescură nyolc gólt szerzett.

A bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, mivel a második helyen záró Bukaresti CSM szintén nyert: a fővárosi együttes 36-27-re múlta felül a Zsilvásárhelyi CSM-t. A „tigrisektől” Trine Oestergaard Jensen hat gólt dobott, míg a svéd kapus, Evelina Maria Louise Eriksson 11 védéssel segítette csapatát.

A bronzérmes Brassói Corona ugyan 31-30-ra kikapott a negyedik helyen végző Râmnicu Vâlceától, de megőrizte dobogós helyezését. Az ötödik helyért vívott találkozón a Dunărea Brăila 34-28-ra legyőzte a CSM Slatinát.

A Besztercei Gloria 42 ponttal végzett a tabella élén, egy ponttal megelőzve a Bukaresti CSM-t, míg a harmadik helyet a Brassói Corona szerezte meg 30 ponttal. (F.A.)

Jegyzőkönyv

Női kézilabda A osztály, felsőház, 14. forduló: Marosvásárhelyi CSM – Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 35-27 (18-12).

Marosvásárhely, Simon László sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Gabriel Paraschiv (Târgoviște), Andrei Stănescu (Târgoviște). 

Marosvásárhely: Chetraru 3 gól – Sîrb 8, Oprea 6, Scutaru 5, Tóth 4, Rusneac 3, Bărăbaș 1 (Danciu 3, Munteanu-Korodi 1, Țifui 1, Burić, Butomo).

Sepsi SIC: Demeter (Andrei) – Marton 6 gól, Banu 5, Ghinea 2, Barla 2, Crețu 1, Rău 1 (Szabó 4, Damian 2, Solymosi 1, Soreanu 1, Lupișca, Cristian).

Eredményjelző

Női kézilabda A osztály, felsőház, 14. forduló: Kolozsvári U – CS Star Mioveni 38-31, Marosvásárhelyi CSM – Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 35-27. A Bukaresti Știința – Románvásári CSM és a Jászvásári CSM 2020 – Nagydisznódi Măgura mérkőzés lapzárta után fejeződött be.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató