2022. július 3., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Maros megye kulturális sokszínűségének fesztiválja

Csütörtökön délben a marosvásárhelyi várban a Maros Művészegyüttes tánckarának színes népviseleti gyűrűjében tartottak sajtótájékoztatót a harmadik Folkfórum szervezői. A rendezvény szintén a várban lesz május 27–29. között. Az érdeklődők a színpadon néptáncelőadásokat láthatnak, lesz táncház, népművészeti vásár, fotókiállítás, ugyanakkor helyi gasztronómiai termékeket is felvonultatnak a szervezők. 

A sajtótájékoztatót a rendezvényt szervezők: Barabási Attila-Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, Ţogorean Teodor aligazgató, Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza főigazgatója, Szentgyörgyi Andrea Gyöngyvér kulturális szervező, Jakab István, a Forgatag és a Parapács Egyesület vezetője tartották, akik elmondták, hogy a rendezvény célja összefogni a megye hagyományőrző csoportjait, keretet teremteni arra, hogy megismerjék egymást, tapasztalatot cseréljenek, ugyanakkor élményszerű előadásokkal mutatkozzanak be a közönségnek. Továbbá az is felvállalt cél, hogy bemutassák a megye etnikai, népművészeti és kulturális sokféleségét. Az Erdélyi Hagyományok Háza gyerekprogramokkal, 3D-kiállítással, szakmai kerekasztal-beszélgetéssel, mesemondással tarkítja a rendezvényt.

Fotók: Vajda György


A kézművesvásárt és kiállítást, valamint a hagyományos gasztronómiai kínálatot a Forgatag, a Parapács Egyesület szervezői biztosítják. Ígéretük szerint több mint 20 kiállító lesz. A nagyszínpadon két nap alatt több mint 700 gyerek (30 tánccsoport) mutatja be a különböző tájegységekre jellemző néptáncműsorát. Mindezek mellett a néptáncoktatás, a gyerekfoglalkozások, a táncház és a népviseleti kiállítás sem hiányzik a kínálatból. Jelen lesz termékeivel az erdélyi Pálinkaház és az Orbán borpincészet is. 

A kiemeltebb események közül megemlíthetjük a táncházmozgalom 45. évfordulójára a Szűcsök bástyájában – a Marx József fotóklub székhelyén – nyílt fotótárlatot. Az idei Folkfórum díszvendége a Sopron Táncegyüttes, amely jövő szombaton 18 órától külön, 19 órától a Maros Művészegyüttessel közösen is fellép. Vasárnap 17 órától a nagyszínpadon a Maros Művészegyüttes Mátyás király álruhái című gyerekelőadását tekinthetik meg az érdeklődők, majd a Tokos zenekar koncertezik. Bemutatkozik a Sapientia EMTE kolozsvári szakának néptánckara is. 

A rendezvény ideje alatt érdemes benézni a különböző bástyákba (Vargák, Mészárosok, Szűcsök), hiszen mindenhol valamilyen tevékenység fogadja majd az érdeklődőket, és a kisszínpadon is lesznek előadások. 

A Folkfórum pénteken este nyolc órától táncházzal és kiállításmegnyitóval kezdődik. A hivatalos megnyitó szombaton délelőtt 11 órakor lesz a nagyszínpadon, ezt követik sorban a néptáncelőadások, és megtekinthetőek lesznek a kiállítások is. Emellett vásár is várja a várba látogatókat. A részletes programot későbbi lapszámunkban közöljük.