2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nemzeti összetartozás címmel forgattak filmet az idei ARTSTART4U mesterkurzuson, amelyet a Molnár Levente által vezetett egyesületek – az Művészeti Alap Értetek és a Class Értékeink Egyesület – ötödik alkalommal rendeztek meg Székelyföldön, a Vámszer Géza Művészeti Népiskolával közösen. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósult film a szintén évek óta hagyományos Hazulról hazaiaknak koncert online változata, amelyre idén a járványügyi intézkedések miatt nem kerülhetett sor.

A Nemzeti összetartozás koncertfilm közreműködői azok a fiatalok, akik a felvételeket megelőzően 10 napon át részt vettek a mesterkurzus óráin. A program sokszínű, nagy magyar zeneszerzőink, így Bartók, Kodály és Liszt alkotásai, valamint a komolyzene számos kiemelkedő alakjának művei is felcsendülnek zongorán, fuvolán, hegedűn, és természetesen dalok, operaáriák is megtalálhatók az online hangverseny műsorában.

„Nagyon örülök, hogy idén is meg tudtuk szervezni a kurzust, különösen nagy szükségük volt erre a fiataloknak, akik hosszú ideig csak webkamerán vagy telefonon tudtak zenetanáraikkal értekezni. Biztosan senkinek sem könnyű, de zenét tanulni személyes találkozás nélkül különösen nehéz. A Nemzeti összetartozás koncertfilm egyszerre igyekszik pótolni a Hazulról hazaiaknak gálakoncertet és a mesterkurzust lezáró vizsgakoncertet. Hiszünk abban, hogy a gyakorlati élmények sokat lendítenek a résztvevőkön, most egy forgatás folyamatát is megtapasztalhatták. Csodálatos, hogy 100 év elteltével ebben az évben is magyar szívvel muzsikálhattak tehetségeink. Ahol magyar kultúra van, ott magyarság is van. Az eredménnyel pedig egyszerre adhatunk nekik és a közönségnek is némi lelki táplálékot ezekben a nem mindennapi időkben” – nyilatkozta Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes, az egyesületek elnöke.

A felvételek helyszíne a Gyimesi Skanzen és Panzió volt, így a zene mellett a nézők az erdélyi tájak szépségében is gyönyörködhetnek.

A koncertfilm itt érhető el: 

https://www.youtube.com/watch?v=DTONb4s_0fM


Hogy vinné el a fekete mentő! 21 órával korábban

Erről jut eszembe 21 órával korábban

Rollernagyi 21 órával korábban

Közönségszolgálat 21 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 21 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 21 órával korábban

Hírek, rendezvények 21 órával korábban

4keréken 21 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató