Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-10-26 16:00:00
*Fotó: Nagy Tibor
A hatodik hazai mérkőzésen kapott először gólt a Sziget utcában az FC ASA a labdarúgó 2. ligában. A CSM Slatina elleni mérkőzés roppant nehéznek bizonyult, a Corvinul óta (amely miután gól nélküli döntetlent ért el Marosvásárhelyen, csupán egyetlen pontot veszített) nem volt ennyire keményen küzdő vendégcsapat. A kapott gólokért azonban nem kell sokat bánkódni, hiszen végül nyert Eusebiu Tudor együttese. Kapott ugyan kettőt, de rúgott hármat, s ezzel a legjobb csatársorral rendelkező együttes (gondolta volna ezt valaki a bajnoki rajt előtt?) a ligában.
Már az első percektől látszott, hogy Slatina sokkal jobb játékerőt képvisel, mint amit a rangsorban elfoglalt helye mutat, ráadásul az előző fordulóban legyőzte a korábbi éllovas Nagyváradot, így nagy önbizalommal érkezett. A marosvásárhelyi középpályának nehezére esett megtartani a labdát, s összességében Slatina uralta többet a középpályát, amikor azonban a hazaiaknak sikerült megszelídíteniük a játékszert, igen veszélyes (ellen)támadásokat vezettek. Az első lehetőséget Bîrnoi hagyta ki, aki az 5. percben két csellel lövőhelyzetbe került 14 méterre kissé balra, a hosszú sarokba csavart lövését Răcășan azonban szögletre tolta. Egy perccel később pedig Slatina előnyhöz jutott: egy bal oldali beadást a védelem röviden szabadított fel, Prejmerean 16 méterről rálőtte, és a tizenhatos közepén található lábtengeren megpattanva a labda a jobb alsó sarokban kötött ki (0-1).
Az ASA azonban gorsan tudott reagálni, és a 12. perc-en megszületett az egyenlítő találat: egy szöglet után kivágott labda Cruceru elé pattant, aki ballal 20 méterről gyönyörű mozdulattal a jobb felső sarokba varrta (1-1). A középpályán továbbra is Slatina játszott enyhe fölényben, de egy ellentámadás során megszületett a hazaiak vezető gólja is: Măgerușan szerzett labdát, szabálytalankodtak ellene, de a bíró jól alkalmazta az előnyszabályt, Cruceru megiramodott, Prejmerean a mezénél próbálta visszarántani, de ő nem állt meg, a bíró is újra továbbot mutatott, a labda a bal oldalon felfutó Bogdan elé került, aki a tizenhatos belsejéből ballal a jobb alsó sarokba küldte (2-1). Szünet előtt pedig akár kettővel is vezethetett volna a házigazda, de a 41. percben Zukanović kihagyta a meccs legnagyobb helyzetét: két védő között középen 8 méterre egyedül találta magát Răcășannal szemben, de belelőtte a kapusba, onnan a labda Bogdan elé pattant, ő pedig a hosszú sarok mellé küldte. Az ilyen helyzetre mondják, hogy kihagyhatatlan...
Szünet után több cserével próbálkozott a Slatina edzője, Claudiu Niculescu, és ebben a játékrészben még jobban uralta a középpályát, a 48. percben pedig nagyon közel állt az egyenlítéshez, de Mihaiu 8 méterről átvétel nélkül a hosszú felső mellé küldött egy jobb oldali beadást. Az 50. percben pedig, egy szöglet után Manea gyorsabb volt, mint Sima a vendég tizenhatosban, utóbbi a labda helyett a marosvásárhelyi játékos lábát találta el, és a játékvezető a tizenegyespontra mutatott: a büntetőt Măgerușan védhetetlenül a bal alsó sarokba vágta (3-1). Három perccel később egy újabb ellentámadás végén Măgerușan mögé kapta a beadást, így rendkívül látványosan, skorpiómozdulattal küldte kapura, azonban Răcășan ki tudta ütni a labdát. Aztán az 56. percben Siafa szépített: a kapunak háttal kapta a labdát 8 méterre, és hiába tapadt rá Manea, nem tudta megakadályozni, hogy fordulásból jobbal a jobb kapufa mellett a hálóba lőjön (3-2).
De még távol volt a vége, és ettől a perctől kezdve végig Slatina irányította meccset, az ASA néha váratlanul mélyen védekezett, kész csoda, hogy az ellenfél nem tudott újabb helyzeteket kialakítani. Nem segített, hogy a csapat a sérült Măgerușan nélkül maradt, Crucerut a második sárga veszélye miatt a szünetben levették, és Bîrnoi sem volt már a pályán, ami lényegesen csökkentette a hazai támadások átütő erejét, ám az utolsó percekben így is sikerült kis lélegzethez juttatni a védőket, és Bogdan, majd Major lövései veszélyeztették a vendégek kapuját. Gól azonban már nem esett.
A győzelemnek köszönhetően az FC ASA továbbra is rájátszást érő helyen található, szombaton pedig Ilfovba látogat, a CS Afumați vendége lesz.
Jegyzőkönyv
2. liga. 11. forduló: Marosvásárhelyi FC ASA – CSM Slatina 3-2 (2-1).
Marosvásárhely, Sziget utcai stadion, 2000 néző. Vezette: Andrei Vremăroiu (Moreni) – Răzvan Marin (Bukarest), Nagy Dániel (Medgyes). Tartalék: Dumitru Mormeci (Brassó). Ellenőr: Ionel Popa (Páskán), Daniel Sabou (Zilah).
FC ASA: Iacob – Senciuc, Demeter, Manea, Avram (72. Major), Ekollo, Cruceru (46. Fofana), Bîrnoi (66. Vînău), Bogdan, Măgerușan (70. Ciobanu), Zukanović (64. Trif).
CSM Slatina: Răcășan – Bărăitaru, Lupu, Pacionel (81. Năstăsie), Radu (46. Dragu), Trașcu (46. Kayondo), Stan, Siafa, Prejmerean (52. Chibsah), Sima (88. Oltean), Mihaiu.
Gólszerzők: Cruceru (34.), Bogdan (28.), Măgerușan (51. – büntetőből), illetve Prejmerean (6.), Siafa (56.).
Sárga lap: Cruceru (34.), Ciobanu (90.), illetve Prejmerean (28.).
Eredményjelző
2. liga, 11. forduló: Concordia Chiajna – Bodzavásári Metalul 1-2, Bukaresti CS Dinamo – CS Tunari 3-1, Resicabányai CS Muncitoresc – Jászvásári CSM Politehnica 0-1, Marosvásárhelyi FC ASA – CSM Slatina 3-2, Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Besztercei Gloria 1-1, Vajdahunyadi Corvinul 1921 – Bákói FC 2-0, Sellemberki CSC 1599 – Karácsonkői Ceahlăul 3-1, Szatmárnémeti CSM Olimpia – Bukaresti Steaua 1-4, Újszentesi CSC – FC Câmpulung Muscel 2022 0-0, Chindia Târgoviște – FC Voluntari 0-2, Nagyváradi FC Bihor – CS Afumați 2-1.