2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erősíteni kell a schengeni vívmányokat

  • 2011-06-30 12:59:53

  • MTI

A schengeni vívmányok erősítését szorgalmazzák a Salzburgi Fórum tagállamai.

A schengeni vívmányok erősítését szorgalmazzák a Salzburgi Fórum tagállamai – mondta szerdán az MTI-nek nyilatkozva a fórum kitzbüheli miniszteri találkozójáról Pintér Sándor magyar belügyminiszter.

A közép-európai belbiztonsági együttműködésben részt vevő nyolc tagállam – amelyek egyúttal az Európai Uniónak is tagjai – közös javaslatot fog megfogalmazni ezzel kapcsolatban az Európai Bizottságnak.

Pintér Sándor a fórumon beszámolt a magyar EU-elnökség főbb súlypontjairól és eredményeiről. A miniszterek a schengeni övezet mellett ezzel összefüggésben tárgyaltak a külföldön, közlekedésbiztonsági szabálysértésekért kirótt bírságok határokon túli behajthatóságáról is. Az Európai Bizottság hamarosan úgynevezett írásos nyilatkozatot ad ki a témában, ezután kezdődhet meg a 27 tagállam közötti jogharmonizáció folyamata. Ez legkevesebb hét évet vesz igénybe, ezért a Salzburgi Fórum országai egymás közötti két-, illetve többoldalú megállapodásokkal szeretnék felgyorsítani a folyamatot – mondta a miniszter. Így várhatóan két év alatt létrejöhetnek a jogi feltételek.

A miniszterek áttekintették Románia és Bulgária schengeni csatlakozási folyamatát is. Pintér Sándor felidézte, hogy az Európa Tanács elfogadta e két ország felkészültségét, a csatlakozás időpontjára azonban csak később, szeptemberben tesz javaslatot. A miniszter nem bocsátkozott találgatásokba arról, hogy milyen időpontot javasol majd az unió. Magyarország teljes mértékben támogatja e két ország belépését a belső határellenőrzések nélküli schengeni övezetbe, „akár már most is” – mondta. „A kérdés, hogy más tagállamok hogy látják a feltéteket” – tette hozzá.

Magyarország bemutatta azt a kiadványt, amelyet EU-elnökségi tevékenysége részeként állítottak össze a szervezett bűnözés elleni fellépés legjobb gyakorlatáról. Áttekintették a fórum idén életbe lépett másfél éves munkatervének végrehajtását, és bemutatta legfontosabb célkitűzéseit a lengyel EU-elnökség.

A hétfő este kezdődött és csütörtökön véget érő tanácskozás napirendjén szerepelnek a Közös Európai Menekültügyi Rendszerrel, a tanúvédelmi együttműködéssel, a számítógépes bűnözés elleni fellépéssel kapcsolatos kérdések is.

Hogy vinné el a fekete mentő! 14 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 14 perccel korábban

Erről jut eszembe 14 perccel korábban

Rollernagyi 14 perccel korábban

Közönségszolgálat 14 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 14 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 14 perccel korábban

Hírek, rendezvények 14 perccel korábban

4keréken 14 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató