2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Erdélyi Magyar Televízió augusztusban is számos izgalmas dokumentumfilmet vetít. Az újdonságok mellett, a nézők kérésére, újra képernyőre kerül néhány nagy sikerű dokumentumfilm is. 

Augusztus 5-én, szerdán este 8 órától Marossy Géza és Lukács Csaba Határon 1988-89 című dokumentumfilmjét nézhetik meg. Csütörtökön este 8 órától a nagy sikerű Száműzött pályakezdők sorozat harmadik részét, a Kihelyezettek a Ceauşescu-rendszerben címűt követhetik Maksay Ágnes rendezésében. Pénteken este 8-tól vetítik Novák Lajos és Szabó Imre alkotását, a CF Tanár Úr című dokumentumfilmet. 

Augusztus 9-én, vasárnap este fél 7-től Novobáczky Sándor Gyógyító hagyomány című sorozatának harmadik része lesz követhető, majd 11 órától Maksay Ágnes és Filep Farkas közös alkotását, az Arany János – Szent László-legenda című dokumentumfilmet vetítik az Erdély TV-ben. 


Hogy vinné el a fekete mentő! 17 órával korábban

Erről jut eszembe 17 órával korábban

Rollernagyi 17 órával korábban

Közönségszolgálat 17 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 17 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 17 órával korábban

Hírek, rendezvények 17 órával korábban

4keréken 17 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató